Az első élő közvetítés a weben egy magyar tájfutó versenyről

A Park World Tour X. 8-án a Városligetbe látogatott.
Orosz Józseffel, illetve Dosek Ágostonnal már jóval a verseny előtt beszélgettünk a verseny Internetes közvetítéséről. Már a tavalyi, margitszigeti verseny információi is órákon belül felkerültek a webre, de az idei verseny már hivatalos volt.
Mint kiderült a 8 versenyből álló idei sorozatban rajtunk kívül a graziak is élő Internet közvetítést ígértek, az ő futamuk a budapesti után 2 nappal volt. Ha jól emlékszem az év eleji skandináv futamokról nem volt ilyen jellegű közvetítés.
Orosz József (OJ), a szervezőbizottság tagjaként nagyjából tisztában volt az anyagi lehetőségekkel, így az gyorsan nyilvánvaló volt, hogy azokkal az eszközökkel kell megvalósítani a közvetítést, amihez gond nélkül, lehetőleg ingyenesen hozzá tudunk férni. Figyelembe kellett venni, hogy a lazarus.elte.hu számítógép (webszerver), amelyen a magyar tájfutó információkat (is) tároljuk az ELTE Térképtudományi Tanszékén van, azon csak non-profit információkat illik tárolni. Emiatt a verseny idejére OJ bérelt egy webhelyet az egyik legismertebb hazai szolgáltatótól: 3000 Ft-ért egy hónapra 3 Mb-nyi tároló helyet kaptunk (ez a minimális bérelhető terjedelem, de nekünk ennyi bőven megfelelt). S bár az említett probléma volt a fő ok, a döntés más szempontból is nagyon szerencsés volt. Egy piaci webszolgáltatónak érdeke, hogy rendkívül biztonságos és gyors külföldi Internet kapcsolata legyen (nagy sávszélesség), fel van készülve a nagy rohamokra is. Esetünkben is arról volt szó, hogy elsősorban a verseny alatti egy-két órában volt várható a nagy érdeklődés. Tulajdonképpen a mi szerverünk (egy kis Sun munkaállomás) is állta volna a sarat, de hiányzott volna a piaci szolgáltató által nyújtott biztonságérzet: mi fizettünk egy szolgáltatásért s a pénzért cserébe lehettek elvárásaink.
A legfontosabb stratégiai döntés az volt, hogy mit is szeretnénk mi élőben mutatni a "nézőknek" az Interneten. Az élő videóról elég gyorsan lemondtunk, ehhez nem voltak meg a technikai feltételeink (legalábbis nem ingyenesen), de az élő videó az Internet viszonylag szűk sávszélessége miatt nem nagyon terjed. Egyébként ha az eszközök a rendelkezésünkre állnak, meg tudtuk volna ezt is valósítani.
Azt tűztük ki célként, hogy a "néző", akit elsősorban a verseny állása érdekel ezt a legfontosabb információt a lehető leggyorsabban megkaphassa. Ehhez nem csak azt kellett biztosítani, hogy ez az információ másodpercek alatt felkerüljön az Internetre, hanem azt is, hogy a "nézők" által, akár Új-Zélandról a hálózaton keresztül letöltött információ a lehető legkisebb legyen. Ezt tartottam a fő problémának s így már jóval a verseny előtt foglalkoztam azzal, hogy lehet az állomány méretét minimalizálni.
Végső soron a néző egy kombinált rajt és erdeménylistát látott. Amint beérkezett egy versenyző és megkaptam az idejét, ezt bevittem a számítógépbe. A megfelelő program azonnal besorolta a versenyzőt az ideje alapján. A még pályán lévő versenyzők csak ezután következtek. Így ez az állomány 13 kb nagyságú volt folyamatosan és a "nézők" így hozzájuthattak az aktuális álláshoz. Természetesen ez nem hivatalos állás volt csak.
Egyébként, hogy melyik idő is a hivatalos erre nem könnyű választ adni. A PWT által telepített Regnly rendszer mellett normál (hazai erőkkel megoldott) időmérés is volt. A női verseny alatt innen kaptam az eredményeket. A férfiak esetében már valahonnan a Regnly rendszer közeléből kaptam az időadatokat. Amint a futam lezajlott, a segítőtársak megszerezték a hivatalos időt (Regnly?), ami szinte minden esetben eltért 1-2 másodperccel a korábban kapottól, így ezeket utólag még javítottam.
