A tájfutás gyönyörű sportág:
egy ismeretlen pálya kihívásának megfelelni,
legyôzni önmagam és a nehézségeket,
hibátlan tájékozódásra törekedni,
öszszemérni magam az ellenfelekkel, eldönteni,
ki a jobb! Ezzel szemben az alábbiakban ennek az árnyékosabb
oldalával is kell foglalkoznom.
Minden versenyzô, aki kisebb-nagyobb sikereket ér
el, elôbb-utóbb rádöbben, hogy ôt
többen ismerik, mint ahány sporttársat ô
ismer. Ez biztos jele a népszerűségnek, melynek
vannak elônyei és hátrányai.
A jobb eredmények eléréséhez a tehetségen
kívül hosszú idôn keresztül szorgalmasan
végzett kemény edzésmunka szükséges.
Az életkor növekedésével a felnôtt
korcsoportig az élmezônyben szükséges
terhelés mennyisége és intenzitása
fokozódik.
Aki sikeres, arra sokan odafigyelnek, ez pedig tetszik,
nem tetszik felelôsséggel jár. Mindennapi
dolgok, apró megjegyzések nagyobb jelentôséget
kapnak akkor, ha olyan mondja, aki reflektorfényben van.
Ennek felismerése bizonyos érettséget kíván.
Az érettséggel együtt ki kell alakulni mindenkiben
egy értékrendnek: mi az, amit helyesnek tart, mi
az, amit nem, mi az, amit megtesz, mi az, amit nem, mi az, amit
támogat, mi az, amit elítél. Az értékrend
kialakulásában nagy szerepe van a körrnyezetünknek,
a körülöttünk élôknek, és
fordítva, tetteinknek, véleménynyilvánításunknak
is hatása van környezetünkre.
Ha egy menô versenyzô szájából
hangzik el: "ez egy sz... térkép" vagy
"de vacak verseny volt", az egészen más,
mintha egy kevésbé ismert valaki mondta volna. A
legjobbak példát mutatnak, jót vagy rosszat,
minden megnyilatkozásukkal, cselekedetükkel.
Egy-egy sikeres versenyzô gyôzelme sok társát
sarkallja hasonló eredményekre, nem mindegy, mit
látnak benne: a tiszta teljesítményt, az
edzést, a szorgalmat, a küzdelmet vagy esetleg mást.
Gondoltál-e már arra, hogy sportszerűtlen
elôre megbeszélve valamelyik sporttársat végigvinni
a pályán, rajtidôt cserélni elônyösebbre,
más nevén indulni, és természetesen
ragadni, paszszívan a másik versenyzôt követni.
(Ezek nem tűnnek jelentôs dolgoknak, mégis
mindezekkel bizonyos versenyzô a képességeinél
jobb - azaz jogosulatlan - eredményt érhet el.)
És ha gondoltál rá, megtetted-e?
Sportszerűtlen a rendezôket, térképet,
versenyt szidni. Sok-sok munka elvégzése után
bárkinek rosszul esik a pocskondiázás ("csak
az nem hibázik, aki nem csinál semmit"). A
felmerült problémákat egymás közt
kell megbeszélni, és a kritikát (óvást)
bízzuk csapatvezetônkre.
Nagyon ritkán elôfordul, hogy valaki információt
akar szerezni egy eljövendô verseny pályájáról,
esetleg olyan indul el, akinek bizalmas adatok vannak birtokában.
Azt hiszem, ezt mindenki mélyen elítéli.
A menôk figyelik egymást, tudni akarják, ki
a jobb, és ha esetleg egy-egy "vagány trükkel"
(értsd: csalás, sportszerűtlenség)
pillanatnyi népszerűséget el is lehet érni
(?), a bélyeg örökre ott marad, és késôbb
bizony könnyen megkérdôjelezik a jobb eredményeket
is.
A versenyzéstôl kissé elkanyarodva meg kell
említeni az egymás iránti tiszteletet: általános
köreinkben a tegezôdés, nagy kár, ha
ez némelyeknél udvariatlanságba, sôt
pimaszságba torkollik, de azt hiszem, nem a tegezôdésben
van a hiba oka. Van, aki (vissza)köszönni is elfelejt...
Társainkhoz való viszonyunk mellett fontos a természetes
környezetünkhöz való viszonyunk is.
A tájfutók híresek a természetszeretetükrôl,
ennek egyik jellemzô megnyilvánulása, hogy
nem szemetelünk, nem szennyezzük a környezetünket.
Maradjon ez mindig így!
Csapatvezetô, edzô szerepe
A sport jellemformáló tevékenység,
de irányítást, azaz a vezetô személyiségek
nevelô munkáját igényli.
