Egyéni OB -1997


Az idei egyéni OB helyszínénék megválasztása nem volt egyszerű dolog. Az év elején az SZVSE tájfutó szakosztálya vállalta a rendezést, ehhez Baja közelében új térkép készült. Azonban a nyári időjárás hatására az aljnövényzet annyira sűrű lett, hogy a versenybíróság a terepet nem tartotta alkalmasnak a versenyre, így a rendezési jogot visszamondták. Az MTFSZ ezután felajánlotta a rendezést a Baranya megyei TFSZ-nek, de - mivel csak az Abaliget-Kövesdi-hát térképből állt rendelkezésre megfelelő példányszám, és ezt tartották technikailag megfelelő szinvonalúnak - ezt nem fogadták el. Ezután a szegediek mégiscsak elvállalták a nem könnyű feladatot, a szövetség felmentést adott azon követelmény alol, hogy a nappali OB-t új terepen - térképen kell megrendezni. A szervező csapat felkészültségét, rutinját dícséri, hogy mindössze 6 hét alatt jól előkészítették a versenyt.
Így Tázlár közelében az l994-es Hungária Kupa térképein tűzték ki a pályákat, a cél is megegyezett az akkorival. Ezzel természetesen nem érvényesült az "egyenlő feltételek - egyenlő esélyek" elv, hiszen az elmúlt években az indulók egy része sokat edzett, versenyzett itt, azonban ezt el kell fogadnunk, hiszen kényszermegoldásról volt szó. Az időjárással szerencsénk volt, a reggeli dér borította rétek talán elbizonytalanítottak néhány embert, de végül kellemes futóidőnek örülhettünk. Örvendetesen nagyok voltak az indítási időközök /pl. N21-ben 6 perc/, ez azonban a rajtoltatás elhúzódásához vezetett, és az információáramlás megakadályozására rajtkarantént kellett létrehozni. Emiatt néhányan morogtak, de a verseny tisztasága érdekében szükség volt rá!
A pályák kihasználták a terep adta lehetőségeket, általában megfelelő színvonalúak voltak. Az eredményeket böngészve feltűnő az alföldi klubok versenyzőinek jó szereplése, de ez a helyszín ismeretében nem meglepő. A felnőtt nőknél Lubinszki Mária nyert, a második helyért Kovács Betti és Gárdonyi Réka szoros küzdelmet vívott, a fiúknál Domát megszorongatta Dénes Zoli.

A két győztes rövid beszámolója:

A célban az eredményközlés - kirakás példás gyorsaságú volt /az időmérés, számolás a Hungária Kupán is használt Domján István által írt programmal történt/. Az eredményhirdetés az előre tervezett időpontban megkezdődött, ennek köszönhetően a mezőny csaknem egésze tapsolt a helyezetteknek. Nagyon jónak, és a jövőben is követendő gyakorlatnak tartom, hogy egy versenyen került sor az összes korcsoport bajnoki sorrendjének eldöntésére /az újoncoktól a szeniorokig/.
Összegezve úgy gondolom, hogy egy jól megszervezett, lebonyolított, korrekt eredményeket produkáló nappali egyéni bajnokságon vehettünk részt.
Pavlo

 F14E
	1. Sinkó János	SZV	36.27
	2. Pelyhe Dániel	SDS	38.70
  3. Novai Gergő  SZV 39.13
	4. Rózsa László	MSE	39.57
  5. Győrffy Márton BEA 41.06
	6. ifj. Valler Ferenc	HGA	42.62

 F16E
	1. Sprok Bence	OSC	45.00
	2. Dedinszky Imre	SMA	47.32
	3. Csillik Dávid	JMD	48.63
	4. Gyulai Tamás	MSE	50.76
	5. Dinyák Gábor	OSC	50.93
	6. Szabó Zsolt	SZV	52.05

F18E
	1. Forrai Gábor	HTC	59.31
	2. Bossánszky Ákos	MOM	59.32
	3. Cserpák Zsolt	NYV	60.49
	4. Tas Máté_ 	MOM	61.82
	5. Melkes Zoltán	SMA	64.19
	6. Forrai Miklós	HTC	64.92

 F20E
	1. Laki Balázs	MSE	69.50
	2. Peuser Lóránt	BSC	71.22
	3. Bergendi Péter	KAL	72.52
	4. Furtner István	SDS	73.86
	5. Tas Dávid	MOM	74.38
	6. Vörös Endre	HTC	74.66

 F21E
	1. Domonyik Gábor	MEA	88.30
	2. Dénes Zoltán	KAL	89.89
	3. Viniczai Ferenc	PVS	95.80
	4. Pavlovics Gábor	PVS	96.67
	5. Eke Zoltán	SZV	96.83
	6. Lévai Ferenc	MEA	96.91
	7. Farkas Dávid	SZV	98.54
	8. Kiffer Gyula	ARA	98.84
N14E
	1. Csiszár Adrienn	SZV	31.85
	2. Kaszás Szilvia	BTK	33.84
	3. Kasza Orsolya	PVS	33.94
	4. Fekete Zsuzsanna	FAB	34.50
	5. Domján Zsuzsa	PVS	34.59
	6. Csányi Adrienn	SZV	35.64

N16E
	1. Farkas Zsuzsanna	DTC	40.45
	2. László Dóra	SZV	41.55
	3. Buknicz Timea	SZV	46.74
	4. Bíró Alma	MOM	47.75
	5. Jankó Nikolett	BTK	51.00
	6. Szunyog Emese	FAB	53.13

N18E
	1. Hecz Katalin	SZV	37.57
	2. Zsebeházy Eszter	FAB	41.42
	3. Farkas Gabriella	JMD	41.70
	4. Makrai Éva	SPA	41.75
	5. Kóczián Ágnes	JMD	43.70
	6. Kocsis Mária	JMD	48.06

N20E
	1. Szigethy Ágnes	MOM	49.05
	2. Tóth Zsuzsanna	FAB	49.78
	3. Tokaji Mónika	SZV	50.16
	4. Sárecz Éva	 ZTC	52.05
	5. Bíró Virág	MOM	52.95
	6. Tajti Anikó	JMD	55.64

N21E
	1. Lubinszki Mária	DTC	68.44
	2. Kovács Bernadett	PVS	70.20
	3. Gárdonyi Réka	OSC	70.23
	4. Lovasi Katalin	PVS	73.42
	5. Szabó Andrea	SZV	73.66
	6. Skerletz Imola	SMA	76.72
	7. Boros Judit	OSC	77.19
	8. Kovács Ildikó	PVS	77.64