Emlékezetes pontfogásaim VII.
Sorozatom utolsó fejezetére tartogattam egy tájokozódási csemegét, ami a világ élmezőnyének is komoly nehézséget okozott, és ami egyben tanulságul is szolgált sokunknak. A verseny 1984-ben volt Jicinben, az ötnapos első napján rendezett világkupa futam. A hagyományos homokköves terep, nehezen kiolvasható sziklaalakzatok, a sziklajelek alatt gyakran meredek oldalakat jelző sőrő szintvonalak, szűk járatokat, átjárókat jelölő keskeny fehér sávok a nagyobb fekete sziklapacák között. Embert próbáló feladat. Ráadásul amúgy gyorsan futható terep, a pályán gyorsan futható szakaszokkal.
A sűrű sziklás területek mindig nehéz tájékozódási feladatot jelentenek. Első ilyen versenyem a svájci Flimsben volt a Junior Tornán (a vb elődje volt) 1982-ben. A második pontra hibáztam egy nagyobbat, mert magyarosan tájékozódtam, azaz gyerünk a pont irányába, nagyjából itt van, aztán majd észreveszem. Nem vettem, és majdnem utol is ért az utánam induló. Ekkor taktikát váltottam és nagyon pontosan tájékozódva menten végig, onnantól már sikeresen. Végül negyedik lettem 40 másodperccel a második mögött. A magyaros tempó miatt elveszített percek nagyon drágává váltak.
Másik emlékezetes sőrő sziklás versenyem az ausztrál vb egyénije volt 1985-ben. A rajtban kézbe véve a térképet a mákos tészta jutott eszembe. Erősen kellett a térképre figyelnem, hogy lássak is valamit a jelekből. Itt végig kellett koncentrálni, néhány másodperc kihagyás több perces hibát jelentett. Sajnos kettő is becsúszott nekem a pálya utolsó harmadában.
A már említett jicini világkupa futamon nagyon jól kezdtem, a részidőnél én voltam az első. A pálya vége felé erősen sziklás szakasz jött, és már kezdtem fáradni. Gondoltam, itt az utolsó kanyar, néhány pont. Eddig is jól ment, ez is menni fog, hiszen ma nagyon ráéreztem a terepre és a térképre. Sorba fogtam be sokkal előttem indulókat is. Egy sziklapont következett. Szikla lába. El itt a kövek között. Kis völgy, hasadék, le balra a szikla lábánál pont. Ez az. De nem az, mert nincs pont. Vissza, ugyanez még egyszer, majd még egyszer és még egyszer. Nem értettem. Minden stimmel, ez itt a támadópont, ez itt ez a szikla, ez a másik, ez a völgy, itt balra...!?!!!. Itt balra a sziklatornyban van egy párkány, egy lábfej szélességő, ezen kell menni öt métert és ott a pont. A guta ütött meg. Nem gondolkoztam tovább, rohantam a cél felé, súlyos elvesztegetett percekkel a hátam mögött. Nagyon dühös voltam. Végül tizennegyedik lettem, ami önmagában nem volt rossz, de ez a pont nagyon dühített. Norvégokkal beszéltem a pontról, hogy nem volt korrekt a térkép, rossz helyen volt a pont. Sagvolden, aki négyszer(!) volt egyéni világbajnokságon második, mondta el nekem, hogy kimentek megnézni a pontot a verseny után, és sétálva ki lehetett olvasni a sziklapárkányt jelölő milliméternél is keskenyebb fehér csíkot a sziklafal fekete tömbjében a térképen. Minden a helyén volt, korrekt volt, csak futva nem vagy alig lehetett kiolvasni. Volt olyan, aki persze kiolvasta és hiba nélkül fogta a pontot. Na persze az dühített a legjobban, hogy én nem ezek közé tartoztam. Ja igen, és nem biztos, hogy a térkép rossz, ha nem tudtam megfogni a pontot.
Néhány évvel később Skandináviában láttam az 1987-es világbajnok Kent Olssont versenyezni, aki egy-egy másodpercre, fél másodpercre megállt a nehezebb pontok előtt, hogy pontosan ki tudja olvasni a térképet. Ehhez kell az önismeret és önuralom, hogy mikor kell egy pillanatra megállni kiolvasni a térképet, miközben vaddisznó módon nyomod mindenen keresztül.
Remélem, Neked is vannak emlékezetes pontfogásaid tízesével, százasával, hiszen ez nyújtja az egyik legnagyobb élményt sportágunkban. Egy-egy nehéz pont megfogása vagy egy piti pontra hibázás a döntő pillanatban örökre bevésődik az agyunkba. Most például, hogy ezt a jicini pontot felidéztem, megjelent előttem a sziklapárkány képe a piros szögesem alatt, újra éreztem a tehetetlen dühöt, hogy képtelen vagyok rájönni, hol van a pont, megcsapta bőrömet az aznapi nyirkos, hővös idő, és a fenyőillattal vegyes nedves sziklaillat is befészkelődött az orromba. Erre is jó volt visszagondolni.
Lantos Zoltán
Vissza a Tájoló 1999/10 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!