Az idei sítájfutó versenyek előkészületeiről
Szeretnénk megfelelő minőségű pályákat biztosítani a versenyzők számára: jó térképen és motoros-szán által készített nyomhálózaton. Felvettük a kapcsolatot a síszövetség elnökségével, hogy milyen feltételek mellett használhatjuk sítájfutó versenyek megrendezésére létesítményüket, a Galyatetői Sícentrumot. Milyen feltételek mellett adnak kölcsön motoros-szánt pálya előkészítéshez, akár országszerte.
A fiatalabb korosztályokat szeretnénk meggyőzni, hogy érdemes sítájfutással, sífutással foglalkozni, mivel egyrészt kiváló téli sport, amely igen komoly állóképességet igényel, másrészt a sítájfutás előbb-utóbb olimpiai szám lesz (ha szerencsénk van, akkor 2002-ben Salt Lake City-ben már az).
2000-ben a junior sítájfutó világbajnokság ismét Szlovákiában lesz, a magyar csapat teljes létszámmal akar jelen lenni ezen a világversenyen, ezért azt sugalljuk az 1980. Január 1-e után született fiúknak, lányoknak, hogy érdemes edzeni, és erre a világbajnokságra mérsékelt felkészüléssel ki lehet kerülni. Folynak az egyeztetések a Síszövetség Elnökségével arról is, hogy milyen feltételekkel indulhatnak sítájfutók, tájfutók sífutó, biatlon versenyeken, milyen feltételek mellett kerülhetnek sífutó ranglistára és és hogyan szerezhetnek minősítést.
Úgy tűnik, és ez a legkisebb korosztályokra nagyon igaz, hogy sífutásban, biatlonban sem nehezebb országos bajnoki címet szerezni, mint sítájfutásban.
Egy elgondolkoztató tény: diákolimpiát sífutásban 6 éves kortól rendeznek!
A Tájoló következő számában közölni fogjuk a hazai és nemzetközi sítájfutó versenynaptárt, továbbá, hogy milyen végleges megállapodásra jutottunk a Síszövetséggel, valamint egy rövid összeállítást, hogy hol és mennyiért szerezhető be Magyarországon sífutó felszerelés újonnan és használtan.

Sítájfutó bizottság


A Sítájfutó Bizottság javaslatai az 1998-99-es sítájfutó szezonra
A bizottság szeretné, hogy a sítájfutás iránt érdeklődők egységes elvek szerint összefogott versenyeken felkészültségüknek, koruknak, nemüknek, tudásuknak megfelelő kategóriákban mérhessék össze tudásukat.

Ranglista versenyek
6-8 verseny. Az N és F21 pályával megegyező pályát teljesítik a 18, 20, 35, 40-es kategóriákban induló versenyzők, így automatikusan felkerülnek a ranglistára. A 14 és 16-os kategóriáknak a korosztálynak megfelelő hosszúságú pályákat kell kitűzni és az eredmények alapján korosztályos ranglistát készíteni. Nevezés és sorsolás a helyszínen. A versenyeken a többi, nem rangsoroló, IOF által elfogadott kategória is szerepel az igények szerint.

Ranglista
A ranglistára kerülés feltételei:
– aki legalább három ranglista versenyen eredményesen részt vett, amennyiben többön, a legjobb 3 eredmény győztes időhöz viszonyított százalék átlaga számít. A három versenyt teljesítők után kerülnek százalékos eredménysorrend szerint a két, illetve egy versenyen eredményesen szereplők. Ezzel biztosítható, hogy mindenki, aki elindult sítájfutó versenyen a ranglistára kerülhessen. Minősítési rendszer
– a versenyszezon idején legalább egy alkalommal sífutó felmérő teljesítése. A felmérő távja
N18-40 és F16 5-10 km,
F18-40 10-15 km,
N16, F14 3-5 km, N14 2-3 km.

Szintidők perc/km  N20-40  F20-40
I. osztály	4’10”	3’40”
II. osztály	4’50”	4’00”

Szintidők perc/km N18 F18
Arany jelvény	4’50”	4’00”
Ezüst jelvény 	6’00”	4’40”

Szintidők perc/km N16 F16
Arany jelvény	5’00”	4’30”
Ezüst jelvény 	6’20”	5’20”

Szintidők perc/km N14 F14
Arany jelvény	6’00”	5’00”
Ezüst jelvény 	7’30”	7’00”
(A feltételt a megfelelő sífutó tudás igazolása indokolja.)
Az N14 és F14 kategóriában a magas időszintet az indokolja, hogy ez a legkisebb kategória és csak itt van lehetősége minősítést futni a 10-12 éveseknek is. A sífutó felmérőket az idény során 3 alkalommal lehet teljesíteni. A felmérőt a Bizottság tartja és hitelesíti. Felmérőnek tekintendők a hazai és nemzetközi sífutó versenyek. Az eredmények hitelesített jegyzőkönyvét be kell mutatni.
Minősítés csak annak adható, aki legalább három versenyen értékelhető eredményt ér el.
I. osztályú az a versenyző, aki a ranglistán 100 és 115 % között szerepel, és a sífutó felmérőt I. osztályú szinten belül teljesítette.
II. osztályú az a versenyző, aki a ranglistán 115 és 140 % között szerepel, és a sífutó felmérőt II. osztályú szinten belül teljesítette.
III. osztályú az a versenyző, aki a ranglistán 140 és 200 % között szerepel.
Arany jelvényes az a versenyző, aki kategóriájában 100 és 120 % között szerepel, és a sífutó felmérőt ŃAranyî szinten belül teljesítette.
Ezüst jelvényes az a versenyző, aki kategóriájában 120 és 160 % között szerepel, és a sífutó felmérőt ŃEzüstî szinten belül teljesítette.
Bronz jelvényes az a versenyző, aki kategóriájában 160 és 200 % között szerepel.
A fenti feltételeket nem teljesítőket minősítés nélkül, rajtengedélyesként tartjuk nyílván.

Országos Bajnokság
A bajnokságot az idény végén rendezzük, egyben ranglista verseny is. Kategóriák: FN 14, 16, 18, 21. Bajnoki cím csak olyan kategóriában adható, amelyben legalább öt versenyző értékelhető eredményt ért el. Bajnokságon a sífutó felmérő nem teljesíthető, nem kerül megrendezésre.
Az indulás feltétele az adott évben a ranglistán való szereplés.
Váltóbajnokságot abban a kategóriában rendezünk, amelyikben legalább öt váltó nevez. Felnőtt férfiaknál 4 fő, a többi kategóriában 3 fő alkotja a váltót. (Az idén váltóbajnokságot nem tervezünk.)

Válogatottság
I. osztályú vagy Arany jelvényes sítájfutó minősítés.
A feltétel megléte esetén a Bizottság javaslata alapján az MTFSZ elnöksége hagyja jóvá.
A működési kiadásokat a versenyek nevezési díjaiból és külső forrásokból tervezzük biztosítani.
A Sítájfutó Bizottság üléseit a ranglista versenyek helyszínén tartja, az idény során min. havonta egyszer, az ülés nyitott. Szeretnénk a Bizottság működési területét kiterjeszteni minden olyan régióra ahol a sítájfutásra igény van.
Távlati terv: valamennyi, a világbajnokságon szereplő kategóriában Országos Bajnokság megrendezése.

Az MTFSZ Elnöksége a fenti javaslatot szeptember 21-én jóváhagyta.



Vissza a Tájoló 1998/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!