VB 1999
Július 01­08., Inverness

Sok nehézség és kérdôjel ellenére 10 fôs magyar csapat vehetett részt ezen a világbajnokságon.
Résztvevôk: Lubinszki M., Oláh K., Viniczainé Kovács I., Wengrin Á., Dénes Z., Domonyik G., Viniczai F., Vonyó P. versenyzôk és Hegedűs Z., Zsigmond T. csapatvezetôk.
Az utazás két részletben történt. Három versenyzô és a két vezetô mikrobusszal már július 27-én úton voltak, a többi versenyzô 31-én utazott repülôvel. Némi késéssel és csomagelveszéssel tarkítva az egész csapat 31-én este érkezett a szállásra, ami Invernesstôl 40 km-re, Cannich-ban volt, egy youth hostelben. A következô két nap során kellett alkalmazkodni a viszonylag szűkös szobákhoz, a versenyközponttól való távolság miatti sok utazáshoz, és meg kellett szerveznünk az étkezéseinket. Ez bevásárlásból és a helyi lehetôségek feltérképezésébôl állt, valamint rövid terepszemlékre volt lehetôségünk.
A versenyek napjai gyorsan közeledtek, és a terepeken mozogva egyre nyilvánvalóbb volt: a terepek kiválasztása ismét skandináv mércével történt. A terepek nehezen futhatóak, és olyan futótechnikát igényelnek, amelyet itthon még foltokban sem tudunk tapasztalni és gyakorolni. Technikailag közepesen nehéz terepeken mozogtunk. Az idôjárás ezekben a napokban 25-30 °C. között volt, ami meglehetôsen szokatlan ezen a vidéken, sôt még nekünk is szokatlan volt fôleg az esti hôség, ami a fából készült házakba szorult.
A versenyek elôtt volt egy szerény megnyitó ceremónia, ami nélkülözött minden felesleges idôhúzást, ám egy apró érdekesség feltűnt. Az IOF zászlaja helyett egy nagy svéd tájfutó márka zászlaját húzták fel. Ennek alapszíne is fehér.
A klasszikus versenyekkel kezdôdött a versenyek érdemi része, ami a szállásunktól 5 km-re volt, így legalább nem kellett sokat utaznunk. Két-két selejtezô csoportba osztották a 140 férfi és 120 nôi versenyzôt, és 30-30 továbbjutási lehetôség volt. A férfi pályák 10,2 km, a nôi pályák 6,6 km hosszúa voltak, és a négy pályát 35 (!) ellenôrzô pont elhelyezésével oldották meg
A sorsolás felemásra sikeredett, mivel Kati és Doma is viszonylag korán rajtoltak, de végülis nem ez döntött. A terep elsô harmada viszonylag könynyebb területen zajlott, majd egy technikásabb és nehezebben futható területre vezetett, ahol bizony a térképpel is meg kellett küzdenünk. A lányok kitettek magukért, közülük végül ketten döntôbe kerültek: Kovács I. 17., Oláh K. 21. helyen jutott be. A fiúk közül sajnos egyikünk sem járt szerencsével, ráadásul Vonyó Peti bokája alaposan megrándult. A csapat sajnos várakozáson alul szerepelt.
Ezután egy pihenônap következett, amit a csapat kiesô és harcképes része a váltó terep szemléjével töltött. A döntôsök átmozgató edzést végeztek.
A döntô napjára hűvösebb idôjárás kerekedett, ami a versenyzôknek és szúnyogoknak (apró muslincaszerű dögök) is kedvezett. A rendezôk egyszerűen próbáltak mindent megoldani. Ez az egyszerűség a cél felépítésére és a csapatok elhelyezésére is jellemzô volt, mivel a célban elhelyezett pihenôsátrak kb. 8 személyesek voltak, és mi négy másik országgal együtt kerültünk egy ilyenbe. Még szerencse, hogy az idôjárás megkegyelmezett a versenynek, és nem volt szükség a sátrakra.
