Rádiós Tájékozódási Futó Világbajnokság


Németország, Sankt Englmar, l997. szeptember 2-7.
A tájfutókhoz hasonlóan a mi csapatunknak sem volt biztosítva az anyagi fedezet központi támogatásból. Minden klubnak önerőből kellett a szükséges pénzt előteremteni, az persze az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy sikerül-e? Sikerült!
A keddi napot átutazva késő délután érkeztünk meg a bajor erdőség egyik sícentrumába. Már ekkor csalódnunk kellett a szervezésben, mivel a jelentkezés több mint két órán át tartott, így az átmozgatásra nem maradt időnk.
A másnapi terepbemutató is jelezte, hogy milyen nehéz versenyre számíthatunk. 29 ország 249 indulója állt rajthoz 5 kategóriában /női, férfi felnőtt, ifi, öregfiú és veterán/. Egyebként a veterán kategória a VB újdonsága volt.
AZ ultrarövidhullámú /URH/ versenyszám sok meglepetést hozott. A köves, mocsaras és szintes terep mindenkinek feladta a leckét. Ráadásul rendkívűl nagy volt a reflexió, ami miatt alig lehetett jó irányokat mérni. A fenőtt pálya kb. 8 km. hosszú volt 500 m szintkülönbséggel. A győztes ideje 72 perc lett, ami első hallásra soknak tűnhet, de versenyzői szemmel nézve jónak mondható. Legjobb eredményünk Horváth Judit 3. helyezése volt, amely egy - szerintünk igazságtalan - versenybizottsági döntés után 4. -re változott.
A pénteki pihenőnapon megpróbáltuk összeszedni magunkat.
Másnap rövidhullámú /RH/ verseny következett, mely a magyar csapat erőssége, így bizakodva álltunk elébe. A terep részben azonos volt az első napival, sőt a cél helye is megegyezett. Ismét sok szervezési hiba történt, a rajtba szállító buszon nagy volt a tömeg; a szakadó esőben nem biztosítottak sátrat, és a rajt is csúszott 20 percet. A felnőtt pálya közel 9 km volt, 550 m szintkülönbséggel. A győztes 55 percet futott. A célban nagy izgalommal vártuk a versenyzőket, mert többen is esélyesek voltak. Három dobogós helyezést értünk el: Cserpák Zsolt második, az öregfiú csapat és az ifi csapat harmadik lett. Emellett Orosi János és Hajnács Tamás negyedik helye is jónak mondható.
Összességében egy gyengén szervezett VB-n vettünk részt. De ami a lényeg: a pályák szinvonala és a terep jól megfelelt.
A magyar csapat:
Nöi: Zarnóczay Klára, Horváth Judit, Kocsis Gabriella
Ifi: Venczel Gábor, Cserpák Zsolt, Fülöp Zoltán
Fenőtt férfi: Hajnács Tamás, Lukács József, Bozsó Norbert
Öregfiú: Orosi János, László Károly, Kovács Attila
Veterán: Cserháti József, Farkas Imre