2. magyar tájkerékpáros OB

A Veszprémi Honvéd szeptember 5-én rendezte meg a tájkerékpározás második országos bajnokságát. Örvendetes, hogy az év közben megrendezett futamok rendszeressé váltak, az agilisan működő tájkerékpáros bizottság versenynaptár készítésével, nemzetközi versenyekre történő utazások megszervezésével nem csak a hazai kibontakozást biztosítja, hanem a rálátást a nemzetközi fejlődési tendenciákra. A tájfutó versenyek hazai rendezői között rendre akadnak olyanok, akik fantáziát látnak ebben a szakágban. Ily módon rendszeres versenyzéssel mérhetik fel felkészültségüket azok, akik számára kihívás térképen megadott ellenőrzőpontok erdei utakon történő felkeresése kerékpáron. Továbbra is a tájfutók adják a résztvevők többségét, bár rendezvényeinket hegyikerékpárosok is látogatják. A népszerűsítést a leglelkesebbek nyílt, többnyire egyszerűbb tájékozódási követelményeket támasztó parkokban rendezett versenyekkel igyekeznek megoldani.
A Synergon népszerűsítő versenyek sorában is szerepelt önálló tájkerékpáros esemény, és több kombinált is.
Az előremutató tények mellett azonban sajnálatos, hogy a felnőtt férfi kategórián kívül újabb kategória nem vívta ki az OB cím odaítéléséhez szükséges jogot. Ismeretes, hogy az MTFSZ Elnöksége feltételekhez kötötte az OB kiírását! Leginkább az ifjúsági fiúk bevonásával, motiválásával kellene javítani a helyzeten!

