Hogyan éljünk túl egy 3 napos tájkerékpár versenyt (a neten: bicigli), egy triatlonnal, egy éjszakai pontbegyűjtôvel kombinálva, plusz a szervezôk által "mellékprogramnak" kiírt 6 napos tájfutó versenyt?
Pontos túlélési technikát nem tudok,
erre szerintem edzeni nem is lehet, úgyhogy a felkészülésrôl
inkább ne is ejtsünk szót. Hosszú habozás
után elinduljak, ne induljak, nyíltban vagy
ME-ben a rendezôség kész tények
elé állított; megkaptam a kartonomat "elit"
kategóriába, azzal a megnyugtató ígérettel,
hogy túl lehet élni, nem lesznek nehezek a pályák.
Elsô nap valóban egy szép, korrekt, rövid
pályán lehetett tekerni, a délelôtti
futás tapasztalataira támaszkodva mely ösvényen
lehet még elmenni , még komoly útvonal-választási
lehetôségek elé is állítottak
a rendezôk. Ami komoly meglepetéssel szolgált,
az a vagy 3 lakóautónyi olasz versenyzô, igen
szép kék egyenmezben feszítve, nem lebecsülendô
felszereléssel a lábuk között (alatt).
Mint késôbb kiderült, minden kategóriában
tudtak egy jó képességű versenyzôt
állítani, de szerencsénkre a többiek
nem voltak annyira "profik".
Másnap éjszakára igen komoly kerékpáros
mezôny verôdött össze, mindenki ott volt,
aki biciklizni tudott, vagy indult már éjszakai
tájfutó versenyen. Az idôjárás
nem volt túl kegyes, a már szokásossá
vált esti esô a rajt elôtt nem sokkal megérkezett.
A terep amúgy a pontbegyűjtôhöz ideális
volt, a Újdörögd feletti katonai gyakorló
lôtér, a pontok amíg világítottak
a lámpák szépen bevillantak, a mezôn
keresztbe is jól lehetett haladni, amíg ki nem lyukadt
a gumi. A technika kezdetlegessége sajnos többeket
is a verseny idô elôtti befejezésére
késztetett, de talán ôk jártak jobban,
az idô az egyórás szintidô vége
felé kifejezetten pocsékra fordult: szakadt, mintha
dézsából öntötték volna.
Ennek ellenére az egyik olasz versenyzô, miután
kialudt a lámpája, vagy talán defektet kapott,
úgy döntött, hogy inkább a pont mellett
fekszik le aludni, de a célba nem megy vissza. A rendezôk
nagy bánatára; hajnali egy óráig keresték.
Ezt egy északról jött ember biztos nem csinálta
volna, ott ilyenkor illik megfagyni.
Az éjjel még egy gyors kerékpármosás
meg gumijavítás, és másnap reggel
5 órakor lehetett kelni, hogy odaérjünk a tájtriatlon
versenyre, ugyanis a Hévízi-tóban csak reggel
9-ig lehetett versenyezni, és vagy 100 induló akart
a hajnali párás vízbe merülni. Ezt a
napot amúgy pihenônapnak szánták a
Hungária Kupa rendezôi. A pályák megint
ideálisak voltak, a víz kellemesen meleg: kimondottan
jó volt belemerülni a hideg reggelen, a kerékpár
meg a futás a környezô parkban Bár néhany
"szerencsés" útvonalválasztást
a szanatóriumban gyógyuló betegek biztos
nem fognak elfelejteni. Én csak egyszer kerekeztem el egy
harmic centis betoncsíkon, egy hatalmas üvegfal mellett,
aminek a másik oldalán megrökönyödött
gyógyulni vágyók úszkáltak,
de akik vizes stoplisban futottak keresztül a kórház
belosztályán, azokat már direkt biztatták,
és mutatták az utat, merre kell menni. A késôbb
indulók meg a belváros éledezô turistaforgatagán
vághatták keresztül magukat. Az eredmények
persze megint a papírforma szerint alakultak, a legjobbak
nyertek, nameg akik tudtak úszni. Különben úgy
néz ki, a tájtriatlonban az úszás
a legbonyolultabb szám tájékozódási
szempontból: mind most, mind a pár héttel
ezelôtti palóc tájtriatlonon az úszószámban
voltak csak, akik rossz pont fogása miatt diszkvalifikálták
magukat. Az eredményhirdetés a város közepén,
sok nézelôdô járókelô között
zajlott.
A következô nap igen keménynek ígérkezett,
klasszikus táv, és már jelentkezett az edzetlenség
hatása, meg az, hogy 3 tájfutó nap mellett
másik 3 versenyen is részt vett az ember. A helyszín
megint Újdörögd, 12 km légvonalban (16,85
km óra szerint). Felhô egy szál se, napsütés
viszont annál inkább. A pálya kemény,
hajtós, a kerékpár kereke a 9. ponttól
viszont nem. Újabb defekt. Szerencsére találtam
valakit, aki némi útbaigazításért
cserébe kölcsönadta a pumpáját,
de az elsô keréken sajnos ez sem segített,
maradt a legpuhább fokozatban történô
biciklizgetés. A végén irtózatos pszichoterror:
a cél a nyilt terület legmagasabb pontján,
katonai hadvezetési ponton, tele az embert biztató
nézôsereggel. Egy gyors kerékcsere után
volt, aki akkor már hazafelé tartott
irány a 17%-os emelkedô, és az eredményhirdetés
kezdetére sikerült is beérkezni.
Utolsó kerékpáros nap. Levezetésként
rövid pálya. Meleg sincs, zuhogó esô
annál inkább. A Csabrendeki-erdô térkép
hibáival csak a rövid pályán kerekezôk
találkoztak, a férfi pályák ügyesen
kikerülték a kényesebb részeket. A
nap meglepetése a biciklisekkel egy befutón érkezô
lovak; a tájékozódási lovaglás
célja is ugyanott volt. Végsô eredményhirdetés
a sümegi várban, a várjátékok
után, természetesen zuhogó esôben,
bôrig ázva.
Mindent összegezve, nagyon kellemes élményekkel
gazdagodhatot mindenki, aki részt vett ezeken a "kiegészítô"
versenyeken. Az utolsó napon már kimondottan hiányzott
a futás utáni kerekezés. A családias
hangulatot, ha lehet, csak fokozta, hogy az egész versenysorozatot
néhány beugró segítôvel az
Erdélyi család rendezte, bizonyítva, hogy
egy jó versenyhez nem kell valami hatalmas stáb.
Köszönjük szépen!
Boncz