A közeli Csehországban rendezték az idei Veterán Világkupát (újabb nevén Veterán VB-t), amiért is elég sok, mintegy száz magyar versenyzô állt rajthoz rajta. Sindely Palinak köszönhetôen emblémázott egyentrikóban sorakozhattunk fel a megnyitó ünnepélyre Novy Bor fôterén.
Elôtte már túlestünk a városszéli terepbemutató örömein, s rögtön ronggyá is áztunk. Errôl az elsô ottani futásról alighanem Karsai Klárinak maradtak a legmaradandóbb emlékei:
Vidámságban nem volt hiány! Egyik vicces hely a terepbemutató volt, amely mellesleg szakadó esôvel örvendeztetett meg bennünket. Az egyik tetôn lévô kúp mellé jelölt pont megnevezése: völgy. Biztosan pontatlanul nyomtatták, gondoltam, mivel a pont tényleg a völgyben volt. A következô pont viszont már komolyan gondolkodóba ejtett: a sziklafal egy "kifli" alakú kis gerincnek éppen az ellenkezô oldalán volt, mint ahol lennie kellett volna. Gyerünk tovább az ösvényen, amely felmegy a gerincre... Nocsak! Hogy merészel a gerinc mellett? "De hiszen ott az út mellett a gerinc" mondják és furcsán néznek rám... Kezdem kényelmetlenül érezni magam.
Jobban körülnézve a térképemen látom ám, hogy a völgyoldalban sorakozó sziklafalak felkúsztak a csúcsokra, a patakok pedig falra másztak, mármint a völgyek oldalára, sôt több mint gyanús, hogy egyikük egyenesen egy töltésen folyik. A megvilágosodás pillanatát az illesztôkeresztekre való pillantás jelentette, ugyanis kiderült, hogy a barna fázis a nyomtatásnál, több mint 1,5 mm-rel (!) Ny felé elcsúszott. Jót nevettünk magunkon, mikor összehasonlítva térképeinket megállapítottuk, hogy nem a mi eszünk ment el, hanem az a rendezô viccelt meg minket, aki a hibás térképeket is kiadta. (Fô a takarékosság!) Szerencsére aztán a versenyeken jól nyomtatott térképekkel futhattunk.
Jól nyomtatottakkal, de sajnos közismert, leversenyzett terepeken. Ez némileg felrúgta az esélyegyenlôség kritériumát, ami néhol az eredményekben is megmutatkozott.
Mindhárom versenynapon 2-2 rajt volt egymáshoz közel. A sárga rajtból a hölgyek és a 60-on túli urak, a kékbôl a férfiak vághattak a pályáknak. A megfelelô szalagozás és a rajtszám színe megegyezett, de az utóbbin még a rajt távolságát és a rajtidôt is feltüntették a név és a kategória mellett. Ha valaki mégis lekéste volna a rajtidejét, nem kellett átfurakodnia a kordonban várakozókon, hanem saját folyóson loholhatott a térképéért.
A rajt kiépítése csupán a versenyzôkarton helyett használt elektrocard használata miatt különbözött a hagyományostól. A 10 DM-ért kölcsönkapott EC-t ugyanis a rajtvonalon lévô állványokon élesítették be. Miután használatát már a terepbemutatón kipróbálhattuk és begyakorolhattuk, nem okozott gondot. Mivel pontonként egy-egy tűszúrásnyommal is gyarapodott az általunk felcímkézett, versenynaponként cserélhetô kartonlapocska, egy esetleges rendszerhiba esetén a mechanikus ellenôrzést is lehetôvé tette. Ki tudták vele szűrni továbbá, ha valaki nem a megadott sorrendben érintette a pontokat. Az EC a részidômérésre is alkalmas. Ezért osztom Bozán György véleményét, aki kifogásolta, hogy az eredmények közlésénél nem használták ki ezt a lehetôséget. Ennyi pénzért bizony már valóban járt volna ez a szolgáltatás. (A verseny utáni napokban az Interneten megjelenô eredménylista már részidô-eredményeket is tartalmazott a szerk.)
Az elsô selejtezô során rögtön kitűnt, hogy a kódokat roppant gondosan kell ellenôrizni, mert pontközelben alig volt több a fa, mint a bója. S mivel négyezren indultak a viadalon, általában mindegyiken nagy volt a forgalom.
Egyedül az elsô napi 58 kódú pontot éreztem inkorrektnek az egész sorozat alatt, mert itt a szerencse szerepe sokkal nagyobb volt a tájékozódási tudásénál. Fiatal, igen sűrű fenyvesben, azaz inkább bozótban egy zsebkendônyi mocsarat választottak, fix támadópont pedig sehol. Nekem negyedórám bánta, s valószínüleg itt mondhattam búcsút az A döntônek. Késôbb vigaszként kiderült, annyira különbözô erôsségűek a korcsoportokon belüli selejtezô mezônyök, hogy nem biztos, tényleg a legjobbak jutottak-e be az A ba.
A térképekrôl kifogást nem hallottam, s ráadásul olyan, valóban vízhatlan papírra nyomtatták ôket, amiben a legnagyobb zápor sem tett semmi kárt (a döntô idején ugyanis nem esett ömlött!). A pályákat és a pontokat nem érheti kritika (a már említetten kívül), de a terep jellege miatt ez a Világkupa összehasonlíthatatlanul könnyebb volt például az amerikainál.
A döntô napján csak a délutáni eredményhirdetésre bújt elô a Nap, hogy fénye megcsillanhasson az egyetlen magyar gyôztes, Horváth Magdi aranyérmén...
Kovács Attila, Zöld Sportok Clubja, Makrai József, Takács Sándor
A csaknem száz magyar versenyzô különbözô esélyekkel érkezett Novy Borba. Néhányan közülük dobogós helyezést remélhettek, mások a különbözô erôsségű döntôbe kerülést céloztak meg, jó néhányuknak a részvétel volt a fontos. Aztán eljött a döntôk napja, ahol Horváth Magdi gyôzelmének, Kármán Kati tizedik helyének és az A (B, C, D, E) döntôkbe került magyar versenyzôk helytállásának örülhettünk.
Horváth Magdi a közelben lévô Stare Splavyban
1972-ben a sportág negyedik világbajnokságán
a 9. helyet szerezte meg.
Most milyen tapasztalatok birtokában utaztál erre a
terepre?
Sokat versenyeztem Novy Bor környékén, jól
ismerem a terep jellegzetességeit. Erôs koncentrációt
igényel, a pontok közelében nagyon pontosan kell menni.
A két selejtezô futamban kb. 4-4 percet hibáztam. Nem
gondoltam, hogy ilyen jó eredményt érek el a selejtezôben.
Készültél a versenyre?
Igen, elég sokat. Bár a felkészülés
utolsó idôszaka iskolai elfoglaltság és egyéb
okok miatt nem volt zavartalan.
Döntôben a legnehezebb az élrôl rajtolni,
és így is a legjobb teljesítményt nyújtani.
Neked ez sikerült. Van erre valamilyen különleges recept?
Nem különleges, de a felkészüléshez ez
is hozzátartozik: pszichésen is készültem a döntôre.
Elôzô nap és még a döntô reggelén
is állandóan azt sulykoltam magamba, hogy ezt a döntôt
jó erôben futom végig, és hibátlanul teljesítem
a pályát.
Ez sikerült is, gratulálok, és további sok
sikert kívánok.
S. A.