Az Orienteering World írja
Flemming Norgaard (Dánia) beszámolója az 1997-es Veterán Világkupáról (Minnesota, USA)
Az utóbbi 100 év legforróbb októbere (legalábbis így mondták) fogadta a 97-es VVK (a jövô évtôl a Mesterek Tájfutó Világbajnoksága) résztvevôit, amint azok Minnesota állam szívében, a Camp Ripley-i katonai gyakorlótéren gyülekeztek.
Minden versenyzô számára csemegét jelentettek a szuper térképek és a jól tervezett pályák, a nagyszerű "morénás" terep a maga finom, gyakran negativ domborzati részleteivel (mélyedésekkel), és ritka úthálózatával, amely mindhárom nap végigkisérte a versenyt. A sok kis mélyedés mellett az igazi mélypontot a keverés jelentette, mert ilyenkor rendkívül nehéz volt magadat helyre tenni. A térképjavítás és pályatervezés munkáját egyébként csaknem kizárólag a jelenleg USA-ban élô Plamen Djambazov bolgár tájfutó vállalta.
A gyôztesidôk - a szabályokhoz viszonyítva - mindennap meglehetôsen nagyra sikerültek. A B- és C-döntôk pályái ugyanakkorák voltak, mint a selejtezôkben (amint azt a szabályok elôírják), s ez néhány versenyzônél nagyon hosszú kinntartózkodási idôt eredményezett; indokoltnak tűnik, hogy a jövôben rövidebb pályákat tervezzünk ezekre a versenyekre.
Több versenyzô "reménykedett", hogy medvékkel találkozik majd a terepen. A pletykák szerint többen is láttak medvéket, sôt az egyiket "pontôri" minôségben.
A résztvevôk között visszaterô vitatéma volt, hogy évente vagy (mint eddig is) kétévente rendezzék-e a versenyt. A kétéves periódus hívei szerint ebben az esetben nagyobb a lehetôség a valódi versengésre, ilyenkor ugyanis eljönnek a legjobbak a világ minden tájáról. A másik tábor arra alapozta véleményét, hogy ezek a versenyek a veteránok körében igen népszerűek, és az évenkénti megrendezés a résztvevôk számát ésszerű korlátok között tarthatja: a legkedveltebb helyszínek már elérték teljesítôképességük határait mind a szálláslehetôségek, mind a társasági eseményekhez alkalmas, megfelelô méretű csarnokok tekintetében. És, ha kétévenként rendezik, biztos, hogy a világ legjobbjai mindig ott lesznek?
Visszatekintve az 1997-es VVK eseményeire, megállapítható, hogy sportszerű és igényes versenyek voltak, ahol kétségtelenül a jelenlévô legjobb tájfutók voltak a gyôztesek. Bizonyos szervezési hibák azonban késésekhez és kényelmetlenségekhez vezettek. Ezek egyrészt az eredményszámító software hiányosságaiból eredtek (a bemelegítô verseny eredményei például két napot késtek), másrészt az információhiányból. A banketten kialakult hosszas sorállás, az ételek és italok szűkös mennyisége is okozott némi bosszúságot a kárvallott versenyzôknek. Egy órás sorbanállás után az 1300 résztvevô jó negyede, amikor végre eljutott az asztalokig, már csak húsételeket talált ott.
Az Orienteering North Amerika két szerkesztôje, Sara Mae és Larry Berman megállapította: "Az IOF 1966 ôszéig nem jelölt ki ellenôrzôbírót, és akkor is csak azért, mert a skóciai Ted Finch önként vállalkozott erre a feladatra. Ez annyit jelentett, hogy a tapasztalatlan helyi gárda addig nemzetközi segítség nélkül tevékenykedett. Az USA tájfutó szövetsége pedig egyáltalán nem jelölt ki amerikai ellenôrzôbírót, míg végül a szövetség elnöke, Gary Kraght a verseny elôtt néhány hónappal bekapcsolódott a szervezésbe. Ez pedig annyit jelentett, hogy egy kis helyi egyesület úgy érezhette: a szövetségek magára hagyták a rendezésben. A helyiek mindent megtettek, amit csak tehettek, de a verseny mezônye mintegy kétszerese volt annak, amit Észak-Amerikában rendezett versenyen eddig egyáltalán tapasztaltak. A szervezôk erejüket a technikai területre összpontosították, ami rendben is volt, és nem a szociális eseményekre, amelyek így hátrányt szenvedtek.
A bankett az egyik olyan terület volt, ahol a rendezôk azt gondolták, hogy saját tapasztalat hiányában (1300 résztvevô vendégül látása) professzionális segítséget vesznek igénybe. A bankett megrendezésével egy helyi vállalkozót bíztak meg, aki a Minnesota-i sportbizottságnak már dolgozott, és tapasztalata volt ilyen események rendezésében. Ô egy másik helyi cégre bízta az ételek szállítását (lekötelezni akarván a helyieket), amely cég viszont ugyanazon az estén két másik rendezvény ellátásában is részt vett, jóllehet a Világkupa bankettje akkora rendezvény volt, amekkorával addig még nem találkozott.
Az Egyesült Államok méretei következtében a tájfutóknak körülményes és költséges a részvétel. Ennek fényében - állapítja meg végül Berman - "le a kalappal a Veterán Világkupa résztvevôinek türelme elôtt".
Tallózott: JGy