Eközben folyamatosan készültek digitális fényképek Guszlev Antal (GA) és Kovács Béla (KB) jóvoltából és ezek is folyamatosan fel is kerültek a szerverre, igaz előtte még át kellett tölteni a számítógépbe és a megfelelő formátumra kellett konvertálni. Úgy terveztük, hogy ezeket csak a szünetekben tesszük fel, de még jutott erre idő a verseny alatt is.
Persze azért nem volt minden ideális. Nekünk egy telefonvonalra volt szükségünk az Internet közvetítéshez. Azt nem tudtuk, hogy az egész házban ez az egy normál telefonvonal lesz, így időnként ezt a vonalat át kellett adnunk, hogy a sajtó elküldhesse a faxait. Az sem tekinthető ideálisnak, hogy a teremben folyamatosan nagy volt a nyüzsgés. Többen úgy gondolták, hogy mi biztos tudjuk a választ az ő kérdésére.
Kicsit olyan volt ez mintha a futballmeccset éppen a rádióban közvetítő riporterhez odamenne egy néző és megkérdezné, hogy merre van itt a WC.
A legtöbb gondot a PWT sorozat finn webmestere okozta nekünk, aki folyamatosan mindig akart valamit (persze mindig a legrosszabbkor). Tulajdonképpen csak egy dolgot akart: minél gyorsabban megjeleníteni az összetett állását a PWT finnországi weboldalán. Ezt az igyekezetet természetesen nekem, mint webmesternek akceptálnom kellett, bár azt nem sejtettem, hogy késő este lesz mire feladatát ő is sikerrel teljesíti.
Aki természetesen már rendezett versenyt tudja, hogy ideális körülmények ritkán adódnak. Amit kértünk (telefonvonal, hely a számítógépeknek) megkaptuk, a fontos, hogy a verseny maga hibátlan legyen, mi az Internet közvetítéssel csak hab voltunk a tortán, így alkalmazkodtunk a helyzethez, ahogy ezt minden más közreműködő is tette.
A "közvetítéshez" mi csak egy telefonvonalat, egy konnektort és helyet kértünk a számítógépek elhelyezéséhez a szervezőktől, ezután minden problémát már mi magunk oldottunk meg saját erőből. Ez nem különösebb érdem, hiszen azért egy verseny esetében ideális esetben így történik a szervezés.
Az utolsó férfi PWT induló célba érése után felkerült a szerverre a Városliget térkép is a verseny pályájával. A térképet tartalmazó OCAD állományt már két nappal korábban megkaptam a Sőtér testvérektől, így volt időm optimális méretűre alakítani, bár még így is 339 kB nagyságú lett. (Szigorúan ügyeltem természetesen a "titkos ügykezelés" szabályainak betartására.)
Közben Domonyik Gábor kihúzott nekem egy esernyőt nyereményként a Tájolóban megjelent rejtvények helyes megfejtéséért (ettől még nem leszek engedékenyebb vele szemben a vizsgán, de azért köszönöm Gábor és persze gratulálok a jó szerepléshez), azt hiszem ekkor mentem ki először az épületből és örömmel láttam milyen sokan vagyunk.
Közben azért a digitális fényképezőgéppel készített fényképek segítségével a számítógép előtt ülve is beleszagolhattam a verseny hangulatába.
Sajnos a finn PWT webmesternek az ő webszerverük hibájából nem sikerült a Műjégpályáról feltenni az összetett verseny állását, így jobb híján felajánlottuk neki, hogy jöjjön be velünk az egyetemre. Nekünk úgyis vissza kellett vinnünk a számítógépeket, az egyetemről pedig már nem modemes az Internet kapcsolat, így valószínűleg nagyobb esélye, hogy sikerrel jár.
Közben adódtak azért még kisebb problémák, így majdnem este kilenc lett mire végeztünk. OJ nem igen tehetett mást, mint hogy elvitte az urat a bankettre kocsival, odaadtam KB-nak a meghívómat, s mivel már nem volt idő az említett események miatt az átöltözésre ő alibinek magával vitte a digitális fényképezőgépet is. Egy fotós úgysem szokott gálába öltözni. Én ugyan hazamentem, de ezzel még messze nem ért véget a munka, másnap még rendezgetni kellett az eddig elkészült fényképeket, sőt a gyűjteményt a videóról leszedett (sokkal jobb minőségű) állóképekkel gazdagítottam.
Egyedül a videóval nem boldogultunk egyelőre. Csak a MacIntosh számítógépen, egy teljesen sajátos formátumban (ScreenPlay) tudtuk lementeni a mozgógépet számítógépes állományba, de ezt felesleges lett volna feltenni a webre.
