Szabályzat és a gyakorlat

Érvényes szabályzatunk az eredményértesítôrôl ezt írja: "A hivatalos eredményt négy héten belül kell megküldeni minden részt vevô egyesületnek és minden területileg illetékes szakszövetségnek. Tartalmazza a helyezést, a versenyzô nevét, egyesületét, az elért eredményt, a megszerzett minôsítést, a minôsítés megállapításához szükséges adatokat. Váltóversenynél tartalmazza a váltótagok eredményét, valamint az elôbb felsoroltakat. Kombinációs versenynél a kombinációknak is szerepelnie kell." (23.3 pont)

A pünkösdi Budapest Kupa váltóversenyen a váltóverseny hiteles eredménymegállapítását erôsen lassította, hogy az egyes váltókban futók azonosítása problémás volt: a leadott névsorok nem a verseny során kerültek a számítógépbe. A rendezôség által elôre elkészített, a váltó-rajtszámot is tartalmazó formanyomtatványon megkövetelt váltó-összeállítások bizonyára megkönnyítették volna a számítógép-kezelôk munkáját.

Egyébként az, hogy ebben a lapban a háromnapos verseny részeredményeirôl beszámolhatunk, az eredménykészítôket dicséri, akik a verseny után néhány nappal átadták az eredményértesítô adatállományát. Köszönet érte.

A. Gy.

Megj.: Hasonló, 1-2 mondatos "szabályzatismertetésre" a jövôben is lesz mód a Tájoló hasábjain. Várjuk a hasonló észrevételeket, megjegyzéseket!