Elôre világossá kell tenni, hogy mit várunk
a ránk bízott sportolóktól, követelményeket
kell támasztani, és betartásukat folyamatosan
ellenôrizni, illetve értékelni kell. Lényeges,
hogy a megfelelô elismerés vagy elmarasztalás
ne maradjon el, és arányban legyen a tettekkel.
Elmondhatjuk, hogy nem kevés vita után
a tájfutók többsége egy véleményen
van a sportszerűségi kérdések fontosságának
megítélésében, nagyon idôszerűnek
tartja a változásokat. A jelenlegi helyzetbôl
el kell mozdulnunk, és ha eldöntöttük a
legfontosabb irányelveket, akkor a "kirakatban lévôk"
vezetôk és élversenyzôk
személyes példamutatása lehet meghatározó.
Nem várhatunk el olyasmit tanítványainktól,
amit mi magunk nem tartunk be.
Nem szabad, hogy a tájfutás egyik erénye,
az, hogy nálunk mindenki megtalálja a helyét
a kezdôktôl, az amatôr (szórakozásként,
ill. az egészségért) sportolóktól
a világklasszisokig, hátrányunkká
váljon, és a menôkre nagyobb hatással
legyenek a negatív jelenségek. Azaz egyidejűleg
kell törekednünk az élversenyzôk és
a szabadidô-sportoló tanítványaink
sportszerűségre nevelésére.
Végül összefoglalom, ami az elôbbiek számára
a legfontosabb, a szövetségi kapitány állásfoglalásaként.
Lássuk, mi az, amit a válogatott szintű versenyzôknek
mindenképpen be kell tartaniuk (illetve, amit ôk
maguk is követendônek tartanak, de sokszor a könnyebb
utat választják):
1. Sporttársi kapcsolatok
Az udvariasság és a tisztelet ma nem népszerű
fogalmak, pedig azonkívül, hogy megilletik társainkat,
fôleg az idôsebbeket, életünket könnyebbé,
konfliktusmentesebbé teszik.
2. Versenyzés
A sportszerűtlenség elkerülése azt jelenti,
hogy nem teszünk olyat, ami a sporttársak jogos igazságérzetét
sértheti, tiszta eszközökkel versenyzünk.
3. Csalás
Nem!
A gyanúja sem merülhet fel annak, hogy egy élversenyzô
nem tiszta eszközökkel akar eredményt elérni.
Minden cselekmény csalás, ami a tiszta, mérhetô
sportteljesítményt meghamisítja, minden "eredmény",
amit a versenyszabályok megszegésével ér
el valaki. Pl. ha a pálya teljesítése nélkül
akar eredményhez jutni, rajt elôtt információt
szerez a pályáról, idegen segítséget
vesz igénybe stb.
4. Alkoholfogyasztás és egyebek
A válogatott programjain versenyeken, edzôtáborokban
a résztvevôk számára etikai és
élettani okokból egyaránt nem megengedett
az alkoholfogyasztás, kizáró okot jelent
a válogatottból. Nagy megterhelésű
versenyeken és edzéseken a teljesítményt
rontja, és a regenerálódás idejét
megnöveli már kis mennyiség elfogyasztása
is.
A magánéletben vagy az egyesület színeiben
az ottani normákat kell betartani, természetesen,
ha ezek ellentmondásban vannak az elôbbiekkel, akkor
nem képzelhetô el a válogatott szintű
teljesítmény hosszú távon. Bizonyos
határok átlépése azonban (pl. részegség)
még ebben az esetben is kizárja a válogatottságot.
Magától értetôdô a dohányzás
és az összes drog teljes és szigorú
tilalma is. Minden egyéb részletezés nélkül
mindkettô közvetlenül (is) rontja a fizikai teljesítôképességet,
valamint az idegrendszer működését. Természetesen
felléphetnek serkentô, oldó hatások
is, de ezek nem tartósak, és rendszeres alkalmazás
esetén roncsolják a szervezetet.
Fentiek a válogatottak számára szigorúan
érvényesek, és be nem tartásuk (34.
pont) szankciókat eredményez! Természetesen
nem csak én gondolom úgy, hogy ezen elvek minden
más sportoló, ill. egészséges ember
számára is követésre érdemesek.
Tulajdonképpen ideális esetben fel sem merül,
hogy fenti módon korlátozni kelljen valakinek az
életmódját, hiszen egy igazi élsportoló
pozitív programot épít fel magának,
melyben a sporttevékenységen és a tanuláson-munkán
kívül a pihenés, alvás, étkezés
menynyisége, minôsége is fontos szerepet kap,
tehát hozzáállása meghatározza
egész életvitelét céljai elérése
érdekében.
Hegedűs Zoltán