Nagy Ernô 90 éves

Ritkán látott esemény színhelye volt július 5-én a Szépjuhászné közelében fekvô egyik árnyas tisztás. Máskor cél- vagy rajtkaput állítanak e helyen, versenyzôk szaladgálnak fel-alá. Most is tájfutók gyülekeznek e meleg nyári estén, a Postás-MATÁV SE régi és mai versenyzôi, de tájoló, bozótruha és futócipô nélkül érkeznek. Hoznak ellenben asztalt, széket, enni- és innivalót, és sok-sok kedves emléket a múltból, és hozzák fáradhatatlan mesterüket, Nagy Ernôt, hogy felköszöntsék, aki július elsején ünnepelte 90. születésnapját.

­ Mikor kerültél kapcsolatba e sportággal?
­ Az idén 100 éves Postás SE székhelye mindig Budapest volt, gyakorlatban azonban a 20-as években hatósugarát illetôen kezdett kiterjedni az egész országra. A sportcsoportok szervezése megindult a vidéki városokban, a nagyobb kincstári hivatalokban is. Így Szombathelyen is alakult turista csoport, amelynek 1927-tôl én is tagja lettem. Késôbb Budapestre kerültem, és itt részt vettem a turista terepgyakorlatokon, amely már a mai sportág elôdjének tekinthetô.
­ Hogyan kezdôdött az edzôi munka?
­ A Postás SE turista szakosztályában a 60-as évek elejétôl kezdett kialakulni egy fôleg fiatalokból álló csoport ­ ezek voltatok ti, akik most itt ültök ­, akik nem elvetve a turisztika szépségeit, de a túrák mellett egyre többet indultatok versenyeken, és egyre inkább megmutatkozott az az igény, hogy jobb eredményeket csak rendszeres edzéssel lehet elérni.
­ Mikor kezdôdtek a rendszeres edzések?
­ Itt a Hárs-hegyen kezdôdtek a rendszeres edzések 1965-ben. Öltözôül dr. Szentgyörgyi Imre, a szakosztály késôbbi vezetôjének Budakeszi úti lakása szolgált. Hetente kétszer róttátok a köröket a hárshegyi körúton, és szaporodtak a technikai edzések is, részben itt a Hárs-hegyen és környékén, de hétvégeken távolabbi terepekre is elutaztunk. Egyre több edzôtábort szerveztünk, a legemlékezetesebb volt a Mátraházán, Zircen és Kôhányáspusztán tartott tábor.
1970-ben, amikor megalakult az MTFSZ, a turista szakosztályok versenyzôi sorra alakították meg az önálló tájékozódási futó szakosztályokat. Ekkor alakult meg a Postás SE-ben is az önálló szakosztály, amelynek vezetôje dr. Szentgyörgyi Imre lett. Nagy Ernô, aki már hosszú évek óta foglalkozott a fiatalokkal, edzôi képesítést szerzett, és mint okl. edzô irányította továbbiakban a szakosztály szakmai munkáját. Késôbb az általa nevelt fiatalok ­ Mátravölgyi István, majd Korik Andor is ­ edzôi képesítést szereztek, és visszavonulása után folytatták azt az edzôi, nevelôi tevékenységet amit ô a 60-as évek elején elkezdett.
Most, 90. születésnapja alkalmából sok szeretettel gratulálunk, kívánunk jó egészséget és még sok kellemes, vidám évet úgy neki, mint kedves feleségének.

Schell Antal