Közben több dícsérő, elismerő e-mailt kaptunk külföldről, volt aki a kis sebességre panaszkodott (500 byte/sec), ha tudná, hogy nálunk ez az érték külföld felé nem is számít olyan kicsinek.
Mibe kerül egy ilyen közvetítés?
Mikor én ezt a "közvetítést" elvállaltam, illetve felkértem a többieket természetesnek tűnt, hogy ingyen csináljuk. Igazából fel sem merültek anyagi igények a részünkről. Ami pénzbe került: a webszerver bérlése (3000 Ft), ki kell fizetni a telefonszámlát a modemes kapcsolat idejére, esetünkben ez kb. 150 perces beszélgetési időnek megfelelő helyi díj. Valószínűleg az a 20-25 külföldi fax nagyobb összeget tesz ki a telefonszámlán ennél.
Az eszközök oda-visszaszállítása autóval (OJ saját kocsijával), illetve a kis Internet teamünk étkeztetése (hiszen majd 6 órát töltöttünk a verseny helyszínén) - amiről kétszeres világbajnoknőnk, Oláh Kati gondoskodott - járult még hozzá a költségekhez.
Azért a végén OJ még szerzett kis csapatunk tagjainak egy-egy PWT-s trikót.
10-én nemcsak azért néztük izgatottan a grazi verseny webes közvetítését, hogy Domának drukkoljunk, hanem az összehasonlítás miatt is. Mit produkálnak az ottani webmesterek?
Valamit azért elárul az ő lehetőségeikről, hogy a versenyt előzőleg 2 millió ásványvizes palackra nyomtatott hirdetéssel népszerűsítették és élő helikopteres webközvetítést terveztek. Hogy ez utóbbi megvalósult-e, nem tudom. GA-val együtt 2-3 órán át próbáltuk meg követni az eseményeket, ez idő alatt az élő videóból kb. 10 képkockányi állókép jutott el hozzánk. Egy-kép nagysága kb. 11 kB volt, ebből legalább hatnak kéne átjönni másodpercenként, hogy ne állóképek sorozatának tűnjön (a tévé, mozi esetén 24-30 képet látunk másodpercenként). Ez azt jelenti, hogy másodpercenként 50-60 kB információ továbbítására kell legyen képes a hálózat. Nekünk nem volt szerencsénk Ausztriával, a csúcssebesség időnként elérte a 10 byte/sec-ot. A női verseny rajtja 11-kor volt, a férfié 12-kor. Délután 4-kor amikor eljöttem a tanszékről még mindig nem volt az osztrák webszerveren fenn a végeredmény. A végeredményre a közben elcsípett információ morzsákból, illetve csak onnan tudtunk következtetni, hogy a finn PWT webmester időközben sikeresen feltette az ő szerverükre a verseny állását: innen tudtuk meg, hogy Doma 9-cel növelte pontjai számát.
Az ő térképük csak egy szkennelt térkép volt (500 kB nagyságú), viszont ez egy másik, rendkívül gyors szerveren lehetett és kb. 15 mp alatt le tudtam tölteni. A térképen nem volt rajta a pálya, a pályás térkép csak másnap került fel.
Nem tudtam elfogulatlanul nézni az ő közvetítésüket. Tény, hogy a gyenge sávszélesség miatt számunkra a közvetítés élvezhetetlenül lassú volt, amiről legfeljebb csak annyiban tehetnek, hogy ezt a webszolgáltatót választották. A weboldal címéből egyébként úgy tűnt, hogy a webszerver az ún. akadémiai szférához tartozott, úgy látszik ők nem tartották problémásnak reklámok megjelenítését, pedig náluk elég sok szponzor megjelent. Az oldal design-ja profikra vallott. Az elején OJ is kérte, hogy kicsit szépítsük meg mi is a mi PWT weboldalunkat. Én akkor elmondtam, hogy a szebb megjelenítéshez képek kellenek, ezek pedig lassítják a fontos információ átviteli idejét is. Meggyőződésem, hogy jól döntöttünk amikor a szépség helyett a használhatóságot tartottuk elsődlegesnek.
Ők szép weboldalakat, produkáltak lassan, mi csak a legfontosabb információt (remélhetőleg) gyorsan. A gyorsaság és a lassúság ebben az esetben nem első sorban a "webközvetítők" munkájának sebességére utal, hanem a információhoz való hozzáférés sebességére.
Végezetül álljon itt néhány adat a kérdéses napok webstatisztikájából, azaz hányan voltak kíváncsiak a budapesti verseny webes információra:
A weboldal, új most már végleges címe: http://lazarus.elte.hu/tajfutas/pwt97

