Az idei Hungária Kupa sportágunk nagyon sikeres
eseménye volt. Három különbözô
terepen a világranglista tájfutóversenyt
is beleszámítva hét térképet
használtak a versenyzôk. Az ötödik napi
borókás terep után ráncolták
csak néhányan a homlokukat. Egyébként
csemegének számító, a nyári
idôszak ellenére sem legyôzhetetlen terepeken,
óvások nélkül zajlottak le a tájfutó
versenyek. A pontérintés bizonyítására
szolgáló elektronikus rendszer megbízhatóan
működött, és alapot adott a teljesítmények
korszerű összehasonlítására, sporttársi
kapcsolatokat építô beszélgetésekre.
A Hungária Kupák történetében
újdonság a pihenônap beiktatása és
a hat futamból álló verseny pontszámokkal
történô értékelése. Ez
a szisztéma lehetôséget biztosít egy
félresikerült nap ellenére is a jó helyezésre,
hiszen a leggyengébb teljesítmény nem számít
be a végelszámolásba. Cserében persze
tájfutóink elvesztették az idôkiegyenlítéses
rendszer adta taktikus, "test a test elleni" küzdelmet.
A hét napra elosztott esemény alatt az egyre inkább
fejlôdô tájkerékpáros szakág
is meghirdette programját. Maroknyi szervezôgárda
nagy lelkesedéssel szervezte és rendezte meg a tájfutó
versenyeket követôen az eseményeket. A versenyzési
lehetôségeken túl ennek a bemutató
jellege is fontos volt. Úgy a magyar, mint a külföldi
résztvevôk érdeklôdése megtisztelô
volt az új szakágat űzôk számára,
akiknek a többsége a délelôtti tájfutó
versennyel a lábában vágott neki rendszeresen
a délutáni kerékpáros pályának.
A 2002-es elsô tájkerékpáros világbajnokságig
a sportág szabályainak, pályakitűzési
elveinek még tisztulni kell. Ebben a folyamatban példás
a hazai tájkerékpáros bizottság működése,
a hazai versenyek rendszeressé tétele. Jelenleg
talán a világon sehol nincs annyi verseny, mint
hazánkban. Éppen ezért fontos, hogy a korábbi
néhány idegen országból érkezô
versenyzô részvétele után most az olasz
válogatott népes csapattal érkezett a Hungária
Kupa kerékpáros eseményeire.
A program lelke egy háromnapos összetett verseny volt.
Ezt egészítette ki két látványos,
de különálló esemény, az éjszakai
egyórás pontbegyűjtô verseny és
a tájtriatlon szünnapra illesztett látványossága.
(A lovas tájékozódás mint egy
további érdekes tájékozódási
alternatíva , szintén szerepelt a programban.)
A háromnapos összetett verseny elsô futamát
a Sátor-Magas déli térképén
karikáztuk le, a Hungária Kupa második napján.
Bár ez a futam normáltávú versenynek
volt meghirdetve, a terep adta korlátozott lehetôségeknek
a folyamatosan kerékpározható csekély
úthálózatnak megfelelôen
rövid gyôztes idôk születtek. Ezt a napot
a kétvariációs egyszerű útvonalválasztások
és a jó kilométerátlagok (saját:
18,8 km/h) jellemezték. Éppen ezért mintául
szolgálhat a jövô népszerűsítô
versenyeinek pályakitűzésére, hiszen
a kerékpárosok is könnyűszerrel megoldhatják
a tájékozódási feladatot, miközben
érvényesülhet kerékpáros felkészültségük.
A pontok elhelyezése többször a tájkerékpározásban
nem elítélendô csiki-csuki megoldásokhoz
vezetett. Így lehet ugyanis a pontfogást megelôzô
elágazásban is tájékozódásra
kényszeríteni a versenyzôket, illetve gondolkodtató
választási lehetôségeket kínálni.
A bozótos erdô és a benôtt ösvények
miatt a nagy kerülôvel, de gyorsan kerekezhetô
"fôútvonalakat" használtuk. Extra
feladatot jelentett az egyébként jól kijárt
cserkelôösvényre keresztbe rádôlt
fák esetében a kerékpárok átemelgetése,
a gyakori fel- és leszállás. Meglepô
pontfogási rutinját irigyeltük az aznapi felnôtt
férfi szám olasz gyôztesének, aki már
a rajtból gyalogosan nekifutva lódította
meg biciklijét, majd "cowboy" módjára
pattant a nyeregbe, és ezt a produkciót minden pontfogásnál
megismételte.
