Az Orienteering World írja...

A tájfutás századik "születésnapját" az IOF és nemzeti szövetségei egy éven át ünneplik. Az ünnepségek kezdete az augusztusi, norvégiai VB-n volt, abban az országban, ahol száz évvel ezelôtt elôször rendeztek tájfutóversenyt. Az Orienteering World 1997. augusztusi száma a tájfutás kezdeteire tekint vissza.

Az elsô tájfutóverseny
Ismeretes ugyan, hogy Bergenben 1897. június 25-én már rendeztek egy "tájfutó" versenyt, amelyben útvonalválasztási lehetôségek voltak, de térkép nélkül, az általánosan elfogadott vélemények szerint az elsô valódi, nyílt tájfutóversenyt 1897. október 31-én rendezte az oslói IK Tjalve klub a sorkedaleni Grottumban. Ez az esemény a késôbbi a tájfutóversenyek ôsének tekinthetô, nemcsak Norvégiában, hanem az egész világon.
Ezen a versenyen térkép és tájoló "használata megengedett" volt. A tereprôl négy térkép állt rendelkezésre 1:100000, 1:25000, 1:30000 és 1:60000 méretarányban. A két utóbbi térkép síutakat is tartalmazott. A pályaadatokat a résztvevôk a rajt elôtt fél órával kapták meg. Versenytávként 15 km-t tüntettek fel, azonban a valódi táv 10,5 km volt. A nyolc nevezô közül a versenyt Peder Fossum maratoni futó nyerte, aki a távot 12 perccel gyorsabban teljesítette, mint a második helyezett. A gyôztes ideje 1:41:07 volt - 10 perc/km alatt.
Katonai kiképzés során Skandináviában már az 1870-es években végeztek tájékozódási jellegű tevékenységet, melynek során a katonák ismerkedtek a térkép és tájoló kezelésével. Az "orienteringslob" kifejezést elôször egy katonai verseny során használták 1895 nyarán.

A tájfutás elsô lépései
Jónéhány országban századunk elsô éveiben rendezték az elsô tájfutóversenyeket. Az IOF négy alapító tagjának tájfutótörténelmébôl idézzünk fel néhány mérföldkövet.
FINNORSZÁG: 1904. március 13-án sítájfutó versenyt rendeztek. A 4 fôbôl álló váltók versenyét ("Helsinki-Porvoo") 4 óra 40 perces eredménnyel nyerték. Az elsô tájfutó versenyt az IFK Helsingfors klub rendezte 1923. november 4-én.
SVÉDORSZÁG: Az elsô tájfutóversenyt 1901. márciusában rendezték 5 induló részvételével. A versenyen egy 1845-66 között készült és 1873-ban nyomtatott, 1:100000-es térképet használtak. A 14 km-es pálya ellenôrzôpontjait két jól ismert templom és két ismert farm alkotta. Tájoló hiányában a követendô irányt versenybírók mutatták a versenyzôknek. A versenyt 1:15:14-es idôvel nyerték (6,49 perc/km!). 1919. március 25-én Svédországban rendezték az elsô nagy tájfutóversenyt, amelyen 155 induló vágott neki a 12 km-es távnak (3 ep., 1:100000-es térkép). A versenyt a 32 éves O.B. Hansson nyerte 1:25:39-es idôvel. A svéd sajtó részletesen beszámolt a versenyrôl, térképek, interjúk és elemzések közzétételével.
MAGYARORSZÁG: Az elsô versenyt 1925-ben rendezte Ripszám Henrik, festôművész és atléta, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül érkezett haza, ahol megismerkedett a tájfutással. A 11 km-es, öt ellenôrzôponttal kijelölt pálya a budapesti (hűvösvölgyi) Balázs vendéglôtôl indult, legmagasabb pontja a János-hegy volt. A gyôztes Belloni Gyula 54:23 alatt teljesítette a távot.
CSEHORSZÁG: Az elsô versenyt 1950. októberében rendezték 42 háromfôs váltó (férfi, nô és junior) részvételével. A 13,4 km-es, 5 ellenôrzôponttal nehezített pályán 1:75000-es térkép segítségével tájékozódtak.

