1999. VI. 1213-án rendezték nagyon kellemes nyárias melegben, a Szlovák Paradicsom keleti felén, a turisták által kevésbé ismert részen, az Iglót Rozsnyóval összekötô út Grajnár nyergében kb. 1000 méteres tengerszint feletti magasságból indulva.
Az elsô nap a hágó keleti felén
zajlott a DZURY nevű 10 000-es térképen. A
terep tipikus magashegyi karsztos, víznyelôs, gödrös
oldalakkal teli, vizes, mocsaras talajú, fôleg fenyôerdôvel
benôtt volt, az erdôben a sok kidôlt fa nagyon
nehezítette az elôrehaladást. Sok és
meredek szintek jellemezték az elsô napi pályákat.
Nehéz, dugott pontok az elején, utakra merôleges
pályavezetés, a pálya közepén
egy meredek hegyoldal megmászása, majd a terep legszebb,
legérdekesebb részén a benôtt sziklafalak
közé elrejtett pontok következtek. Olyan változatos
volt itt a terep, hogy még a tízezres térképen
sem lehetett igazán részletesen ábrázolni.
Vagy egy hosszú bányajárat húzódhatott
itt valaha, és az szakadt be, vagy a természetes
barlang omlott be, de kb. 600 méter hosszan és azzal
hegyes szöget bezárón újabb 400 méter
hosszan volt a hegyoldalban ez az ábrázolhatatlan,
szinte járhatatlan "sziklafal", ahová
majdnem minden kategóriát elvittek. Az egyik pontot
úgy lehetett megközelíteni, hogy végig
kellett menni egy keskeny peremen, aminek az egyik oldalán
a beszakadt bánya sziklafalai köztük max.
4-5°C fokos hômérséklet , a másik
oldalon pedig kb. 30 méteres szakadék, maga a pont
a sziklák felett egy kis benôtt metszôdésben.
Merész pontkihelyezés! Utána levezetésként
még meg kellett mászni egy bedôlt fenyôs
hegyoldalt, majd a végén ismét vizenyôs
hegyoldalakban kellett visszamászni a nyeregbe. A mi 6
kilométeres (325 m szint) pályánkat Jan Mizur
barátunk nyerte 73 perccel!
Másnap a nyereg nyugati felén, az ugyancsak tízezres
KOCURKA nevű térképen futottunk. Ez a terep
lényegesen könnyebb volt, néha már úton
is lehetett futni, sôt az erdôk is elég jól
futhatóak voltak. A pályakitűzô itt
is kitett magáért: legalább a pontok felében
(16 pontunk volt!) útvonal-választási lehetôség-kényszer,
dugott, finom pontok és persze itt is mászás,
de kevesebb, mint az elôzô napon. A 1/2 kilométerrel
hosszabb pályát (275 m szint) több mint 10
percet gyorsulva tette meg a nap gyôztese (62,20). Ez is
jó pálya volt.
A 338 indulóból csak 16 magyar volt, de 4 harmadik,
2 második és Szabon János révén
1 elsô helyet sikerült szerezni. Megérdemelné
ez a verseny, hogy többen induljanak rajta. Fizikailag nehéz,
de nem szándékosan szívatós, hanem
a terepadottságokból következôen nehéz,
technikailag nagyon odafigyelôs, valódi tájékozódási
feladatokkal teli pályák voltak az általam
látott szenior kategóriákban (de miért
pont a felnôtt pályákat rontották volna
el?). Jó rendezés, mosdási lehetôség,
mindkét nap működô büfé (csapolt
Steiger sörrel), bográcsgulyás (szuper), jól
megoldott szállítás, gyors eredménykirakás,
jó szállások, olcsón. Egyetlen negatívum
jut eszembe: az elsô napon még hangosan zenéltek,
de másnapra már csak valóban információközlésre
használták a hangosítást. (Nem úgy,
mint az azóta lezajlott Sopron Kupán, ahol végig
bömbölt a zene, csak az egyéni eredményhirdetésbôl
nem lehetett egy szót sem hallani, mert oda nem vittek
hangosítást. Minek is, az nem fontos. Nem fontos?)
Aki teheti, jövôre menjen el a Szlovák Paradicsomba
egy kis kirándulásra és erre a ragyogó
versenyre!
Bugár József