A tüzelôanyag kiválasztását befolyásoló tényezôk
Az egyik tényezô a testgyakorlás intenzítása.
Ez, s következésképpen az energiaszükséglet
a legtöbb sportágban változó mértékű.
Például a labdarugás és a tenisz során
a nagy intenzitású testi erôfeszítés
rövid szakaszai pihenési vagy csekélyebb intenzitású
mozgási szakaszokkal váltakoznak. Még az
olyan sportágakban is, mint a futás vagy a kerékpározás,
változhat az energiaszükséglet a mozgás
és (vagy) a széliránnyal összefüggô
közegellenállás mértéke, valamint
a pálya topográfiai viszonyai szerint. Az ennek
megfelelôen változó energiaszükséglet
szerint változik a szervezet különbözô
tüzelôanyagforrásainak felhasználása
is.
Igen jelentôs egyéni különbségek
tapasztalhatók továbbá az egyes sportolók
testi erôkifejtésre való képessége
s az ezzel kapcsolatos anyagcsereválaszai között;
a tüzelôanyag felhasználásának
módját ez a körülmény is befolyásolja.
A tüzelôanyag kiválasztását a
munkában résztvevô izmok is meghatározzák.
Némelyik izom aerob körülmények között
(oxigén jelenlétében) működik,
azaz zsírt vagy szénhidrátot egyaránt
felhasznál tüzelôanyagként, míg
más izmok fôleg anaerob körülmények
között (oxigén közreműködése
nélkül) fejtik ki tevékenységüket,
amikor is kizárólag szénhidrátot tudnak
elégetni. E sajátságok az edzés segítségével
megváltoztathatók, mivel az edzés képessé
teszi az izmokat arra, hogy a vérbôl több oxigént
vegyenek fel, s ennek folytán nagyobb mennyiségben
hozzanak létre aerob energiát.
Mi a VO2 max ?
Az oxigén ilyen értelmű hasznosítása
a szervezetben kulcsfontosságú tényezôje
a tüzelôanyag- felhasználás irányíthatóságának
és a sportteljesítmény hatékonyságának.
Hogy jobban megérthessék ezt az összefüggést,
a továbbiakban értelmezzük azt a fogalmat,
amit a sport szakemberei "VO2 max" jelöléssel
illetnek.
Minél erôteljesebb testgyakorlást végzünk,
annál többet lélegzünk oxigénfelvételünk
érdekében, mivel az egyre több aerob körülmények
között termelt energiához juttat bennünket.
Oxigénfelvevô képességünk azonban
korlátozott, s egyénileg mindenkinek megvan a maga
"maximális oxigénfelvételi szintje",
azaz VO2 max értéke.
A sportolók tudományos kutatói a VO2 max
értéket fontos viszonyítási pontnak
tekintik. Például egy futó tényleges
oxigénfelvétele kifejezhetô e sportoló
egyéni VO2 max szintjének százalékos
arányában. Ez adja "% VO2 max" értéket,
ami tükrözi, hogy milyen mértékben érzékeli
a futó a teljesítményébôl eredô
megterhelést, azaz mennyire közelíti meg ezzel
egyéni teljesítôképességének
határát.
Két sportoló aki azonos sebességgel fut,
s ehhez azonos mennyiségű oxigént használ
fel, különbözôképpen érzékelheti
az ebbôl eredô fizikai megterhelést, ami minden
esetben a kettô közül a magasabb egyéni
% VO2 max szinttel rendelkezô sportoló számára
lesz nagyobb.
A % VO2 max érték egyénileg, azaz viszonylagosan
jellemzi a testi erôfeszítés mértékét.
Nem tévesztendô tehát össze azokkal az
adatokkal, amelyek a sebességet, vagy a megtett távolságot
rögzítik. A testgyakorlás viszonylagos intenzitásának
leírása, azaz számszerű jellemzésének
módszere arra szolgál, hogy felismerhessük
a teljesítmény azon szakaszának egy részét,
amelyekben a szervezet megváltoztatja energiatermelési
módszerét.
