Játék (szabályok nélkül) a számokkal
A Tájoló előző számában SPA szakosztályvezető gondolatait közölte a Gerevich alapítványhoz érkezett pályázatok kiértékelési módszere kapcsán. A cikkíró, a forrás megjelölése és a számítási módszer ismertetése nélkül idézi és egybeveti a pályázó klubok számított pontértékét és a bizottság által javasolt összeget. E számok alapján kijelenti, hogy a számított értékeknek megfelelő támogatási összeget kellett volna a klubok számára megítélni, mert azok jobban tükrözik az egyesületek által elért eredményeket.
Nem vitatom, hogy a pályázatok elbírálásának ez is egy lehetséges módszere lett volna, a bírálók azonban egy ettől elvében alapvetően eltérő megközelítést választottak, és az elbírálásban alkalmazott módszer ismertetése nélkül annak helyességét kétségbe vonni nem éppen sportszerű.
A pályázatok kiértékelésének célja, amint az a Tájfutás 98/8. számában olvasható, annak megállapítása volt, hogy az egyes pályázatok milyen értéket képviseltek (azaz mennyire voltak reálisak). Ennek érdekében a bizottság egy az összes a pályázatban szereplő eredményességi szempontot figyelembe vevő számítással (a számokhoz közelebb állók kedvéért: algoritmussal) meghatározta a klub nevelő munkájának úgynevezett számított értékét és ezt arányította a megpályázott összeghez. A pályázat realitását az mutatta, hogy ez az arányszám milyen közel volt az 1-hez. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy egy kis klub, amelyik rendelkezik néhány kiemelkedő utánpótláskorú versenyzővel, esélyt kapott nevelési támogatásra, ha eredményeivel arányban álló igényeket fogalmazott meg, és esetleg elesett a támogatástól az a klub, amelynek igényei jelentősen meghaladták az eredményeit. Így kaphatott támogatást a ZTC és a Honvéd Gábor Áron SE, amely klubok számított/kért aránya 60/70, illetve 34/60 volt és ezért nem jutott támogatáshoz a 111/300 arányszámával a SPA.
Igen lényeges pontja ennek az elbírálási módszernek, hogy a bírálók nem óhajtották a klubok (általuk megfogalmazott konkrét programokkal és beszerzési tervekkel alátámasztott) anyagi igényeit fölülbírálni, hiszen egy szövegében 300 ezer Ft-os költségigényű programot alátámasztó pályázatot nem célszerű és nem is ildomos 111 ezer Ft-ra korrigálva továbbítani.
És ezen a ponton helyénvaló kiigazítani a fentiekben idézett kitételt a bizottság által javasolt összeg-ről. Mint említettem, a lényeg éppen az volt, hogy a bizottság nem javasolt összeget, az összegeket a klubok kérték és a SPA szakosztályvezető által is objektívnek elismert értékszámítás a kért összegeket vagy igazolta, vagy nem. Ez egy olyan ritka pillanata volt az életnek, amikor a helyes önértékelés meghozta jutalmát.
Lux Iván
Vissza a Tájoló 1999/2 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!