Ezúttal az 1994-es Hungária Kupa egyik pontfogását idézem fel. Ezt a Hungáriát a szegediek rendezték, a rájuk jellemzô magas színvonalon. A versenyek Tázlár mellett voltak jellegzetes alföldi terepeken, mind az öt nap azonos volt a cél.
A DunaTisza köze jobbnál jobb terepeket kínál
nekünk, tájfutóknak. A régebbi Pótharaszt,
Királykút terepek után megismerkedhettünk
a Kisasszony-erdôvel, majd jött Jánoshalma,
Csévharaszt, a kiskunhalasi 85-ös Hungária
Kupa terepei, a sorban Pirtó következett a tázlári
terepek elôtt. Pirtóról néhány
szó: ez a terület helyenként teljesen nyílt,
mégis az egyik legnehezebb terepünk, mert nagyon részletgazdag,
mély a homok, a dombok között nem lehet messzire
látni, kisebb iránybeli hibák után
nagyon nehéz korrigálni, ugyanis a dombok között
állva rettenetesen nehéz felismerni a pillanatnyi
helyzetet. Összefoglalva, folyamatosan koncentrálni
kell és nagyon pontosan tájékozódni.
A tázlári terepek ugyancsak részletgazdagok,
sok a nyílt és félig nyílt terület,
aprólékos a domborzat, apró bozótfoltok
akadályozzák a láthatóságot
és a haladást, kerülgetni kell a dombokat és
a bozótfoltokat. Ráadásul ezek borzasztóan
egyformák, egy pillanatnyi kihagyás után
teljesen el tud veszni az ember, jól azonosítható
tereptárgy pedig több száz méterre van.
A tájékozódás nehézségét
fokozza, hogy a közel sík, nagyon nyílt terepen
nagyon gyorsan lehet futni. Vannak persze technikailag könnyebb
részek is, vagy lassabban futhatóak. Jó pályakitűzéssel
olyan pályát lehet kialakítani, amelyen gyakran
kell ritmust és tájékozódási
technikát váltani, útvonalat is kell választani,
és folyamatosan vagy csaknem folyamatosan kell koncentrálni,
ami nálunk ritka. Ez a Hungária ilyen volt. Ezeken
a pályákon a taktika, a megfelelô futóritmus
és a technikai elem megválasztása döntô
volt.
A többnapos, különösen az ötnapos versenyek
különleges feladatot jelentenek, hiszen nagyobb fizikai
és szellemi terhelésnek van kitéve minden
induló. Nem feltétlenül az adott nap sikere
a fontos, hanem inkább az összetett eredmény.
Az elsô napokban érdemes nagyobb biztonságra
törekedni, hiszen kockáztatással behozhatatlan
hátrányra lehet szert tenni, behozhatatlan elônyre
pedig aligha. Gyakran vannak döntô jelentôségű
napok egy többnaposon, ezekre nagyon oda kell figyelni. Ez
egy-egy nap szokott lenni, ami technikailag és fizikailag
nehezebb a többinél, és szét is szórhatja
mezônyt. Amennyiben nincs ilyen nap, a negyedik szokott
a legnehezebb lenni, ilyenkorra elôjön a fáradtság,
nehezebb ráhangolódni a versenyre, nehezebb is koncentrálni.
A taktikát ennek megfelelôen érdemes kidolgozni
mindegyik napra.
Egy pálya lefutását is érdemes megtervezni.
Mindenekelôtt az erôbeosztást kell megtervezni.
Ezért jó az egész pályát megnézni
még a rajtban, hiszen rettenetes meglepetést okozhat,
amikor a lankás pálya négyötöde
után jön egy szintes, köves záró
szakasz. Azt is jó tudni, ha van egy különösen
hosszú átmenet a pályában, ahol az
útvonalat alaposan meg kell tervezni az elején.
Pontokkal elôre azért még nem érdemes
útvonalat tervezni. Az elején rá kell hangolódni
a terepre is és a térképre is. Meg kell ismernünk,
mit hogyan ábrázolnak, mennyire adja vissza a térkép
a terepet, illetve a térképrôl leolvasottakat
hogyan kell értelmeznem, elképzelnem, hogy felismerjem
a valóságban. Erre rendszerint az elsô átmenet
elegendô, ha azt kellôen visszafogottan teljesítjük.
Nekirontani nem érdemes a terepnek, abból könnyen
lehet három-öt perces hiba mindjárt az elsô
pontra.
Ezen a Hungárián az elsô nap elsô pontjára
végig vezetôvonalon futottam a támadópontig,
ami 70 méterre volt egy gödör ponttól.
Az elsô pont apró megtorpanás után
jól megvan, jól indult az ötnapos. Második,
harmadik, egyre nehezedô átmenetek és pontok.
A tempóm is felgyorsult. Jól megy a futás,
hiba nélkül fogom a pontokat. Apróbb bizonytalanságokból
összeadódó bô egy perc hiba után
érkeztem el a pálya legutolsó szakaszához.
A célhoz közeli nyílt részen még
kilenc pont. Tudtam, hogy nagyon oda kell figyelnem. Jönnek
is a pontok, huszonöt, huszonhat, huszonhét, innen
már majdnem látszik a cél, az utolsó
elôtti pontra majdnem odalátni. Errôl a dombról
lefutok, itt fel, megint le. ... Itt egy dombnak kéne lenni,
és mi ez az út, fák. Aha, túljöttem.
Vissza egy kicsit, fel erre a dombra, itt lesz a pont. Nincs itt.
Hol van? Hol van???!!! Most már meg kéne tudnom,
hogy hol vagyok. Nem egyszerű. Arra sokan futnak, ott egy
pont. Ez ismerôs, itt ma már jártam. A huszonnégyes.
Az utolsó elôtti pontra így öt percet
kevertem, csak azért, mert azt hittem, már vége
a versenynek az utolsó pont elôtt. Tanulság,
hogy a verseny mindig a célig tart.
Lantos Zoltán