A tájfutó alapképességei, és azok mérése
Ahhoz, hogy valaki egy tájfutó versenyen legalább
közepes eredményt érhessen el, rengeteg különféle
képességre van szüksége. Más
dolog homokos úton futni, mint görgeteges hegyoldalban,
tarvágáson vagy fiatalosban, lankás hegyoldalon
fölfelé, vagy meredeken lefelé és
ezek még csak a fizikai különbségek! A
tájékozódás követelményei,
az iránytartás, távolságmérés,
térkép- és terepismeret, helyzetfelismerés,
döntési gyorsaság, és még felsorolhatatlanul
sok képesség, tudás és tapasztalat
ezek olyan paraméterek, amelyek nyilvánvalóan
érdekelhetnek egy edzôt és egy versenyzôt
is. Azonban mi most a pályakitűzô szempontjából
vizsgálódunk. A pályakitűzônek
pedig tulajdonképpen azt kell eldöntenie, milyen mennyiségben
adagolja a különbözô feladatokat az egyes
kategóriákban, hogy éppen a kívánatos
gyôztes idôt "hozza ki" a mezônybôl,
és egyúttal igazságos és színvonalas
versenyzést tegyen lehetôvé. Elsôsorban
tehát az egyes feladatokra felhasznált idôre
vagyunk kíváncsiak, és, ahol erre értelemszerűen
szükség van, ott a tévesztés százalékos
arányára, valamint arra, hogy egy tévesztés
milyen idôveszteségeket okoz az adott versenyzô
számára.
A fentebb említett rengeteg képességet vizsgálni
persze nehézkes, és felesleges is. Csupán
néhány alapérték definiálásával
is már egész jó számszerű közelítéseket
lehet elérni, ezt annak idején (1974-ben) néhány
versenypálya esetén már kipróbáltam.
Persze azóta sok víz folyt le a Dunán, ma
már más a futók edzettségi szintje,
ezért jó lenne, ha együtt átgondolnánk
újra az elvi és gyakorlati kérdéseket.
Általános megállapítások a mérésekhez:
Az idôket terepen történô edzés
keretében ajánlatos megmérni úgy,
hogy a futó a saját kategóriájában
szokásos teljes távon (vagy a táv elején,
közepén és végén 200-400 méteres
egybefüggô szakaszokon) végezzük a mérést.
Azért ilyen hosszúságú szakaszokon,
mert a valódi versenypálya teljesítése
is voltaképpen ilyen szakaszok teljesítésének
a sorozata. Az idôeredményeket azonban a végén
mindig 100 méter távolságra számoljuk
át, hogy egy valódi versenypálya kellôen
finom felosztására legyünk képesek.
Az idôket valószínűleg elegendô
másodperc pontossággal megállapítani.
Egyes esetekben (például ha a tévesztési
százalékra is kíváncsiak vagyunk,
vagy ha arra gyanakszunk, hogy a futónk teljesítménye
nagyon változó) az egész versenytávot
ilyen 200-400 méteres mérési szakaszokra
bonthatjuk, így az egész távon követhetjük
a futónak a teljesítményingadozását.
Jó megoldás, ha a térképes méréseket
a fizikai mérési szakaszok között végezzük.
Az egyes idôadatokat (minthogy bizony ezek mai konkrét
értékérôl nekem fogalmam sincs) betűvel
fogom jelölni. Ám azt se felejtsük el, hogy ezek
a betűk nem csak egyszerűen idôt, hanem speciális
fajta nehézségeket is jelentenek.
Általános futóképesség (F)
F = 100 méter lefutásához szükséges idô jó minôségű szintezô úton. Az egyszerűség kedvéért ezt az értéket a futónk fizikai felkészültségének mérôszámaként tekinthetjük, és a továbbiakban minden 100 méternyi pálya megtételéhez szükséges alapértéknek vesszük.
Lassítás (L)
A terepen a futást különbözô körülmények lassíthatják, bozót, vagy például egy görgeteges. Az ilyen szakaszon a szükséges idô F+L. Az egyes futók persze egyénileg más és más tempóban veszik ezeket az akadályokat gyakorlottságuktól és merészségüktôl függôen A lassítás értékét a három térképi zöld színnel jelzett terepen haladás többletidejének tekinthetjük. A Szabályzat ugyanis ezeket a zöld színeket éppen ezekkel a többletidôkkel definiálja. Eszerint a zöld fokozatok rendre L=0,5F, 1F, 2F többletidôt követelnének. Kérdés azonban, hogy a lassítási tényezôt valóban kifejezhetjük-e a fizikai képességgel. Véleményem szerint a növényzet lassító hatása nem csak erônléti, hanem még inkább ügyességi kérdés, tehát nem az F értékbôl kell kiindulni, hanem egy testreszabott L értékbôl (amely valahogyan a futónk ügyességével és bátorságával van kapcsolatban), és így a jelkulcs meghatározását figyelembe véve a három zöld fokozat lassító hatása rendre L, 2L, 4L. Ezek közé lenne célszerű besorolni a különbözô talajviszonyok által bekövetkezô lassítást is, mivel azt végül is ugyanaz a tényezô okozza, nevezetesen, hogy a futó változó környezetben keresi a lábának és a testének a legmegfelelôbb helyzetet.
Akadályok leküzdése (A)
Letörések, horhosok, kerítések megmászásához szükséges többletidô. Ezt a paramétert nem sok értelme van mérni, mivel a méretük, és így a leküzdésükhöz szükséges idô is különbözô lehet. Ezt az értéket tehát a pályakitűzônek kell megbecsülnie a konkrét akadály ismeretében. Mivel ilyesmi remélhetôleg nem sok akad egy pályán, tehát nem tévedhetünk túl sokat a teljes gyôztesidô becslésében.
