XXII. Sítájfutó Világbajnokság

Windischgarsten, Ausztria, 1998. január 19-25.

a nôi csapat
A csapattagok és a felkészülés
Allwinger (eredetileg Boros) Juci: már a nagyapja is sífutó volt, tájfutásban sem kell ôt bemutatni. Felkészülését sajnos betegség korlátozta. Bár Ausztriában él, havat ô sem nagyon látott idén.
Urbán Katica: az elmúlt négy évet Finnországban töltötte. Itt tanult meg sí(táj)futni, és két éve is indult a vébén. E szezonban kerekeken síelt + egy napot a Csorba-tónál.
Pavelka Béla: nyáron hosszútávú kajakozik (vb. 6., Eb. 4.), télen sífut. A tájékozódásban még kevésbé jártas.
Nagy Orsolya: alapozás (futás) és 3+2 nap Csorba-tó. Sífutó múltam 2-3 éves. Igazi (nagy) sítájfutó versenyen még nem vettem részt, ez a sprint eredményemben benne foglaltatik.
Herwig mint a csapat vezetôje segített nekünk mindenben.

Koszt és kvártély
A szlovákokkal és a szlovénekkel egy alpesi házban laktunk, a VK-tól kb. 15 percre (autóval). Csak a fényképekrôl derült ki, hogy mekkora hegyek vannak a közelben. A házinénink egész finomakat fôzött, és még a szaunát is felavatta a kedvünkért.

A rendezésrôl
Szerintem kifogástalanra sikerült. (Nem csoda, hiszen a rendezôk között soproniak is voltak.) Még fűthetô sátrat is felállítottak számunkra, csak sajnos a kazán rossz volt benne. Viszont a vaxoló személyzetünk kedvére vaxolhatott volna (láttam: a svédek lécrengetegét legalább hárman kenegették).

Urbán Katica
A rövid(ebb) táv
Minden elôzetes kiírástól és elmélettôl eltérôen ezzel a számmal kezdôdött a vébé, a tartalék helyszínen. Az ok: krónikus hóhiány a többi terepen.
Kb. 15 perces lanovkaúttal értünk fel a célba, a hinterstroderi (alpesi) sícentrum közepébe. Innen egy csákányos felvonó segítségével lehetett megközelíteni a rajtot. A terepnek ezen a részén egy kicsi fennsík-szerűség található facsoportokkal, körben pedig elég meredek hegyoldal, aránylag sűrűbb fenyvessel. Az egészen keresztbe-kasul fektetett nyomokat lepett el a szakadó hó. A nyomokat Juci húzta újra (övé lett az 1-es rajtszám).
Innen - térképcsere és egy újabb kör után a fennsíkon - egy sípályán és az azt szegélyezô fenyvesben kellett valahogy lejutni az átfutópontra. Az én botom is ekkor vált derékszögűvé. Ezt a mutatványt még egyszer meg kellett ismételni, de ehhez elôbb önerôbôl kellett felsíelni egy pálya tetejére, hogy megint lecsúszhassunk.
Így lett a 30 perces pálya a gyôztesnek 44, ill. 46 perc, nekem pedig 121. Nagyon jól esett a célban, hogy Bircsi rögtön a kezembe nyomta a forró teát és a fánkot.

Pihenônap
Ránézésre luxus a sprint után rögtön pihenônapot tartani, de nagyon örültünk neki. Átmozgatásként részt vettünk a nézôk versenyén, délután pedig az Alpen Cup aktuális megbeszélésén. Ekkor derült ki az is, hogy a legfrissebb állás szerint másnap mégsem a hosszútávú lesz, hanem a váltó.

Váltó
Ezt a terepet egy völgy és annak két oldala alkotta, a térkép pedig Vajda Kolos és a Sôtér fivérek műve.
Eddigre elállt a hóesés, szurkolóink is megérkeztek, ráadásul a pályákat is lerövidítették egy kicsit (a gyôzteseknek 22-24 percbe tellett). Itt szerencsére a pályavezetés lehetôvé tette, hogy a jól járható, széles nyomokat is aránylag sokat lehetett használni. Az utolsó pontra azért itt is egy igen meredek domboldalon kellett lecsúszni, ami egy kordonban és az öltözôsátorban végzôdött.

Boros Juci
A hosszútávú verseny
Terepe azonos a váltóéval, de az egész térképet bejártuk (elôzô nap csak egy kis részén folyt a verseny). Azt már a szpíker is jelezte, hogy legyünk óvatosak, mert meredek, köves hegyoldalak vannak, meg keskeny hidak a patakon. Ennélfogva nem kevésszer célszerűbb volt léc a kézben haladni. (A pech csak az, hogy így viszont sárrögökkel telt meg a cipôm, amik hozzá is fagytak. Ugyanis a völgy aljában elfogyott a hó.) Mások meg egy-egy rázósabb szakasz után már meg sem próbálták felvenni a lécüket, ugyanis kettétört. Egy angol fiú például így futotta le kb. a fél pályát, és nem is ment rosszat.
Hogy Juci szavaival foglaljam össze (neki már van összehasonlítási alapja): Ez nehezebb volt, mint egy szülés.

Eredmények
A mieink reálisak (talán csak a belgák láttak ugyanennyi havat), vagy - ha úgy tetszik - tisztes helytállás. (Ezt Herwig már a rövidtávú után elismerte palacsinta formájában.) Az élmezôny meglehetôsen skandináv, érdemben az oroszok és talán a litvánok (+ egy olasz) bírtak beleszólni. Amin meglepôdtem egy kicsit, hogy a nyári tájfutás világbajnokait láttuk viszont a dobogón és környékén.

Egyébként
A bankett nem volt különösebben emlékezetes, mert csak egy közönséges diszkót béreltek ki erre a célra. A polgármesteri fogadás viszont meglehetôsen pazarra sikerült.
Érdemes volt elmenni - még önköltségen is. Részvételünkkel talán hozzájárultunk, hogy végre olimpiai szám legyen a sítájfutás. Egyébként 31 országból indultak (az indiaiak sajnos nem jöttek el).
Remélem, két év múlva Krasznojarszkban is lesz magyar csapat!

Nagy Orsi