Szentpétery Ákost nem kell különösebben bemutatni. A budapesti versenyeken egy-egy gyerekcsoport közepén gyakran találkozhatunk vele. Az "idôsebbek" pedig jól ismerik, hiszen együtt versenyeztek vele, vagy éppen korábban tanítványai voltak. A Normafa közelében a Szent László kupán beszélgetünk életérôl, pályafutásáról abból az alkalomból, hogy hamarosan 80. születésnapját ünnepli.
Mikor kezdtél sportolni?
Hétéves koromig Diósgyôrben, a gyárban laktunk. Egyszer négy éves koromban elbarangoltam a Bükkbe, de nem lett belôlem újsághír, mert este tízre hazamentem. Egyedül! Amit kaptam, az az enyém volt. Komolyra fordítva a szót, középiskolai éveim alatt fociztam és szertornáztam.
Mikor indultál elôször tájékozódási versenyen?
1952 nyarán, némi turista foglalkozás után beneveztem egy, a Törekvés által rendezett éjjel-nappali versenyre. Pomázról indultunk. A kevély-nyergi menedékház volt a cél. Ez az éjszakai szakasz olyan komplikált és nehéz volt, hogy a csapatok 90%-a a pálya felénél feladta.
Ezek után hogyan folytatódott?
Minden eredménytelenségem dacára megtetszett ez a sport. Ekkor és még nagyon sokszor hallottam, hogy vannak normális emberek és vannak tájfutók. Bár ekkor még 15 perces km-átlaggal kellett ballagni, sem sietni, sem késni nem volt ajánlatos, mert büntették. A hátizsákban mindennek lenni kellett, víz, élelem, pokróc stb. Késôbb szabad volt futni. Sôt...! Jó érzéssel gondolok vissza az akkor még éjjel-nappali formában rendezett országos csapatbajnokságokra.
Mikor ismerkedtél meg a bírói és edzôi munkával?
Szinte egy idôben kezdtem a bírói tevékenység megtanulását és az edzôi képzést. Versenyrendezést rendszerint Hosszú Auréltól kaptam, fôleg olyat, amit valaki visszaadott. Voltak sikeres és sikertelen rendezéseim.
Az edzôi munka jobban érdekelt. Eleinte korombelieket tanítottam, hogy legyen elég ember a csapatba. Azután a gyerekek tanítására tértem át. Hamarosan ezüst- és aranyminôsítésű versenyzôim lettek. 1988 ôszén az edzôk minôsítô versenyében az elôkelô második helyet (meg 1000 Ft-ot) kaptam. Valamivel késôbb az OTSH-tól (a Gépipari Spartacus felterjesztésére) egy szép plakettet és ismét 1000 Ft-ot kaptam.
Ma is foglalkozol fiatalokkal?
Úgy éreztem, ennyi megtiszteltetés és bizalom után nem szabad abbahagynom a gyerekek nevelését, a tájfutás oktatását. Ma is van hat kislány tanítványom. ők rendszeresen eljárnak az edzésekre, iszonyatos iskolai és zenei elfoglaltságuk mellett.
A tájfutáson kívül mivel töltöd nyugdíjas napjaidat?
Nyugdíjazásom elôtt számviteli vezetô voltam a Kismotor gyárban. A fiatalokkal való foglalkozás mellett nem sok szabadidôm maradt. Most azonban több idôm van. Ebben az évben elkezdtem tájképeket festegetni. Nagy élvezettel csinálom, most ez a mellékfoglalkozásom.
Van egy fiú unokám, az általános iskola elsô osztályába jár. Óvodai vizsgájára egy miniatűr tájolót kapott tôlem. Remélem, hatni fog rá!
Köszönöm a beszélgetést, boldog születésnapot, jó egészséget kívánok.
Schell A.
Ákos bácsival 1965 ôszén egy csúcs-hegyi gyerektoborzó tájfutóversenyen találkoztam elôször. Tôle tanultam a térképolvasás, a tájékozódás és a terepfutás alapjait. Fáradhatatlanul, nagy odafigyeléssel és türelemmel oktatott minket. Nemcsak a tájfutást tanultuk meg tôle, de emberi tartást, igazi követendô példát mutatott nekünk. Ha elcsüggedtünk, szeretettel és humorral bátorított, biztatott, ha hibáztunk, korholt, de mindig éreztük, hogy számíthatunk rá.
Mint edzô, igazán a kezdôkhöz van affinitása, ismeri a még szertelen gyerekek figyelemlekötésének titkát. Mindig szívesen figyeltünk rá, pedig sohasem szigorkodott, ezt szelíd szóval is elérte.
1964 óta sok-sok gyerekbôl nevelt igazi tájfutót. A ma is aktív, egykori gyerek tanítványok egész a 45-ös kategóriáig bezárólag megtalálhatók a tájfutó mezônyben.
Kedves Ákos bácsi!
Mint legrégibb, ma is versenyzô, egykori gyerek tanítványod a magam és a többiek Skuló, Levi, Sárika..., és még sokan mások nevében köszönjük, hogy megszerettetted velünk ezt a gyönyörű sportágat!
Hadd kívánjunk Neked a 80. születésnapod alkalmából erôt, egészséget és még sok-sok kis tanítványt.
Juhász István