Lovasok tájékozódási versenye, vagy tájfutók lovasversenye

Ahogy a kirándulásból, az erdei túrázásból kialakulhatott a ma már minden földrészen népszerű tájfutás, úgy ezzel együtt a tereplovaglást, túralovaglást vagy távlovaglást is tekinthetjük egy hazánkban születô új sportág, a lovas tájékozódási verseny elôdjének, ötletadójának. Az elmúlt évben október 18-án Sümegen rendezte meg a Capári Lovasiskola és a Tapolcai Honvéd SE tájfutó szakosztálya az elsô országos versenyét. Az akkor szerzett értékes tapasztalatok, valamint a közben elkészült versenyszabályzat tervezet már kellô alapul szolgáltak az idén, március 7-én, ugyanitt megrendezett – sorrendben a második – lovas tájékozódási verseny sikeréhez. A résztvevôk – közel negyven lovas – felnôtt, serdülô és páros kategóriában indulhattak. A TV3 Zöld Pont című műsorának stábja lovon kísérte végig a versenyt. A verseny komolyságát illusztrálja, hogy a Csabrendeki-erdô még néhány helyi lovas számára is tartogatott meglepetést.

Capári Róbert és Mór Sándor (az elôbbinek lovas, az utóbbinak tájfutás a „becsületes” sportága) sokat tettek a lovas tájékozódás népszerűsítése érdekében. A kitűnô adottságok – a történelmi környezet, a több száz éves váristálló, a nagy hozzáértéssel és szeretettel gondozott lóállomány, valamint a közeli tereprôl meglévô tájfutó térképszelvény – maguk is kínálták a lehetôséget. Mindezek után nézzük, mi is kell egy lovas tájékozódási versenyen való sikeres részvételhez:

Mivel ezek így együtt, egyidôben talán senkinek nem jöttek még össze, ezért gyakorlatilag mindenki számára – a már lovon maradótól és a térképet éppen ismer(get)ôtôl kezdve – nyitott ez a sportág. Nagyon dicsérendô ebbôl következôen az a gyakorlat, hogy a kezdô lovasok és még bizonytalanul tájékozódók a versenyeken „páros” kategóriában indulhatnak. A lovak is szívesebben mennek „lótársaságban”, és a négy (nyolc) szem többet lát, ha a pontokat is meg akarják találni. (A sümegi verseny egyik résztvevôjének lova a verseny végére már „nyihogott”, amikor a bóját meglátta.)

Lovas tájékozódási versenyt a legtöbb magyarországi tájfutó térképen meg lehet rendezni. A lovasok (lovak) számára veszélyes, sziklás szakaszok a pálya megtervezésekor elkerülhetôk. A lovak társas lények, ezért kerülni kell a torlódásokat, a pontok közelében való találkozásokat. A lovakkal az alacsony bozótos, csalános „fájdalom nélkül” átjárható. Ugyancsak nagy elôny, hogy a ló a fizikai terheket, a futást magára veszi, így a lovas „hideg fejjel” tud tájékozódni. A ló természetesen gondot is okozhat, ha a ló és lovasa nem eléggé összeszokott, ha a lovas nem ura a helyzetnek. Itt nem a saját, hanem a ló lába elé kell nézni, arra kell nagyon vigyázni.

A címben szereplô kérdésrôl néhány gondolatot. Az, hogy a lovas sport vagy a tájékozódási futás tekinti majd szakágának a lovas tájékozódást, az íróasztalok mögött dôl el. Az eddigi sümegi versenyek azt igazolták, hogy a sportolók máris szép számmal jöttek mindkét irányból. Mivel ez – a lovak miatt – „technikai sport”, összetettebb szervezési feladatokat igényel, így a tágas rajt, cél, bemelegítô pálya, a lószállás, lóbüfé (etetés, itatás) is a rendezôk gondja.

A pályatervezôk a várható résztvevôk tájékozódási képességéhez és az adott terep lovas járhatóságához igazítsák pálya vezetését. Az eddigi versenyeken a bóják 2-2.5 m magasan, fák ágaira erôsítve jelezték a pontot, és a gumiszalagra kötött szúrógélyegzô segítette az izgô-mozgó lóról való „csekkelést”. A késôbbi, erôsebb versenyeken maguk a bóják talán visszakerülhetnének az eredeti szintre, a „magas lóról” úgyis jobban láthatók. (Pónisok hátrányban.)

A sí és kerékpáros tájékozódási versenyeken már megjelent, testre erôsíthetô térképtartók forgatható változatai itt is eredményesen használhatók. Szükség esetén a nyakba akasztott átlátszó iratgyűjtô vagy a gumis „huzentróger” is segíthet. A kartont célszerű a hagyományos „cellux technológiával” a térképtartóhoz vagy a tájolóhoz erôsíteni.

A lovasok számára nem divat kérdése a „kobak” viselete. „Csak az nem esik le, aki még nem ült fel a lóra” – tartja a bölcs mondás. A ló egy váratlan hangtól, a szeme elôtt elrebbenô pillangótól – és anekdoták sokasága bizonyítja, hogy még mitôl – képes egy pillanat alatt néhány méterrel elôbb, hátrább, idébb, odébb… teremni. Neki mint „prédaállatnak” ez a dolga. A baj csak az, hogy a lovas ezt már csak a földrôl konstatálhatja. A sorok írójának „sokat látott” kobakja is többszörösen megkereste már az árát.

Amit mindezekért nyújt a lovas tájékozódás, az a természettel, az egészséges, sportszerű élettel való kapcsolat egy olyan társsal együtt, akinek az ereje, érzékei és az emberhez évezredek óta megnyilvánuló türelme napjaink rohanó, elektronizált világában igen sokra becsülendô.

Az eddigi értesítôk szerint, áprilisban Egerben, szeptemberben Sümegen rendeznek lovas tájékozódási versenyeket.

Dr. Makkay Imre

Vissza a Tájoló 1998/3 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!