Horváth Magdi a dobogó árnyékában
WMOC 1999 ­ DÁNIA

A tavalyi népes csapatunkkal szemben most csak 22 magyar versenyzô nevezett az idei WMOC-ra, amelynek Dánia adott otthont. Úgy reméltem, beférek majd az odatartó személyautók valamelyikébe, de nem volt szerencsém. Ezért azután vonattal mentem volna, ha ki nem derül, hogy sokkal drágább, mint a repülô.
Ferihegyen örömmel pillantottam meg az MTFSZ elnökét, de Juhász Miklós nem Dániába, hanem Amerikába repült. Münchenig azért együtt utaztunk. Én Koppenhágában is átszálltam egy belföldi járatra Arhusig, a verseny színhelyéig.
Elôször akkor ért meglepetés, amikor megtudtam, hogy a reptértôl potom 43 km-re van maga a város. Azután meg akkor, mikor a versenyközpontban én jelentkeztem legelôször 35 ország közel 4000 tájfutója közül. Még az ideiglenes kempingnek kijelölt kerékpárstadion gyepszônyegének felparcellázását sem fejezték be, mikor engedélyt kaptam a sátorverésre. Egymagamban az egész stadionban persze sokkal nyugalmasabb volt az éjszaka, mint a továbbiakban. A közelbe ugyanis egy ­ nem magyar ­ lumpen tájfutócsalád került, akik úgy viselkedtek, mint a bagós gyerekgyártók: nem átallottak minden szívfájdalom nélkül hangoskodni a nap 24 órája közül bármelyikben ­ de leginkább folyamatosan.
A viadal legifjabb magyar résztvevôi ­ ha csak nézôként is ­ Vasvári Zsuzsanna és Tanács Imre csemetéi, Levente és Imola voltak. Még hosszú fényképes riportot is közölt róluk az egyik helyi lap, amelybôl az ott ritkaságszámba menô Lada autójuk sem maradt ki. S kint én is ebben utaztam a versenyekre, s ezúton is köszönöm a segítségüket ezért, meg a sátram és csomagom utaztatásáért.
A terepbemutatón a város szélén, a tengerparton, 20-30 méterre a vízszint fölött, olyan domborzatú gyönyörű erdôben edzhettünk, ami hegyvidéknek is beillett volna. Késôbb a versenypályákon is hihetetlenül sok szintet kaptunk ­ legalábbis ahhoz képest, hogy Dánia alföldi ország, és valójában nincs is hegye. Domborzata viszont annál inkább.
A két selejtezô futamnak közös célja volt, két kis átfedésű térkép találkozásánál. Horváth Magdi, tavalyi gyôztesünk remekül kezdett, futamában mindkétszer gyôzött. Mint legifjabb évjáratú 45 éves, Balla Sándor is dobogós reményeket táplált, s a második napon meg is közelítette mintegy 2 percre a gyôztest, de az elsôn tízet hibázott...
A döntô Arhustól jó messze, másik terepen zajlott. Többek szerint futópálya volt. Sajnos érem nélkül maradtunk, bár Horváth Magdi csak néhány másodperccel csúszott le a dobogóról.
A rendezést szakmailag profizmus jellemezte, különösen az E-card tetszett. Könnyű, praktikus, s gyakorlatilag kis ügyességgel szinte meg sem kell állni a használatához. Célbafutás után azonnal látom a monitoron az eredményem, s pár méterrel odébb a kinyomtatott részidôimet is a kezembe adják.
Ha a méregdrága nyitó- és záróbanketten nem is, a megnyitó ceremónián és az eredményhirdetésen részt vettünk. A korelnök Bogdány Miksi pedig szervezett egy borkóstolóval egybekötött összejövetelt, ahol Magyar Janó saját készítésű borait is tesztelhettük. Ízlettek!
A viadal legnagyobb negatívumát a tisztálkodási lehetôségek szűkös volta jelentette. A Köjál nálunk az egész ideiglenes kempinget egybôl bezáratta volna, olyan kevés WC, mosdó, zuhany állt a résztvevôk rendelkezésére. S amíg a csehek tavaly korlátlan melegvizes zuhanyzási lehetôséget biztosítottak mindhárom versenynap céljában, Dániában egyetlen kanál víz sem állt rendelkezésre a mosakodáshoz kint a terepen. A kapott sok remek versenykiírás közül talán a legközérdekűbbek, hogy a 2000 januárjában Új-Zélandon sorra kerülô WMOC után 2001-ben Litvánia, 2002-ben pedig Ausztrália lesz a helyszín.

Kovács Attila
Zöld Sportok Clubja