A mesékben gyakran mondják: "Jótett
helyében jót várj!" Ez a mondat, ha
nem is túl gyakran, de idônként, az életben
is megállja a helyét: Vass László
a Budapesti Tájfutók Szövetségének
fôtitkára a közelmúltban a Magyar Sportért
kitüntetô címet kapta a sportban nyújtott
országos jelentôségű, több éven
keresztül végzett eredményes munkájáért.
Mit gondolsz, minek köszönhetô ez a kitüntetés?
Úgy vélem, ezt tekinthetem az elmúlt
nyolc év összefoglaló elismerésének.
A címet olyan, tíz-húsz éve a sporttal
foglalkozó szakemberek kapták, akik sportágukért
sokat tettek. Több ismert név van közöttük,
és igen jólesett, hogy velük együtt szerepelhettem
a díjazottak sorában. Ez a cím komoly erkölcsi
elismerés, ami pénzzel nem jár, de azt a
munkát, amit evvel elismertek, pénzzel nem is lehetne
megfizetni.
Hogyan kerültél közel a tájfutáshoz?
Szerintem mindenkit valaki beszervezett, engem Halász
Miklós hozott ebbe a körbe. Korábban kosárlabdáztam
és túráztam, és a túravezetô
tanfolyamon Halász Miki oktatta a tereptant. A gyakorlatokon
tájfutó térképeket is használtunk,
és mivel ez nekem jól ment, meghívott egy
versenyre. 1982-ben indultam elôször, nyíltban.
Megnyertem a versenyt, és felfigyelt rám Nyitrai
Gyuri, aki elcsábított a Törekvésbe.
Két-három hét múlva már magammal
kellett vinnem a feleségemet is, mert gyorsan megunta,
hogy én hétvégeken versenyre megyek, ô
pedig otthon vár rám.
Ôsszel jelentkeztem segédedzôi tanfolyamra,
és ettôl kezdve már edzôsködtem
is. Amit hétfôn tanultam a tanfolyamon, azt csütörtökön
az edzésen már alkalmaztam. Ezután még
elvégeztem egy edzôi és egy sportvezetôi
tanfolyamot.
Idôvel feszültségek támadtak a Törekvés
tájfutói és labdarúgói között,
ezért engedtem Cser Krisztina csábításának,
és átmentem a Gépipari Spartacusba utánpótlásedzônek,
az akkor 70 éves Szentpéteri Ákos bácsi
mellé. Tanítványaim nagy része is
jött velem, és így nagyon erôs csapat
alakult ki a Szpariban.
Hogyan lettél a BTFSZ fôtitkára?
Ez is Cser Krisztinek köszönhetô, nekem
a Szpari utánpótlás edzôjeként
egy ilyen váltás eszembe sem jutott. Hosszú
Aurél bácsi, az akkori fôtitkár már
régen vissza szeretett volna vonulni, de nem volt megfelelô
ember a helyére. '91-ben azután hirtelen kettô
is akadt. Komoly küzdelemben végül is engem választottak
fôtitkárrá. Nagy örömmel végzem
ezt a munkát, és úgy érzem, evvel
megtaláltam azt a feladatot, amit a legjobban tudok csinálni.
Szakmailag rengetegen nagyon jók, de kevesen vannak, akik
emellett pénzügyi kérdésekre is fogékonyak,
és a szervezési munkákat is el tudják
látni. Én ezeket a készségeket együttesen
próbálom erôsíteni magamban.
Az, hogy én erre a posztra kerültem, nagy váltás
volt a Budapesti Tájfutó Szövetségben.
Egy korábban kialakult ügymenetet kellett átvennem,
és néhol megreformálnom. Eleinte idônként
ellenállásba ütköztem, de elég
rövid idô alatt kialakult irántam a bizalom.
1992-ben Deseô Lászlóval (azaz Dixivel) és
Tonkáné Sávai Máriával elhatároztuk,
hogy létrehozunk egy alapítványt a budapesti
tájfutó sportért. Ez akkoriban óriási
ellenállásba ütközött, végül
mégis sikerült tervünket keresztülvinni,
és ennek ma is nagyon örülök.
Ha jól tudom, a szövetségi munka mellett
még mindig edzôsködsz. Hogyan van minderre idôd?
Nagyon nincs idôm. Az elsô és legfontosabb
feladatom a fôtitkárság, amire megválasztottak.
Ebbôl még három évem van hátra,
ezt teljes erôbôl végigcsinálom, de
nem akarom újra jelöltetni magam. Ezért már
keresem a megfelelô utódot.
A második fontos feladat számomra a tájfutáson
belül a Tabáni Spartacus SE elnöki funkciója.
Mindemellett idônként Csipi Erzsébet csoportjának
edzéseibe is besegítek, de ez már csak nosztalgiázás.
Nem gondoltál arra, hogy három év múlva
visszatérj az edzôi pályához?
Elképzelhetô, hogy én leszek a következô
Szentpéteri Ákos bácsi, és akkor 48-tól
80 éves koromig edzôsködöm majd, azonban
a Szpari vezetése is sok munkát jelent, és
ha ott elnökként újraválasztanak, akkor
azt el fogom fogadni.
Köszönöm a beszélgetést.
Lux Anna