Az időpont kiválasztása sokkal sikeresebb volt, mint az elmúlt évben. Egyrészt a tájfutó bajnokságokkal összeegyeztethetővé vált a felkészülés. A nyári időszak hosszú nappalaival több lehetőséget biztosított a munkába járó felnőtteknek is az edzésre.
Nem kellett tartani az időjárás eredményeket irreálissá tevő váratlan helyzeteitől.
A veszprémi terep kiválasztásakor a rendezők számot vetettek azzal, hogy a szabályzat ugyan az utakhoz köti az ellenőrzőpontok elhelyezését, de különleges esetekben felmentést adhat az utakról való letérés tilalma alól. Hazánk erre talán legalkalmasabb terepe, a „Péti-hegy”. A két évvel ezelőtti, igen emlékezetes Főiskolás Tájfutó VB váltószámainak terepe a nyílt réteken jól járható kerékpárral. A verseny reggelén nyilvánvalóvá vált, hogy a rendezők nem kötik utakhoz a pontok elhelyezését, hiszen pontmegnevezést kaptunk: köztük gödör, horpadás, bozót- és jelleghatár sarok pontokkal.
A verseny előtti köszöntő és nyílt sorsolás alkalmával a réteken történő szabad átvágás ténye mindenki számára ki lett hirdetve. Ez a rendezési forma a tájékozódásban gyakorlottabbak, a tájfutók számára jelentett komoly előnyt azokkal szemben, akik elsősorban a terepkerékpározásra koncentrálnak a felkészülésük során. Hála Istennek a részt vevő montisok nem nehezményezték utólag sem ezt. A népszerűsítés érdekében rendezett versenyeken azonban úgy kell esélyegyenlőséget teremteni, hogy ragaszkodunk az utak mentén elhelyezett pontokhoz.
Terepeink többsége egyébként is erre ad lehetőséget, a „Péti-hegy” és egy-két hasonló jellegű magyar terület kuriózumot jelent a tájkerékpározás számára.
Ennek a kihívó feladatnak rugaszkodtak neki az OB és a párhuzamosan, egyéb kategóriák számára megrendezett verseny résztvevői.
A tavalyi OB 30 indulója és 23 érvényes befutója után most végül is 33-an teljesítették az OB pályát a több mint 50 (!) induló közül. A feladások oka elsősorban műszaki hiba, habár több fair play díjas javításnak és újraindulásnak lehettünk szemtanúi. Mások logikus döntést hoztak, amikor a cél melletti átfutó pontról nem indultak neki a pálya térképcserét követő második felének.
Megfontolt és praktikus volt ez az elmúlt évi bajnokságon is alkalmazott pályavezetési mód.
A nagy esők következtében elsősorban a felázott talajtól tartottak a résztvevők. A sorsolásnál, a meteorológusok által megjósolt újabb zuhatagoktól félve a korai rajtszámok tűntek nyerőnek, viszont a 40-50 méteres látótávolságot lehetővé tevő köd miatt mások a későbbi rajtidőért izgultak. Végtére is ez a két szempont nem befolyásolta az eredményeket, a köd felszállt, és az eső pedig nem eredt el a verseny ideje alatt.
A közvetlenül a rajt előtti sorsoláshoz jövőre már nem szabadna ragaszkodni, hiszen a nagy versenyzői létszám miatt a helyes táplálkozás betartása csak a rajtidők ismeretében lehetséges. Egyre nagykorúbb lesz a szakágunk!
A rajtból a nyílt terepen a ligetes felé elkerekező versenyzőket hosszan szemmel lehetett követni, ami ebben a kivételes esetben, a látványosság érdekében megengedhető „rendezői hiba”. Talán az első rajtoló előtt egy előfutó indításával lehetett volna korrektté tenni a szituációból adódó egyenlőtlenséget.
Az OB pálya 18,5 km-es légvonalon, 23 ellenőrzőponttal volt kitűzve.
Az első és a második pont felé, illetve a térképcsere utáni két pont felé hasonló módon kellett kikerekezni. Az azonos körbejárási irány a terep déli, nyiladékhálós részén később már kevés memóriából megoldható szakaszt tartalmazott. Itt el kellett fogadni, hogy a tájkerékpározás elsősorban a gyors közlekedést biztosító utakon zajlik, a tájékozódási momentumok viszonylag ritkán követik egymást. Ha viszont a meghatározó elágazásokat nem észleli a versenyző, akkor a nagy sebesség megbosszulja magát. Egy-egy túlgurulás még esélyes versenyzők esetében is behozhatatlan időveszteséget okozott a pályának ezen az egyszerűnek nevezhető szakaszán.
A benőtt, vékonyabb nyiladékokban felnőtt husángok között szlalomozva érthető meg igazán a speciális tájkerékpáros térkép szükségessége és szemléletmódja, hiszen az a megfelelő felülnyomással arról hivatott tájékoztatást adni, hogy a vezetővonalakon milyen sebesség érhető el kerékpárral. Szerencsétlen útvonalválasztással fontos másodpercek veszíthetők, de az OB pályán, az előzetesen kalkulált 85 perces győztesidőre vetítve arra lehetett számítani, hogy az ilyen véletlenek közömbösítik egymást, miként a tájfutó versenyek esetében is. Úgy gondolom, hogy ez így is történt!
A nyiladékhálós területen átvezető átmenetek már többféle útvonalválasztási lehetőséget nyújtottak, majd a nyílt területek felé visszafordulva még gondolkodtatóbb alternatívát kínált a pályakitűző.
A nyílt részekre kiérve az első, majd a térképcserét követő körben is a tájékozódási technikák dominanciája volt a jellemző. Iránymenetet kellett kombinálni a domborzatolvasással, oly módon megoldva ezt, hogy a menetközbeni térképnézést minimumra lehessen csökkenteni. Tehát memorizálni kellett az átmeneteket, lehetőleg előre kinézve a kerékpárral is teljesíthető útvonal jellegzetes pontjait, a tiszta fűsávokat, nyergeket, bozótfoltokat stb.
Valahol ez a legkalandosabb formája a tájkerekezésnek, bárcsak mindig ilyen helyen lehetne űzni a sportágunkat!

