A tavalyi népes csapatunkkal szemben most csak 22 magyar
versenyzô nevezett az idei WMOC-ra, amelynek Dánia
adott otthont. Úgy reméltem, beférek majd
az odatartó személyautók valamelyikébe,
de nem volt szerencsém. Ezért azután vonattal
mentem volna, ha ki nem derül, hogy sokkal drágább,
mint a repülô.
Ferihegyen örömmel pillantottam meg az MTFSZ elnökét,
de Juhász Miklós nem Dániába, hanem
Amerikába repült. Münchenig azért együtt
utaztunk. Én Koppenhágában is átszálltam
egy belföldi járatra Arhusig, a verseny színhelyéig.
Elôször akkor ért meglepetés, amikor
megtudtam, hogy a reptértôl potom 43 km-re van maga
a város. Azután meg akkor, mikor a versenyközpontban
én jelentkeztem legelôször 35 ország
közel 4000 tájfutója közül. Még
az ideiglenes kempingnek kijelölt kerékpárstadion
gyepszônyegének felparcellázását
sem fejezték be, mikor engedélyt kaptam a sátorverésre.
Egymagamban az egész stadionban persze sokkal nyugalmasabb
volt az éjszaka, mint a továbbiakban. A közelbe
ugyanis egy nem magyar lumpen tájfutócsalád
került, akik úgy viselkedtek, mint a bagós
gyerekgyártók: nem átallottak minden szívfájdalom
nélkül hangoskodni a nap 24 órája közül
bármelyikben de leginkább folyamatosan.
A viadal legifjabb magyar résztvevôi ha csak
nézôként is Vasvári Zsuzsanna
és Tanács Imre csemetéi, Levente és
Imola voltak. Még hosszú fényképes
riportot is közölt róluk az egyik helyi lap,
amelybôl az ott ritkaságszámba menô
Lada autójuk sem maradt ki. S kint én is ebben utaztam
a versenyekre, s ezúton is köszönöm a segítségüket
ezért, meg a sátram és csomagom utaztatásáért.
A terepbemutatón a város szélén, a
tengerparton, 20-30 méterre a vízszint fölött,
olyan domborzatú gyönyörű erdôben
edzhettünk, ami hegyvidéknek is beillett volna. Késôbb
a versenypályákon is hihetetlenül sok szintet
kaptunk legalábbis ahhoz képest, hogy Dánia
alföldi ország, és valójában
nincs is hegye. Domborzata viszont annál inkább.
A két selejtezô futamnak közös célja
volt, két kis átfedésű térkép
találkozásánál. Horváth Magdi,
tavalyi gyôztesünk remekül kezdett, futamában
mindkétszer gyôzött. Mint legifjabb évjáratú
45 éves, Balla Sándor is dobogós reményeket
táplált, s a második napon meg is közelítette
mintegy 2 percre a gyôztest, de az elsôn tízet
hibázott...
A döntô Arhustól jó messze, másik
terepen zajlott. Többek szerint futópálya volt.
Sajnos érem nélkül maradtunk, bár Horváth
Magdi csak néhány másodperccel csúszott
le a dobogóról.
A rendezést szakmailag profizmus jellemezte, különösen
az E-card tetszett. Könnyű, praktikus, s gyakorlatilag
kis ügyességgel szinte meg sem kell állni a
használatához. Célbafutás után
azonnal látom a monitoron az eredményem, s pár
méterrel odébb a kinyomtatott részidôimet
is a kezembe adják.
Ha a méregdrága nyitó- és záróbanketten
nem is, a megnyitó ceremónián és az
eredményhirdetésen részt vettünk. A
korelnök Bogdány Miksi pedig szervezett egy borkóstolóval
egybekötött összejövetelt, ahol Magyar Janó
saját készítésű borait is tesztelhettük.
Ízlettek!
A viadal legnagyobb negatívumát a tisztálkodási
lehetôségek szűkös volta jelentette. A
Köjál nálunk az egész ideiglenes kempinget
egybôl bezáratta volna, olyan kevés WC, mosdó,
zuhany állt a résztvevôk rendelkezésére.
S amíg a csehek tavaly korlátlan melegvizes zuhanyzási
lehetôséget biztosítottak mindhárom
versenynap céljában, Dániában egyetlen
kanál víz sem állt rendelkezésre a
mosakodáshoz kint a terepen. A kapott sok remek versenykiírás
közül talán a legközérdekűbbek,
hogy a 2000 januárjában Új-Zélandon
sorra kerülô WMOC után 2001-ben Litvánia,
2002-ben pedig Ausztrália lesz a helyszín.
Kovács Attila
Zöld Sportok Clubja