Az 1999. február 27-i közgyűlésen
mindazon sporttársak, akik kivárták az értekezlet
végét és meghallgatták rövid
elôadásomat, megismerkedhettek a Pápai Tájfutó
SE és a Bittva Elektronikai Kft. által kifejlesztett
elektronikus versenyzôkarton elsô működô
példányaival, alkalmazásának lehetôségével.
Mivel akkor a rendelkezésemre álló rövid
idô alatt elôadásom csak a figyelem felkeltését
célozta és a rendszer részletesebb ismertetésére
nem kerülhetett sor, ezért ezt most e cikk keretei
között próbálom meg pótolni. Amit
február 27-én még csak remélni mertünk
- vagyis azt, hogy elektronikus versenyzôkartonunkat mialôbb
versenyen is kipróbáljuk, - az mára már
megvalósult, hiszen 1999. március 13-án a
Csabrendeken megrendezett Veszprém Megyei Hosszútávú
Bajnokságon ismereteink szerint elôször versenyeztek
Magyarországon tájfutók elektronikus versenyzôkartonnal.
Az elektronikus versenyzôkarton fejlesztésének
története mintegy két és fél
- három évvel ezelôtt kezdôdött,
s kisebb-nagyobb megszakításokkal tart napjainkban
is. A kifejlesztés ötlete szinte egyidôs a Bittva
Elektronikai Fejlesztô és Szolgáltató
Kft. megalakulásával, hiszen e Kft-nek alapítói
valamennyien egyúttal tájfutók is, a Pápai
Tájfutó SE tagjai. A Kft. tevékenységi
körébe tartozik többek között rádiókártyával
működô automatikus üzemanyagkút vezérlô
készülékek szerelése, forgalmazása,
s tulajdonképpen e rendszernek speciálisan a tájfutó
sport igényeihez történô átalakításából
fejlôdött ki mára az elektronikus versenyzôkarton.
Az már három évvel ezelôtt is világos
volt számunkra, hogy a számítástechnikának
és az elektronikának az élet minden területén
tapasztalható robbanásszerű térhódítása
a tájfutó sportot sem fogja elkerülni, és
ha mi nem lépünk idôben, akkor ezt elôbb-utóbb
mások fogják megtenni helyettünk. (Lásd:
külföldön már két hasonló
rendeltetésű rendszert is kifejlsztettek az elmúlt
pár évben.) Szerencsére Vizi Csaba személyében
olyan, az elektronikai fejlesztéshez kiválóan
értô, s ugyanakkor a tájfutó sportot
is hosszú évek óta rendszeresen űzô
szakember vette kezébe az elektronikus versenyzôkarton
fejlesztésének az ügyét, akinek a személye
biztosíték volt arra, hogy erôfeszítéseinket
- ahogy ez a fentiekbôl ki is derült - elôbb-utóbb
siker koronázza.
A mára kidolgozott rendszer az alábbi fô elemeket
tartalmazza:
a) Az ellenôrzôpontokon elhelyezésre kerülô
jeladó készüléket,
b) Az elektronikus versenyzôkartont, ami felváltja
az eddig használt papírkartont,
c) A rajtban és a célban elhelyezett, számítógépekkel
összekapcsolt elektronikus versenyzôkartont író
és olvasó készüléket,
d) Azt a számítógépes programot, amely
a fenti eszközök működését
vezérli és összehangolja, továbbá
a verseny teljes adminisztrációját a nevezések
feldolgozásától a sorsoláson át
az eredményértesítô elkészítéséig
elvégzi.
Az ellenôrzôpontokon elhelyezésre kerülô
jeladó készülék tulajdonképpen
egy néhány cm hatósugarú rádióadó,
mely az elôre beprogramozható automatikus be- és
kikapcsolása között másodpercenként
kb. 3-4 alkalommal sugároz egy adatsort, ami az adott versenynap
kódját, az adott ellenôrzôpont egyedi
kódját, a jeladó készülékben
futó és a célban lévô számítógép
órájával szinkronba futó óra
állását perc, másodperc pontossággal
tartalmazza. A jeladó készülék energiaellátását
négy darab normál ceruzaelem biztosítja,
amely méréseink szerint minimum 36 órás
folyamatos, biztonságos működést tesz
lehetôvé.