A csapat

A csapat minden tagja képes angolul kommunikálni, erre szükség is volt.

Hardver


Az alábbi technikával vonultunk ki:
1. PC, AMD K5-100, OJ saját gépe, ez volt a fő munkaeszköz, lévén a modem ehhez csatlakozott, a kényelmesebb használat miatt a memóriát 48 Mb-ra bővítettük átmenetileg.
2. PC, Pentium 133, ez ZL tanszéki számítógépe. Ugyanazokat a szoftvereket tartalmazta, mint a főgép, így bármikor a helyére állhatott. A verseny alatt elsősorban képszerkesztésre használtuk.
3. Mac, ez a gép szintén az ELTE-ről érkezett. Egyedül ez a gép rendelkezett külső videojelet fogadni képes grafikus kártyával, így a digitális kamerával helyben készített gépeket erre kellett átjátszani.
4. PC, notebook (hordozható számítógép). Tartaléknak vittük ki, végül érdemben nem használtuk.
5. Deskjet fekete-fehér hordozható tintasugaras nyomtató. Hátha szükség lesz rá ...
6. Digitális kamera, már mai szemmel elavult modell, 320x200 képpont nagyságú színes képek készítésére képes (50 db egy mini floppyra).
7. BRG adóvevő. Sajnos a hazai technika remeke nem bírta áthidalni a cél és a számítógépünk közti 30 méteres távolságot, igaz volt közben néhány fal is.
8. Videokamera, mellyel kb. 15 percnyi anyagot rögzítettünk.

Speciális szoftverek


1. Excel 97 (magyar), ez a program kezelte a rajtlistát és készítette el a sorbarendezett listát a webes HTML formátumban.
2. Web editor program, az esetleges szerkesztésekhez. Szükség volt rá, hiszen például a PWT-s rendezőktől megkaptuk a részidőket is, amit szintén gyorsan feltettünk a szerverünkre.
3. Web böngésző program, hogy folyamatosan ellenőrizhessük mit is látnak a "nézők".
4. FTP program, melynek segítségével a mi számítógépünkről a webszerverre másoltuk az állományokat.
5. Fotoretusáló program a digitális fényképek kezeléséhez.

Dr. Zentai László