A szint (E)
Az emelkedôn történô lassulás más természetű, mert itt nem az ügyesség, hanem a fizikai felkészültség a mérvadó. 100 m 5%-os emelkedôn (1 db 5 m szintvonalat metszve) a szükséges idô (F+E), 10%-os emelkedôn (F+2E), 15%-os emelkedôn (F+3E). Ennél meredekebb lejtô felfelé, lefelé, és különösen oldalazva, terepakadálynak is számít, nemcsak lassító tényezônek. Ez tehát azt jelenti, hogy minden felfelé metszett 5 m-es szintvonal plusz E idôtöbbletet jelent mindenütt, ahol 100 m-en belül legfeljebb 3 szintvonalat metszünk. Azok a száz méterek azonban, amelyeket 4 vagy több szintvonal metsz, nemcsak felfelé, hanem lefelé, sôt oldalazva is lassítanak, amit jelezzünk M többletidôvel, ami egyszerűsítés esetén inkább az L lassítás értékkel rokon (mivel a meredek hegyoldalban megint legfôbb probléma, hogy hova tegyük a lábunkat).
Távolságmérés (T, t)
A távolságmérés a legegyszerűbb technikai feladat, amelynél elsôsorban a hibás végrehajtás jelenthet idôszükségletet. Maga a távolságmérés nem lassítja számottevôen a futót. Elsôsorban tehát a hibás végrehajtás százalékos arányára vagyunk kíváncsiak. Vagyis T a 100 m távolságmérés esetén a többletidô (amely valószínűleg nulla), t pedig egy szám, amely azt jelenti, hogy 10 esetbôl hányszor tévedett a futó 200-300 méteres távon a távolságban 20 méternél többet. (Ez a 20 méter nálam egy régi beidegzôdés, az én idômben ilyen messzirôl kellett a bóját látni. Ha ma ez már nem is követelmény, annyi azonban mindenképpen igaz, hogy a legtöbb tereptárgy 20 méter távolságon belül már érzékelhetô. Ha másképp gondoljátok, írjátok meg.)
Iránytartás (R, r)
Az iránytartás ebben az esetben csak azt jelenti, hogy a futó árkon-bokron át toronyiránt halad, lehetôleg pontosan. Az egyszerű futáshoz képest itt egy többletidôre számíthatunk (F+R). Ha mérni akarjuk futónknak ezt a paraméterét, akkor az iránymenetet a versenyzô úgy hajtsa végre, ahogy a versenyen szokta, tehát, ha általában csak beforgatja a térképet, akkor úgy, ha tájolóba veszi az irányt, akkor úgy. Távolságot is a szokásos módon mérjen (lépésszámolással vagy becsléssel). Az irány- és távolságadatokat célszerű egy papírlapon rajzban megadni, amellyel a futó ugyanúgy dolgozhat, mint egy térképpel (mert a térképen való méricskélés is többletidô). Mérnünk kell tehát az iránytartáshoz szükséges többletidôt (R), valamint a hibás végrehajtás arányát (r), vagyis azt a számot, hogy 10 eset közül hányszor téved a futó 20 méternél többet 200-300 méteres iránymenet esetén. Az idôbe bele kell számítani azt az idôt is, amely alatt a futó eligazodik a térképen (papírlapon), és elvégzi rajta a szükséges méréseket a maga megszokott módszerével.
Helyzetmeghatározás (H, h)
Helyzetmeghatározáson azt a folyamatot értjük, amikor a futó egy tereppontra érkezik, ott rápillant a térképre, és megállapítja, hogy hol van. Nem arra, amikor keverés közben hosszasan és tanácstalanul studírozza a térképet, hanem amikor még biztos a dolgában, amikor még legjobb meggyôzôdése szerint jó úton jár. A H a tereppontra érkezés és a továbbindulás között eltelt idô, a h pedig 10 esetbôl a tévedések száma. Jó találatnak az számít, ha 20 méteren belül van a megállapított térképi hely a tereppont tényleges helyétôl.
Útvonalválasztás (U, u)
Ebben az esetben is két paramétert kell mérnünk, a döntési idôt (U), valamint 10 esetbôl a rossz döntések számát (u). Az idôbe az is beletartozik, hogy a versenyzô eligazodik a térképen. Hogy egy útvonalválasztás jó volt vagy rossz, az viszont az adott versenyzô képességeitôl függ. Ezt esetleg az edzô a gyakorlatban eldöntheti a futó képességeinek ismeretében, de a késôbbiekben mutatok majd erre egy "objektív" számítási módszert is.
Összefoglalva:
A fizikai erônléttôl függô adatok:
F, E.
A terepi mozgási ügyességet jellemzô
adatok: L, M.
A terepen való mérési gyorsaságot
tükrözô adatok: T, R.
A terep és a térkép megfeleltetés
gyorsaságát tükrözô adatok: H, U.
És végül a különbözô feladatokban
való hibázás gyakoriságai: t, r, h,
u.
A fenti értékek mérésére jó
gyakorlati módszert kellene kidolgozni. Erre esetleg edzôk
és aktív versenyzôk vállalkozhatnának.
Természetesen, ha valaki még egyéb képességeket
is szeretne definiálni és mérni, vagy az
egészet másképpen gondolja, kíváncsian
várom az ötleteket.
Legközelebb megvizsgáljuk, hogyan lehet a fenti értékeket
egy útvonalra megállapítani.
(folytatom há!)