Az elektronikus versenyzôkarton egy olyan eszköz, amely
mintegy 240 ellenôrzôpont fentiek szerinti adatainak
a beírását és tárolását
teszi lehetôvé. Az elektronikus versenyzôkarton
memóriájába beírt adatok azok speciális
programmal történô kitörléséig
tárolódnak és onnan akár többször
is kiolvashatók. Minden egyes elektronikus versenyzôkarton
a felületén feltüntetett egyedi sorszámmal,
továbbá a memóriájának egy
részében oda kitörölhetetlenül beírt
egyedi sorszámmal, továbbá a memóriájának
egy részében oda beírt egyedi azonosítóval
rendelkezik, így az egyes kartonok adatait összekeverni
nem lehet. Az elektronikus versenyzôkartonnak saját
energia ellátása nincs, az adatok beírásához
szükséges energiát az ellenôrzôpontokon
elhelyezett jeladó készüléktôl
kapja. A jeladó készülék adatainak az
elektronikus versenyzôkartonba történô
beírása, magyarul a pontfogás úgy
történik, hogy az elektronikus versenyzôkartont
rá kell helyezni a jeladó készülék
tetôlapjának kijelölt részére,
ahol az adatátvitel mintegy 1/3-1/2 másodperc alatt
megtörténik.
Az adatátvitel megtörténtét a versenyzôkartonban
elhelyezett két darab piros színű LED villogása
jelzi.
Az elektronikus versenyzôkartonba a verseny során
beírt adatok kiolvasása a célba érkezés
után egy, az ellenôrzôpontokon elhelyezett
jeladó készülékhez hasonló olvasó
segítségével történik. A számítógéppel
összekapcsolt olvasóra a pontfogáshoz hasonlóan
rá kell helyezni az elektronikus versenyzôkartont,
amibôl az olvasó készülék mintegy
másfél - két másodperc alatt kiolvassa,
és a számítógépben eltárolja
a kiolvasott adatokat. A kiolvasott adatok, vagyis a pontfogások
helyességének az ellenôrzése, a menetidô
kiszámítása ezek után már a
számítógép programja által
a számítógépben rögzített
adatbázisból történik. Az adatok ellenôrzése
után a számítógép a hozzá
kapcsolt nyomtatón kinyomtatja az adott versenyzô
eredményét úgy, hogy amire a versenyzô
a célkordon végére ér akár
a kezébe lehet adni a kinyomtatott eredményét.
Az általunk kidolgozott rendszer segítségével
megrendezett verseny lebonyolítása röviden
az alábbiak szerint történik:
A rendezôség közzéteszi a versenykiírást,
a pályakitűzô megtervezi, majd az ellenörzôbíró
jóváhagyása után véglegesíti
az ellenôrzôpontokat és a pályát.
A résztvevô egyesületek határidôre
elküldik nevezésüket, így a nevezések
feldolgozása folyamatosan megtörténik, amelynek
során minden benevezett versenyzôhöz hozzárendelésre
kerül egy-egy elektronikus versenyzôkarton, amit rögtön
belehelyezünk az adott egyesület borítékjába
vagy zacskójába. A nevezések beérkezése
után a rendezôség dönt az esetleges kategória
összevonásokról, majd meghatározza,
hogy a helyszíni nevezések, módosítások
miatt melyik kategóriában hány üres
helyet hagy a rajtlistában. Ezek után meghatározzák
az egyes kategóriák elsô futóinak rajtidejét
és a kategórián belüli indítási
idôközt, amelynek ismeretében a program elkészíti
a rajtlistát.
Az ellenôrzôpontok és a pályák
véglegesítése után minden egyes ellenôrzôponthoz
hozzárendelünk egy vagy több jeladó készüléket.
A programban rögzítésre kerül az is, hogy
melyik kategóriában mely ellenôrzôpontokat
és milyen sorrendben kell a versenyzônek érintenie.
