Emlékezetes pontfogásaim IV.

Eddigi néhány tízezer megfogott pontom közül van néhány, amelynek képe mélyen bevésôdött az emlékezetembe. Ezek egy része hazai verseny vagy edzés volt, másik része külföldi. Most egy ilyen külföldi pontról írok.

A külföldi versenyek mindig különlegesek, hiszen szinte valamennyi körülmény eltérô az itthon megszokottakhoz képest. Minél messzebb utazunk itthonról, annál inkább. Az eltérô szokások és körülmények már a versenyre való eljutás során is meglepetéseket okozhatnak. Például, amikor elôször voltam Olaszországban, nem akartunk pénzt kiadni az autópályákra. Legnagyobb meglepetésünkre, borzasztó lassan tettük meg az elsô száz kilométert, a Magyarországon megszokottnál is sokkal lassabban. Amennyiben komolyan vesszük a versenyt, és miért ne vennénk komolyan, akkor az étkezés is okozhat meglepetéseket, különösen, ha az átlagostól eltérô étkezési szokásaink vannak. Az 1989-es svédországi világbajnokságon kerültem nehéz helyzetbe emiatt. Én sok összetett szénhidrátot ettem (és eszem azóta is), de a krumplitól nem lakom jól, emellett pedig kevés zsírt, a rejtett zsiradékokra is nagyon odafigyeltem. A napi menüben krumpli volt krumplival és krémes sütemények, amiben rengeteg zsír van. Az üzletek nyitva tartása is okozhat kellemetlen meglepetéseket, különösen ha helyi nemzeti ünnep van ott-tartózkodásunk során. Mindez persze minden turistát érint.
Nekünk, tájfutóknak egyéb különlegességekre is fel kell készülnünk. Ez kezdôdik a versenyrendezési szokásokkal, a versenyre jutás körülményeivel, a jelentkeztetés és nevezés szigorával, és folytatódik magával a tereppel és a térképpel, valamint versenyzôtársaink viselkedésével.
Aki versenyzett már külföldön, az nagyon jól tudja, hogy a külföldi terepek legnagyobb része igen eltér az itthon megszokottól. Sokszor részletgazdagabb a terep, ami nagyobb összpontosítást igényel. Nálunk is van bôven részletben gazdag terep, ezért talán inkább a tereptárgyak és részletgazdagság jellege igazán eltérô, nem is beszélve a növényzetrôl és láthatóságról. A legtöbb külföldi terep, amin futottam, azzal volt nehezebb, mint itthon, hogy a talaj nehezebbé tette a futhatóságot, mert puhább és göröngyösebb, illetve kövesebb, mint amihez szoktunk. Az aljnövényzet ugyancsak jelentôsen megnehezíti a haladást sok külföldi terepen, különösen az amúgy áthatolható, ruganyos aljnövényzet. A láthatóság eltérô jellege ugyancsak teljesen szokatlan helyzeteket teremthet. Skandináviában az amúgy jól futható erdôben sokszor olyan a láthatóság, mint nálunk egy bozótosban. Ezzel sokkal nehezebbé válik a tájékozódás, hiszen egy gyors futótempó mellett kell nagy sebességgel tájékozódni olyan pontossággal, mint itthon mondjuk éjszaka.
A pályakitűzés során érhetnek kellemetlen meglepetések. Általában elmondhatjuk, hogy külföldön kevésbé szívbajosak a pályakitűzôk, mint itthon, illetve a versenyzôk oldanak meg zokszó nélkül a hazainál sokkal keményebb feladatokat. Gázoltam már külföldi versenyen mellig érô mocsárban, ugráltam ember nagyságú sziklákon, és verekedtem át magam áthatolhatatlannak hitt fenyvesen.
A térképek színvonala is lehet eltérô, de ma már inkább a terep ábrázolásának felfogása különbözik országról országra. A növényzet ábrázolásának finomságai Közép-Európában nagy jelentôségűek, Skandináviában kevésbé foglalkoznak vele, van ahol a völgyoldalak részleteivel kevésbé foglalkoznak vagy a szintvonalak inkább a tereptárgyak kontúrját adja vissza, mint a valós szintbeli helyzetet.
Amikor Kubában versenyezhettem tizenöt éve, igazán különleges körülmények között futhattam. A meleg, párás idô olyan volt, mintha valaki a nyakamba ült volna. A legérdekesebb azonban a növényzet volt. A völgyek alján vékony ágú bokrokból álló sűrű növényzet volt, amin a látvány alapján át kellett volna tudni futni. Azonban annyira erôsek voltak ezek az ágak, hogy nem tudtuk ôket félrehajtani, így csak kígyóember módjára tudtuk átverekedni magunkat a bozóton. Egy pont azonban félelmetes volt. Patakkanyar egy ösvénytôl úgy nyolcvan méterre. Az ösvényrôl a patakparton kellett menni a térkép alapján. Patakpart azonban nem volt, így maradt a patak. Jobbról, balról ôserdô, a víz már mellig ért. Gondoltam, ha most nem jön egy krokodil, akkor tényleg nincsenek itt ilyenek. Mindannyian túléltük ezt a pontot, de az ôserdôben a patakkanyar fölé lógó bója képe azóta is élénken él bennem.

Lantos Zoltán