A verseny két külön rajtból indult, és lassan csordogáltak a részidôk is. Biztató volt Kati kezdése... aztán egyszer csak a célba érkezett, de sántikálva és hátulról. Ez lehangoló volt mindannyiunknak, de reménykedtünk, hogy múló a baj. Ráadásul a részidôk is elakadtak, így Ildikérôl sem tudtunk semmit. Szerencsére ô azért haladt elôre és küzdött, és jónak értékelhetô 93 perces idejével a 40. helyen fejezte be a versenyt. Közben kiderült, Katit kórházba kell vinni. A selejtezôn szerzett kisebb bokaficama miatt teljesen elmerevedett az egyik peroneus izma a bal lábán, és ennek okát nem találták, csak második nekifutásra, és ezután egybôl meg is műtötték. Késôbb kiderült, a brit egészségügyben augusztus elsô szerdája egy váltás napja, és ezen a napon nem szabad beteggé válni. Ez a nap éppen ez volt. Talán ha ezt elôre tudjuk...
Közben azért megszületett a végeredmény is. A fiúknál norvég ­ az elsô nyolcból öt­, a lányoknál finn ­ az elsô hatból három­ fölény volt jellemzô. Jellemzô volt a rendezôkre, az elôre megadott 90, illetve 70 perces gyôztesidôket a verseny elôtti nap 5 perccel megemelték, de a legjobbak is elmaradtak még ettôl. Férfi gy. 15,8 km, 650 m, 26 e. p. Bjornar Valstad 97:25. Nôi gy. 10,3 km, 370 m, 18 e. p. Kirsi Bostrom (Kirsi Tiira) 77:56. Külön érdekesség, hogy a lányoknál a dobogón álló két finn versenyzô testvérek voltak.
Düdü egész délután és éjszaka talpon volt, megvárta Kati műtétjét; és elkezdték szervezni a tartalék Kovács Betti kiutazását. Ez olyan jól sikerült, hogy Betti már következô nap éjszaka meg is érkezett, bár Düdü vezetési stílusától kicsit felzaklatott állapotban, ui. Glasgowból kellett ôt ide a versenyre eljuttatni. Mi ezt a napot közben a sprint terep megtekintésével töltöttük.
A sprint selejtezôre az idôjárás és a szúnyogok harci kedve sem változott.
A selejtezôkre kb. egyórás autózás után érkeztünk, és 4,9 km, 190 m, 16/17 e. p., illetve 3,9 km, 150 m, 12/13 e. p. versenypályák vártak ránk. Négy-négy selejtezô csoportban versenyeztünk, csoportonként 15-15 továbbjutó volt. A terep nem volt se könnyebb, se nehezebb az eddigieknél, de valamivel jobban ment a versenyzés ­ ez számszerű eredményben sajnos nem mutatkozott meg, viszont a két lány döntôsön kívül döntôbe került egy fiú is. Betti és Marika hajszálra azonos idôt futottak, de elôbbinek ez 13., utóbbinak 15. bejutó helyet jelentett, míg Doma csoportjában a 8. helyen végzett.
Ez azt jelentette, hogy a lányok elöl, Doma pedig a mezôny közepén rajtolt. A rövidtávú verseny gyorsan és látványosan zajlott, mert a pályák kétharmadánál átfutott a mezôny a cél közelében.
Végeredményben a résztvevôk csalódtak, mert a helyezéseikkel egyikôjük sem volt elégedett, annak ellenére, hogy egyikük sem szállt ki. Betti beugrása mindenképp figyelemre méltó, hiszen csütörtökön reggel még semmirôl sem tudva kezdte a napot, háromkor már repülôn ült, éjjel egykor érkezett, pénteken selejtezôt, szombaton döntôt, vasárnap váltót futott. Ez, úgy gondolom, nem sok emberrel történik meg.
A sprint verseny mind a két kategóriában meglepetésekkel zárult. A nôknél nem a gyôztes Yvett Baker (Yvett Hage) és az addigi címvédô osztrák Lucie Bohm helyezése volt meglepetés, hanem a köztük lévô egy perc, valamint a harmadik helyezett német Frauke Grant Schmitt személye. A férfiaknál folytatódott a norvég fölény a fiatal, nemrég még junior Jorgen Rostrup gyôzelmével az elôzô vb-n is jól futó Juha Peltola és a címvédô Janne Salmi elôtt. Ezen eredményekkel fejezôdtek be az egyéni versenyek, ahol semelyik elôzô bajnoknak nem sikerült a cím megvédése, és sajnos mi, magyarok sem tudtunk érdemben beleszólni a verseny alakulásába.