Az ülô életmódot folytató embertöl
(A) 100 % VO2 max ráfordítást igénylô
futási sebességet a távfutó (B) esetleg
maga maximális oxigénfelvételi szintjének
kevesebb mint felével (< 50% VO2 max) is teljesíteni
tudja.
Míg "A" a szóbanforgó futás
során igen hamar kifárad, "B" kényelmesen
teljesíti azt, s még több órán
át képes tovább futni az adott sebességgel.
A tüzelôanyag - források váltása
Csekély testi erôfeszítés - alacsony
intenzitású testmozgás vagy testgyakorlás
- során a szervezet aerob körülmények
között működik. A VO2 max 50 százaléknál
alacsonyabb szintje mellett a zsír képezi a fô
tüzelôanyagot, amennyiben a teljes energiatermelésnek
több mint a felét szolgálja.
Másszóval, a zsír formájában
tárolt energia nem szabadítható fel elég
gyorsan ahhoz, hogy egyéni szinten mintegy 50 % VO2 max
értéket meghaladó teljesítményt
lehetôvé tegyen.
A mintegy 60-65 % VO2 max szintű teljesítményhez
a zsír és a szénhidrát nagyjából
egyenlô mértékben biztosítja az energia
forrását.
Az ennél magasabb szinten folyó testgyakorlás,
ill. edzés fô tüzelôanyaga már
a szénhidrát, aminek a teljesítmény
biztosításához maximális felhasználhatósággal
rendelkezésre kell állnia.
Amikor a futó fokozza futásának sebességét,
vagy lassítás nélkül fut fel egy meredek
domboldalon, az ehhez szükséges töblet energiát
esetleg nem tudja már teljes mértékben aerob
anyagcsere útján biztosítani. A többlet
energia ezesetben anaerob körülmények között
jön létre, azaz a szénhidrátok külön
oxigént nem igénylô gyorsabb bontása
útján. Az igen rövid tartamú intenzív
testi erôfeszítés, például a
100 méteres sprint kapcsán csaknem a teljes energiaszükséglet
anaerob folyamatokból fedezôdik.
Az anaerob anyagcserefolyamatokban a szénhidrátok
igen gyorsan felhasználódnak, s tejsav is termelôdik.
A tejsav akadályozza az izmok hatékony munkáját,
s ez egyik oka a fáradtságnak.
Az anaerob rendszer tehát csupán rövid idôtartamra
biztosít hatékonyan energiát.
A tüzelôanyagforrások a testi erôkifejtés
fokozásával változnak. Amint e diagram mutatja,
a VO2 max növekedésével több energia használódik
fel és több szénhidrátra van szükség.
Az edzés hosszabban tartó és keményebb
testgyakorlásra teszi képessé a sportolókat.
A jól edzett hosszútávfutó jó
ütemet tud fenntartani anélkül, hogy 50 vagy
60 százalékos VO2 max szintjét túllépné.
Így a zsírtartalékokat hosszabb idôn
át, a glikogéntartalékokat pedig gazdaságosabban
tudja felhasználni.
A tüzelôanyag felhasználás további
tényezôje a testgyakorlás idôtartama.
Ennek elôrehaladtával a működô izmok
glikogéntartalékai lecsökkennek. Ekkor az energiatermelés
a zsírsavakra támaszkodik, s noha a futó
továbbra is halad, futásának sebességét
kénytelen csökkenteni.
A szervezet a vércukorból is képes némi
energiaellátmányhoz jutni.
A vércukorból nyert energia aránya az erôkifejtés
(edzés) végefelé emelkedô tendenciát
mutat.
A tüzelôanyagok forrásai adott idôtartam
után változnak.
Fenti példánkban a testgyakorlás intenzitása
50 % VO2 max szintű volt.
A sportolók maguk is észlelik, hogy a 2-3 órán
át 60-80 % VO2 max szintet folytatott folyamatos testgyakorlás
után, ill. a játék- vagy sporttevékenység
keretében tanúsított hirtelen intenzív
erôkifejtéseket("bedobásokat") követôen
izmaik glikogéntartalékai lecsökkennek.