A rendezô egyesület idôközben megrajzolja
vagy benyomtatja a pályákat, felszereli, elôkészíti
a térképeket. Felvezetés elôtt ellenôrizzük,
majd beprogramozzuk a jeladó készülékeket,
úgy, hogy azok a nulla idô elôtt egy órával
kapcsoljanak be, így a verseny kezdete elôtt még
egy óra ideje marad a rendezôségnek, hogy
elôfutókkal leellenôriztesse az ellenôrzôpontok
meglétét, és azt , hogy a jeladó készülékek
rendben müködnek-e. Amennyiben hibát találnak,
még viszonylag gyorsan lehet intézkedni a meghibásodott
készülék cseréjérôl. Verseny
elôtti napon, valamint a verseny napján történik
a benevezettek részére az elektronikus versenyzôkartonok
kiadása. Az egyesületek a versenyzôkartonok
mellett megkapják az aktuális rajtlistát
is, amelyen a szokásos adatok mellett szerepel a versenyzôkarton
sorszáma is, így mindenki tudja, hogy melyik kartonnal
kell futnia. Amennyiben a rendezô egyesület lehetôvé
teszi a módosítást és a helyszíni
nevezést, akkor az csak a visszaadott kartonok, valamint
az elôre besorsolt üres helyek erejéig fogadható
el, mert a rendszer biztonsági okok miatt nem teszi lehetôvé
a rajtlista bôvítését. Helyszíni
nevezést és módosításokat legkésôbb
a nulla idô elôtt egy órával fogad el
a rendezôség, mert még idôt kell adni
a rajtlista aktualizálására, és annak
a rajtba történô eljuttatására.
A rajtkordonba történô beálláskor
egy ott elhelyezett és író-olvasó
készülékkel összekötött számítógép
ellenôrzi a beállás jogosságát,
és amennyiben azt rendben találja, úgy "érvényesíti"
a versenyzô elektronikus versenyzôkartonját,
és az adatbázisban megjelöli a versenyzô
neve mellett, hogy elrajtolt. A pályán az ellenôrzôpontoknál
csak a rajton áthaladt és "érvényesített"
versenyzôkartonokba történik adatrögzítés.
Amennyiben valaki túl korán akar a rajtba beállni,
a számítógép figyelmeztet a jogosulatlan
beállásra és a karton "érvényesítése"
nem történik meg. Ha valaki lekési a rajtidejét,
úgy a számítógép figyelmeztet
a késésre, kiírja a késés idôtartamát,
majd a kartont ezúttal is "érvényesíti".
A késés jóváírására
természetesen nem kerül sor. A versenyzô ezek
után teljesíti a pályát, az ellenôrzôpontokon
a fentiekben ismertetett módon használja az elektronikus
versenyzôkartont.
A célbafutás némileg eltér a hagyományos
tájfutó versenyeken megszokottaktól, mivel
a célba érkezés nem a célvonalon történô
átfutással, hanem a célvonalon egymás
mellett, egymástól kb. 1-1,5 m-re elhelyezett 2-4
ellenôrzôpont valamelyikén történô
pontfogással történik. A célba érkezés
után a versenyzô elektronikus versenyzôkartonjából
kiolvassák az adatokat, a számítógép
ellenôrzi a versenypálya teljesítését,
kinyomtatja a versenyzôre vonatkozó adatokat, amit
azután a hagyományos módon lehet kifüggeszteni.
A rajtoltatás befejezése után a célban
lévô adatbázist frissítik, aktualizálják
a ténylegesen rajthoz álltak listájával,
ami után a számítógép folyamatosan
figyelemmel kiséri és kijelzi a még célba
nem ért versenyzôk számát. Kijelzi,
ha egy-egy kategóriában már kialakult az
1-3. helyezettek névsora, illetve ha már minden
kategóriában ismert az 1-3. helyezett neve és
az eredményhirdetés megkezdhetô. Az összes
versenyzô célba érkezése után
gyakorlatilag azonnal elkészíthetô az eredménylista
a versenyszabályzat által megkövetelt formában,
továbbá a versenybíróság és
az ellenôrzôbíró jelentésének
a begépelése után elkészíthetô
a verseny jegyzôkönyve. A verseny adatbázisának
a felhasználásával természetesen további
olyan statisztikák és kigyűjtések készíthetôk,
amelyekre a hagyományos versenyrendezés mellett
nem volt lehetôség. Pl.: kigyűjthetô,
hogy egy adott kategóriában egy adott átmenetben
melyik versenyzô ideje volt a legjobb, vagy ellenkezôleg,
ki melyik átmenetben hibázott nagyot.
