Hagyjatok a reklámokkal!

Na nem, kedves vasutasok, ez azért sok a jóból! Május 2-án dél körül teljesen elcsigázva értem be a célba. Tapasztalatlan vagyok ahhoz, hogy a pályakitűzést bíráljam, de nem tűnt igazán szellemes megoldásnak, ahogy az F35 kategóriában útban a 10. pont felé 300 méter távolságon 125 méter szintet kellett megmásznunk. Ennél talán ötletesebben is fel lehetett volna jutni a hegytetôre. Ám a rendezôk ötletgazdagsága a célban mutatkozott meg. A levegôért kapkodó versenyzôknek reklám szórólapokat és tollat nyomtak a kezükbe. A trükk az, hogy ilyenkor az embernek tiltakozni sincs ereje. Egy életre bevésôdött az agyamba az átok cég neve, de a világért le nem írnám. Ez nem a reklám helye. Szerintem a tájfutóverseny sem az.
Megértem, hogy szükség van szponzorokra, de már a verseny elôtt is idegesített, hogy a királyréti cél hangszóróin át a jeles cég képviselôje bömbölte világgá ajánlatait. Számomra a versenyeken a legyűrt kilométereken túl még mindig az jelenti az élményt, hogy a célban beszélgethetek a régi ismerôsökkel, vagy ha nincs hozzá kedvem, hanyatt fekve hallgathatom a madárdalt. Hét közben úgysem tudok elmenekülni a reklámok elôl, legalább ilyenkor ne kínozzatok! Jó, nem bánom, legyen ott a térképen meg a műsorfüzetben a verseny támogatóinak neve. Ha muszáj, egy transzparenst is kitehettek, legfeljebb másfelé nézek. De az erôszakos reklámozásnak is van határa! Attól félek, legközelebb a vaddisznók oldalára is óriásplakátokat ragasztotok. Elôre jelzem, nem tartom jó ötletnek. Ha másra nem, arra gondoljatok, hogy a természetvédôknek milyen gyakran elmondjuk, hogy a tájfutás egész más sport, mint a többi. Mi aztán csendes, békés, természetkímélô versenyeket rendezünk!

Gadó György