A tájfutás mérföldkövei idôrendben
1897 Elsô tájfutóverseny Norvégiában
1900 Elsô sítájfutó-verseny (váltó) Svédországban
1919 Elsô modern-stílusú tájfutóverseny Svédországban
1923 Elsô tájfutóverseny Finnországban
1925 Elsô valódi tájfutóverseny Norvégiában
1928 Elsô tájfutóklub megalakulása Svédországban
1932 Elsô tájfutóverseny Svájcban
1934 Elsô tájfutóverseny Magyarországon*
1946 Elsô tájfutóverseny az Egyesült Államokban
1948 Elsô tájfutóverseny Kanadában
1950 Elsô tájfutóverseny Csehszlovákiában
1953 Elsô keletnémet bajnokság (sítájfutás)
1953 Tájfutóverseny Jugoszláviában
1955 Elsô tájfutóverseny Bulgáriában
1957 Elsô tájfutóverseny a Szovjetúnióban
1961 Az IOF megalakulása
1962 Elsô Európa-bajnokság
1966 Elsô tájfutóverseny Izraelben
1969 Japán szövetség megalakulása
1969 Tájfutás kezdetei Ausztráliában
1971 USA tájfutószövetség megalakulása
1975 Elsô sítájfutó VB Finnországban

*Az összeállítás szerzôje itt téved. Az elsô magyarországi versenyt 1925-ben rendezték

Az IOF megalakulása

és az elsô világbajnokság

A tájfutás fejlôdésének egyik mérföldköve az IOF 1961-es megalakulása volt. Az IOF elsô elnöke, a svéd Erik Tobé idén ünnepli 90. születésnapját. Az alábbi cikkben ô ír a tájfutással való kapcsolatáról és arról a folyamatról, amelynek eredménye az IOF megalakulása majd az elsô VB megrendezése lett.
Valamikor 1920-ban szülôvárosom, Lidköping cserkészcsapatában a rókaôrök vezetôje voltam. Egy tíznapos cserkésztábor során, amelyben különféle versenyeket rendeztek (úszás, elsôsegélynyujtás, tájékozódás, stb.), a mi rókaôr-csapatunk nyerte a tájékozódási versenyt. Ettôl az eseménytôl kezdve a tájfutás végigkísérte életemet (bár jónéhány verseny után az elsôsegélynyújtásban szerzett jártasság sem jött rosszul!).
1946-ban alakítottuk meg a NORD-ot, az északi országok tájfutósportjának fejlesztésére szolgáló szervezetet. Egységes versenyszabályzatot alakítottunk ki, csapatversenyeket szerveztünk, amelyekbôl késôbb az Északi Bajnokság is kifejlôdött. Az ötvenes évek elején néhány északi tájfutó Svájcba, Nyugat-Németországba, Bulgáriába, Csehszlovákiába, Nagybritanniába és Kelet-Németországba látogatott, és ezután merült fel a NORD ülésén a nemzetközi szövetség megalakításának igénye. 1959-ben rendezték az elsô nemzetközi konferenciát a svéd acélvárosban, Sandvikenben, amelyen 12 ország tájfutó-vezetôi ismerkedtek a tájfutás elméletével és gyakorlatával. A NORD 1960-as norvégiai ülésén került végre sor az IOF megalakítását elhatározó döntésre, amely az összes tájfutó-ország szövetségét meghívta a nemzetközi szövetségbe. Svájc hamarosan csatlakozott, a keleti országok azonban egy másféle nemzetközi egyesülés szervezésébe kezdtek. A skandináv csoport ekkor megpróbálta Keletet és Nyugatot összehozni: ennek érdekében az 1961 májusi koppenhágai találkozóra minden nemzeti szövetséget meghívtak. Az ülésen végül tíz nemzet képviselôi jelentek meg, akik elhatározták a "valódi" IOF megalakítását. A tíz alapító: Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Kelet-Németország, Finnország, Magyarország, Norvégia, Svédország, Svájc és Nyugat-Németország. Amikor Inga Löwdin, az IOF elsô fôtitkára és jómagam, a szövetség elsô elnöke 1975-ben átadtuk e tisztségeket, az IOF-nek már 23 tagja volt.
Az 1962-ben Norvégiában majd 1964-ben Svájcban rendezett elsô két IOF-bajnokságot Európa-bajnokságnak neveztük, lévén az IOF-nek csak európai tagjai. Az 1966-os finnországi bajnoksággal kapcsolatban merült fel az a javaslat, hogy nevezzük világbajnokságnak, ugyanis a finnek úgy vélték, egy VB-hez könnyebb lenne a nemzeti sportszövetségtôl és egyéb szponzoroktól támogatást szerezni, mint egy EB-hez. Az IOF ehhez hozzájárult, és így 1966-ban VB volt, bár csak európai versenyzôk vettek részt rajta, akik közül a gyôztesek világbajnoki címet szereztek. Az elsô "valódi" VB-t, amelyen már Európán kívüli versenyzôk is részt vettek, 1968-ban rendezték Svédországban.

Tallózott: Jgy