A verseny után egy újabb látogatást tettünk Katinál.
A másnapi váltó összeállítása a lányoknál teljesen megváltozott az elôre tervezettnél. Így a sorrend a következôképp alakult: lányok Betti­Ági­Marika­ Ildike, a fiúknál Doma­ Peti­Vinicz­Zoli.
A verseny napjára minden eddiginél hidegebb idô és szemerkélô skót idô kerekedett. Ennek ellenére száraz verseny zajlott, bár nem volt ilyen egyszerű. A lányok kezdték a versenyt, tizenöt perccel a fiúk elôtt. Az elôzetes hírek szerint nyílt hangafüves terület várt ránk kevés szinttel és technikás tereppel. A terepbemutató alapján a térkép 15 000-s, 5 m-es alapszintközzel, Pirtó-szerű domborzattal: tartogathat meglepetéseket. A verseny sok izgalmat tartogatott, és néhány meglepetés is született. A fiúk 10,3 km-es pályával kezdtek, majd két 8 km körüli következett, és a végére egy újabb 10,3 km-es etap maradt. A lányok egyenletes, 6,2-6,3 km-es pályákon küzdöttek. Egy átfutópont és két rádiós pont tette a nézôknek is izgalmassá és követhetôvé a versenyt. Fordulatokban gazdag versenyt hozott a nôk futama, mert az angolok második futójuk után még vezettek, majd nagy hajrában szorultak a negyedik helyre. Itt a norvégok a hatodik helyrôl indulva tudtak nyerni, mindössze 15 mp elônnyel. A mi lányaink itt nagyon kitettek magukért. 13., 15., 9., 10. hely volt a sorrendjük, és mindössze három perc választotta el ôket a hetedik helytôl. Ezzel a helyezéssel szerintem már elôtte is kiegyeztek volna, és talán kicsit Katiért is futottak. Szerintem csak gratulálni lehet ilyen elôzmények után a nôi csapatnak.
A férfiaknál egy hétfôs boly kettô és fél perces elônnyel érkezett a Doma vezette csoport elôtt. Doma mérges is volt, mert szerinte az igazságtalan pályakombináció még soha nem hozta ilyen hátrányba, mivel végig úgy érezte, az élmezônyben halad, és nem hibázott semmit. A férfiaknál nagy csata alakult ki, de csak a dobogó alsóbb fokai megszerzéséért. A svájci váltó hatalmasat alakított, nyolcperces hátrányt hozó elsô futójuk után hétperces hátránnyal a negyedik helyen végeztek. A címvédô dánok az elôzô vb-n fantasztikusan futó Allan Mogensen révén kerültek a harmadik helyrôl a hetedikre. Mindkét kategóriában nagy meglepetés a litvánok hatodik helye. Sajnos mi nem tudtunk hibátlanul versenyezni, és annak ellenére, hogy az elôzô vb-hez képest sokkal kevesebb hátránnyal végeztünk, sokkal rosszabb helyen. Ennek sok minden lehet az oka, de az egyik legfontosabb talán, hogy idehaza évente kb. öt váltóversenyt rendeznek, és ez így van több mint tíz éve. A kevés rutin mindenképpen benne van ebben az "eredményben".
A verseny után még részt vettünk egy skót banketten, és másnap reggel indultak haza az autósok, és kedd reggel a repülôsök.
A vb mellett zajlott egy hatnapos verseny is, ami szerintem néha döntôen befolyásolta a vb rendezôinek szempontjait is. A külsôségektôl mentes rendezés egyik legnagyobb eseménye a klasszikus selejtezô napján megejtett királyi látogatás volt, ahol is Prince Andrew The Duke of York tette tiszteletét egy óra erejéig. Ebbôl persze a versenyzôk teljesen kimaradtak.
Dióhéjban megpróbáltam összefoglalni a történéseket, és valószínűleg sok minden ki is maradt belôle. Az újság keretei most ennyire adtak lehetôséget, de mint minden ilyen nagy eseményben, ebben is sokkal több mondanivaló és tapasztalat gyűlt össze.
Összességében sok, de nem túl kellemes élménnyel tértünk haza, és sajnos el kell fogadnunk most két évig azt a tényt, hogy ennyit ér a magyar, ha tájfutó.

Viniczai Ferenc