Lévén, hogy a mezőny elején harmadiknak rajtoltam, hosszú várakozás következett a végleges eredmény kialakulásáig. A sorsolás fricskája úgy hozta, hogy Egei Tamás, aki tájfutó képességei és hegyikerékpáros versenyzései alapján jó eséllyel rajtolt, közvetlenül mögöttem, 2 perccel vett üldözőbe. (Talán a későbbiekben indokolt lesz majd a nagyobb indítási időköz, hiszen az útvonalak és megközelítési lehetőségek tájkerékpározásban gyakran kínálják fel a csiki-csuki lehetőséget. Ilyenkor a hátrébb indulók a tájékozódásban segítséget kapnak éppen azokon a helyeken, ahol példaképpen a pontfogáshoz a gyors útról le kell térni egy kerékpáros sebességgel nehezen észlelhető ösvényre.) Ege közelsége feszélyezett egy kicsit, ugyanakkor kemény tempóra ösztökélt. Én egyszer sem láttam őt, ő viszont elmondása szerint többször észlelt engem. A részidőmérésnél (térképcsere és itatópont) a viszonylag nagy tempóm ellenére a negyedik helyen álltam. A négyperces hátrány Marosffy Dani mögött egy bozótozásban, az útvonalak és a sebességek közötti különbségekben kereshető! Jól állt még Paulovics László, Egei Tamás, és a mezőny vége felé rajtoló bizottságvezető Kovács Péter.
A második körben az említett bozótozásom helyszínén a ligetesben elhelyezett gödör pont keresésével töltöttem újra idegesítő pillanatokat. Ez a terület volt a nap „bermuda-térsége” számomra. Ezt követően ahol lehetett a nagy sebességgel meghajtható, kevés tájékozódási döntést igénylő útvonalakat teljesítettem nagy intenzitással, mindig olyan áttételt keresve, aminek a megforgatása már kellemetlenül nagy erőt követelt, azaz próbáltam agresszív lenni.
A nyílt, ismét precíz tájékozódást igénylő hegyvölgyes réteken higgadtan memorizáltam, majd próbáltam ugyanazt a tekerési élményt átélni, mint a megelőző utakon.
Nagyon jó élménnyel zártam a versenyemet, csak azt kellett kivárni, hogy a többiek mire képesek. Elégedett voltam a teljesítményemmel. Az utolsó hét kivételével (amikor a TF természetjáró táborával voltam elfoglalva, és ily módon nem lehetett nyugodt rákészülésről szó) odafigyeltem a felkészülésemre. Három hét alatt 550 kilométert hajtottam, ennek nagy részét terepen, nem pedig betonúton. (Futóedzéseket csak kiegészítésképpen végeztem.) Sok önálló pályát teljesítettem térképpel, hiszen a tájkerékpározás legszokatlanabb momentuma a térképnézés.
Soha edzésen, sem pedig versenyen nem teljesítettem ilyen jó kilométerátlagot tájbiciklizve: 18,3 km/óra az „aktív időben” amikor a kerék forog, és a kerékpárkomputer aktív. Ez az idő nekem 92 perc 4 mp volt, tehát a „passzív idő” a bélyegzés, menet biciklivel a vállon, illetve térképezés, szerelés megállva, ezúttal 8 perc 40 mp-et tett ki, hiszen a versenyórán mért időm: 100 perc 44 mp lett. A 18,5 km-es pályán ténylegesen 28,16 kilométert hajtottam.
Büszke vagyok, hogy az egyre több speciálisan készülő sporttárs előtt sikerült megvédenem tavalyi bajnokságomat. Ehhez most már szerencse is kellett, hiszen a különbség minimális. Az üldözőboly is sokkal tömörebb, ami azt jelenti, hogy második évében egyre erősödik a sportág.
Számomra az egyéni sikeren túl megkapó élmény volt, ahogy korábbi pályafutásom nemzetközi sítájfutó készülődéseihez hasonlíthatóan készülődött a mezőny.
A csomagtartón és utánfutón szakszerűen szállított biciklik, azok verseny előtti szerelgetése, a forgatható térképtartók alkalmazása, a bukósisakos, színesruhás rutinosan bemelegítő versenyzők, a bajtársiasság, a szélvész sebességgel haladók, vagy éppen ugrató, terepen ügyeskedő kerekesek látványa remélem rajtam kívül mindenkit a sportág további szélesítésére, fejlesztésére biztat.

Dosek Ágoston

1. Dosek Ágoston	100,44
2. Marosffy Dániel	100,53
3. Kovács Péter	100,59
4. Paulovics László	104,37
5. Egei Tamás	106,02
6. Holluby András	106,27
Vissza a Tájoló 1998/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!