Másik olasz versenyzô a térképkezelés
egyedi technikáját alakította ki. Ô
nem használt kormányra szerkesztett forgatható
térképtartót, hanem a térképét
fóliába csúsztatva, a tájfutásban
elsôsorban az ujjtájolót használók
által alkalmazott hajtogatós technikával
tartotta, kezelte térképét. Haladás
közben többször zsebrevágta azt, illetve
a fogai közé vette...
A következô napon esti 9 órai kezdéssel
a Cseket-hegy pampáin elhelyezett pontok begyűjtésére
éjszaka vállalkoztunk. Ez igazi kuriózum
a szakágban, bár az elmúlt sítájfutó
idényben hasonló játékban már
volt részünk sítalpakon is. Egyórás
idô alatt senkinek nem sikerült a húsznál
is több pont mindegyikét felkeresni, 14 ponttal lehetett
megnyerni a versenyt, és bár az olaszok is elrajtoltak,
magyar helyezések domináltak. Ez a hazai tájfutó
rutinra vezethetô vissza! Az idôjárás
nem zárta kegyeibe az indulókat, hiszen a szemerkélô
esô a mezônyrajtot megelôzôen nyálkássá
tette az utakat, majd a rajtot követôen zuhogni kezdett,
veszélyessé téve az éjszakai kerékpározást.
Szerencsére komoly gondot csak a mezôkön átvágó
útvonalak miatti defektek okoztak. Ennek kirívó
példája az az olasz versenyzô, aki ahelyett,
hogy betolta volna a 2 km-re lévô célba a
kerékpárját, mai napig megmagyarázhatatlanul
letelepedett pórul járt kerékpárja
mellé, és hajnalba nyúlóan várta
be megmentôit az esôben...
Ezen a versenyen a rajtot és a kerekesek robogó
fénypászmáit a bázison lakó
tájfutók közül sokan figyelték,
de az igazi látványosságot a másnapi
tájtriatlon jelentette.
Az éjszakai ôrületet követôen nem
sok idô maradt a "pihenônapi" alvásra
azoknak, akik a tájtriatlon hévízi eseményére
is beneveztek. A késôbbi férfi gyôztes
például az éjszakai versenyen begyűjtött
defektjeit javítgatta éjszaka. A Hévízi-tó
üzemeltetôi csak a hivatalos nyitást megelôzô
idôszakban tették lehetôvé a tó
használatát, már ennek az engedélynek
a megszerzése (megadása) nagy jelentôségű
dolog. Így hát 7.30-as nullidôvel sürgölôdtünk
a tóparton kialakított depóban. Meglepô
érdeklôdés volt az eseményen való
részvételre, 90 fô lódult neki a pályának!
A Hungária Kupa nyolcadik, remekül kijavított
térképének tavat ábrázoló
szelvényét celluxozták a karunkra a rajtban.
Négy ellenôrzô pontot kellett úszva
megtalálni. Magam azt az eljárást választottam,
hogy még a fejesugrás elôtt magasról
becserkésztem szemmel a pontokat, majd ezt követôen
csobbantam be a vízbe. Élmény volt a tavirózsák
közt versenyúszni, bár a meleg gyógyvíz
fárasztóvá tette ezt a produkciót.
A tó egyedülálló lehetôséget
ad a vízbe helyezett kapaszkodóival, épületeivel
a tájékozódásra! Az általam
még a rajt után a partról kifigyelt harmadik
ponton, egy a parton álló jellegfán virító
bójánál azonban nem találtam lukasztót.
A térkép tanulmányozása után
jöttem csak rá, hogy beugrattak. Ráharaptam
a csalira, de szerencsére hamar le tudtam válni
róla, és átúsztam a szomszédos
fűzfa lombozattal eltakart víztükre fölé
kifüggesztett bójához. Ott félelemmel
kezdtem a lukasztáshoz, hiszen nem volt kapaszkodó,
mint a korábbi pontoknál, de szerencsére
éppen meg tudtam támaszkodni lábujjheggyel
a süppedô iszapban, és végülis sikerült
a lukasztás. Az úszást jól átgondolt
öltözködés követi a kerekezés
elôtt. Trikó, sisak (fordított sorrendben
bajos lenne átbújni a mezen) és cipô.