Rendszerünk tesztelése, fejlesztése ma is folyamatosan
történik. Köszönjük mindazon sporttársak
segítô szándékú észrevételeit,
javaslatait, akik a Veszprém Megyei Hosszútávú
Bajnokságon, a válogatott keret pesthidegkúti
kontrollfutásán, valamint a Spartacus kupa céljában
elhelyezett mintapéldányokon az új versenyzôkartont
kipróbálták, tesztelték, és
róla véleményt mondtak. Javaslataik alapján
sikerült az elektronikus versenyzôkartonban az adatátvitel
megtörténtét villogással jelzô
LED fényerejét mintegy ötszörösére
növelni, így azok fénye még erôs
napsütésben is jól látható. A
jeladó készülék elektronikájának
átalakításával immár egyszerre
négy darab versenyzôkarton egyidejű megírására
van lehetôség, és növekedett az adatbevitel
biztonsága is, így a fejlesztôk akár
már ma is mernek vállalkozni egy rangsoroló
verseny lebonyolítására. Természetesen
továbbra is minden nagyobb versenyen ott leszünk és
mindenkinek lehetôvé tesszük, hogy rendszerünket
kipróbálja, tesztelje, és róla véleményét
elmondja.
Biztató számunkra, hogy több nagy versenyt
rendezô egyesület is komoly érdeklôdést
mutatott rendszerünk iránt, s bízunk benne,
hogy már a Hungária kupa elôtt sikerül
rangsoroló versenyt rendezni az általunk kifejlesztett
elektronikus versenyzôkartonnal.
Végezetül néhány szót a költségekrôl.
Egy darab versenyzôkarton elôállítási
költsége jelenleg mintegy 2300 - 2500 Ft közé
esik, egy darab ellenôrzôpontra helyezett jeladó
készülék ára kb. 14-15000 Ft. Ezen kívül
minimálisan 2 darab számítógép
és egy darab nyomtató a rendszer hardverigénye.
A rendszert kezdetben 4, késôbb akár 3 fô
is tudja üzemeltetni. A fejlesztôk ma még nem
gondolnak a rendszer eladására, egyelôre csak
a bérbeadás jöhet szóba. Ismerve a rendezô
egyesületek anyagi helyzetét, úgy próbáltik
a bérleti díjakat meghatározni, hogy az ne
növelje meg a versenyek rendezésének költségeit.
A rendszer bérleti díja az MTFSZ tagszervezetei
részére 100000.- Ft versenynaponként, plusz
100 Ft kartonbérlet versenyzônként, versenynaponként.
Ezek a díjak információink szerint mintegy
egyharmadát teszik ki a hasonló külföldi
rendszerek bérleti díjainak, de ezeket a díjakat
csak akkor tudjuk ilyen alacsonyan tartani, ha éves szinten
legalább 12-15 versenynapra rendszerünket bérbe
tudjuk adni. Az igazsághoz tartozik az is, hogy jelenleg
mindössze 70 darab elektronikus versenyzôkartonnal
és 25 darab ellenôrzôpont felszerelésére
elegendô jeladóval rendelkezünk. Ahhoz, hogy
egy 5-600 fôs rangsoroló verseny lebonyolításához
szükséges szintre bôvítsük eszközeink
számát, nem kis anyagi befektetésre és
minimum 4-5 heti idôtartamra van szükség. Várjuk
tehát mindazon egyesületek, rendezôk jelentkezését,
akiknek az érdeklôdését sikerült
felkelteni rendszerünk iránt, és szívesen
alkalmaznák azt versenyük megrendezésénél,
vagy ha további olyan kérdéseik merültek
fel, amelyre e cikkbôl nem kaptak választ. Minden
érdeklôdésre szívesen válaszolunk
a 89/315-107 (esti órákban) telefonszámon.
Somogyi Lajos