Jöhet a kerekezés a környék parkjaiban,
kertes házai és a kiserdôk átszelésével.
Elsô fejtörés, hogy be szabad-e karikázni
a fizetô parkolóba a behajtani tilos táblánál
a sorompó alatt. Igazi problémát a pálya
utolsó szakasza jelentett, ahol a felázott nyálkás
úton talán mindenki legalább egyszer közelebbi
ismeretségbe került az anyafölddel. Az utolsó
számra történô váltás nekem
elôzetes terv nélkül zajlott. Az enyémhez
hasonló problémákkal szembesültek gyakorlatlan
versenyzôtársaim is. A kerékpárhoz
erôsített kartonért sokan a nézôk,
rendezôk segítô felszólítására
nyúltunk vissza, hiszen ezt kellett továbbvinnünk
a futás alatt is. Úgyszintén többen
bukósisakban lódultunk volna neki a távnak,
ha nem szólnak: "biztos, hogy szükséged
van arra futás közben is?" A futás közben
a kerítések kikerülése jelentett tájékozódási
feladványt. Hasonló módon a kórházegyüttes
folyosókkal láncra fűzött épületsora
is egy keresztezô átmenet útját állta.
Itt a logikus kerülô mellett az átvágás
reménye sokakat becsalt két épület közé,
amelyeket egy L alakban megtört üvegfolyosó kötött
össze. A folyosónak azonban csak a megközelítés
irányából volt ajtaja. Be kellett húzni
a folyosó plüssszônyegén, csapzottan
a betegek között, az épület rendeltetésszerű
bejáratához. Minekután ez több futóval
megtörtént, a betegek sportot űztek az odaérkezôk
biztatásából és irányítgatásából...
A parktájfutó szakasz befejezése a depónál
a hármaspróba végét is jelentette.
Jólesett még egyet lazítani a tóban,
és ezt követôen valóban maradt még
egyszer 24 óra a másnapi (tájfutó)
rajtig!
A háromnapos összetett verseny második kerekes
futamára a Cseket-hegy 1:15 000-es térképén
került sor másnap délután. Ez volt a
leghosszabb és legtechnikásabb futam. A terepet
átszelô utak jó hálózatot nyújtottak
a haladásra. Problémát elsôsorban a
kiválasztott utak felismerése, beazonosítása
jelentett a nagy tempó mellett. Zavaró volt egy-egy
benôtt jelölt út, illetve a jelöletlen
tankcsapások kiválasztása. Az igazi technikai
feladatot azonban a nyílt dombokon (a tájfutók
számára elônyösen) az utaktól
távol elhelyezett pontok jelentették. Ezt a fajta
feladatot korábban már a Jákó-hegyen
gyakorolhattuk. Akkoriban azt gondoltam, annál nincs jobb
terep a tájbiciklizésre. Hát egyenrangú
biztos van! A nyílt réteken az átvágás
mindig kicsit kockázatos, a defekt és a göröngyös,
buckás, nem biciklizhetô altalaj miatt. Ebbôl
adódóan mérlegelni kell az átvágás
kockázatát a kerülôkkel szemben. Szükség
esetén futni kell a biciklit tolva. Kemény játék!
És van még csattanó! A pályakitűzô
Erdélyi Tibor a Tour de France hegyifutamai alapján
gyilkos befutót tervezett a Cseket-hegy csúcsára.
Ezzel persze nagy látványosságot nyújtva
a számos nézônek és a beérkezést
követôen már oldódó versenyzôknek.
Ez szép, kemény, nagyon igényes verseny volt.
A befejezô futamra rövid pályákkal a
sümegi borókás felé indulva került
sor, kihasználva az ott futó úthálózatot.
A hegytetô megmászása után egy rendkívülien
hosszú átmenet segített át bennünket
a Csabrendeki-erdô kevésbé alkalmas terepén
a cél közelébe, a sümegi vár tövébe.