Szia, épp tanulok a csütörtöki vizsgámra. Ez az utolsó, ami az elsô félévbôl még hátra van.
Domonyik Gábor a Budaörsi úti ELTE kollégium
lakója. Ágyán a tanulnivalók, a tárgy
Magyarország természetföldrajza, ami egy sokat látott
tájfutónak nem okozhat gondot.
Doma a vizsgaidôszak jelentôs részét Finnországban
töltötte.
Három hónapot voltam kint nyáron, június 1-tôl augusztus 30-ig. Turkuban a helyi legnagyobb klub, a Liedon Parma vendége voltam. A klub városi térképészeti osztályán dolgoztam, amit a finn diákmunkaközvetítô irodán keresztül pályáztam meg. Az edzések és versenyek szempontjából nagyon kedvezô volt, hogy szabad munkaidôben dolgozhattam. Feladatom helyi iskolai térképek felújìtása volt. Ez heti 3-4 óra "terepi" munkával járt, mukaidôm többi részét a számìtógépes rajzolás töltötte ki.
Hogyan barátkoztál meg az ottani terepekkel?
Amikor kimentem, sokat futottam térképpel, illetve
terepen, jól is ment a futás. Sajnos egyedül kellett
edzenem, mert klub- és csapattársaim közül egy sem
lakott Turkuban. A klub menedzser-edzôje segìtett sokat. ő
tervezett nekem technikai edzéseket, sokszor pontokat tett ki, kivitt
a terepekre. Néhány versenyen is indultam. Hol jobban, hol
rosszabbul sikerültek. Nagy sikernek könyvelem el, hogy második
futóként tagja voltam finn klubom csapatának, amikor
az O-festival váltóversenyén harmadikok lettünk.
Ez a legnagyobb váltóversenyek egyike, a svéd Tio-Mila
és a finn Jukola melletti harmadik legerôsebb.
A futás amikor jól is ment, csak néhány kilométeren
keresztül bírtam, utána elfáradtam.
A világbajnokságon messze elmaradtál az elôzôn elért eredményeidtôl.
Már a VB elôtt tudtam, nehéz dolgom lesz,
és a finnországi felkészülés nyújt
egyedüli lehetôséget arra, hogy a megfelelô teljesìtményhez
szükséges formát elérjem. Sajnos sérülés
után utaztam el júniusban, és bár sokat javult
a formám Finnaországban, a világbajnokság elôtt
visszaestem. Ekkor már hiába pihentem a fô versenyre,
már a júliusi erôállapotomat sem tudtam visszaszerezni.
Hiányzott a téli erôs felkészülés,
a jó fizikum.
Az egyéni nagyon nehéz terepen volt. Sűrű cserjés
volt az erdô, mély a talaj, a küzdôs terep nagyon
leszìvott. Magyarországon ilyen küzdôs versenyek
nincsenek, pedig vannak kemény terepeink is. A hosszútávú
bajnokságot Egei Tomi ugyanannyival nyerte, amennyit én a
klasszikus távon futottam. Igaz az idei hosszútávú
rövidre sikerült, én pedig gyengén futottam Norvégiában.
A sprint már nem volt olyan nehéz, de technikailag elrontottam.
Nem figyeltem oda eléggé. Pedig a terep ugyanaz volt, mint
a váltón, ahol már az élbollyal jöttem
be.
Hogy érezted magad a norvég jubileumi világbajnokságon?
Feltűnô volt, hogy csapatunknak nem volt VB hangulata.
A csapatvezetô nagyon hiányzott, gazdátlan volt a társaság.
Mindannyiunkat nagyon megviselt, hogy már el kellett indulnunk Oslóba,
amikor Vinicz még küzdött a váltópályán.
A versenyterepek a város szélén voltak a versenyközpont
szomszédságában. Általános vélemény
szerint Norvégiában sokkal jobb terepek vannak. Szervezési,
rendezési gondok is akadtak, bár én versenyzôként
nem érzékeltem ebbôl semmit. A csapatvezetôi értekezleteken
azonban nagy viták voltak az elmondottak szerint.
Három hónapon keresztül Skandináviában edzettél és versenyeztél. Mit tanultál ez alatt az idô alatt?
Sok tapasztalatot szereztem, aminek még meg kell érnie,
le kell ülepednie. Azt már most tudom, hogy tudatosabban kell
itthon is edzenem. Csak úgy érdemes legközelebb kimennem,
hogy elôtte fizikailag alaposan felkészülök. A skandinávok
rengeteget futnak terepen. Van, aki sokat edz, van, aki kevesebbet, igaz
a kevesebb is heti 10-12 óra. Rengeteget számìt, hogy
az ottani körülmények között nônek fel,
megszokják a terepeket, a térképeket, a talajt, a láthatóságot.
Elônyük velünk szemben az is, hogy állandóan
egymással versenyeznek, igen sokszor test-test ellen a váltókon,
vagy idôkiegyenlìtésben. Egymástól is
sokat tanulhatnak.
Új versenyszáma a tájfutásnak a parktájfutás, aminek már most, az elején nagyobb publicitása van, mit a hagyományos versenyszámoknak. A világ legjobbjainak versenysorozatot szerveztek, aminek állomásain te is résztveszel. Milyenek ezek a versenyek?
Az eddigi futamok nagyon jól szervezettek voltak és sok nézôt is vonzottak. Olykor a pont mellett fél méterrel állnak a szurkolók. Végig a pályán kiabálnak, nagyon jó a hangulat. Nagyon tetszik ez a versenyforma, a nézôk pedig egyáltalán nem zavarnak, ugyanakkor látom egy-két versenytársamon, hogy a szurkolók hada inkább idegesìti. Nagyon komoly pénzdìjak is vannak, amelyek más sportággal összehasonlìtva is megállják a helyüket.
Jelenleg tizedik helyen vagy összetetteben, van egy nagyszerű harmadik helyezésed. Másmilyenek ezek a versenyek, mint a korábban megszokottak?
Alapvetôen ugyanazokat a technikai elemeket kell alkalmazni
itt is, ugyanúgy óvatosan kell kezdeni, ugyanúgy el
szoktam fáradni a mintegy tizenötperces verseny végére,
ugyanúgy végig koncentrálni kell és a versenyeken
elôl végzôk is ugyanazok, mint a többi versenyszámban.
A különbség az, hogy az elsô és a tizedik
között csak 1-1,5 perc szokott lenni, a hibát itt másodpercekben
mérik, nem mindegy, hogy balról vagy jobbról kerülök
egy fát, átugrok egy sövényt vagy megkerülöm.
Különbség a verseny hangulata is, a szurkolók hangzavara,
a TV-felvétel. Szükség van ezekre a versenyekre, remélem
nálunk is sikere lesz október 8-án.
Három junior világbajnoki cím és egy kezdô felnôtt év után hogyan tovább?
A következô két évben befejezem az egyetemet.
Jövôre is szertnék a finn klubommal versenyezni. Nagyon
fontosnak tartom, hogy minél többet versenyezhessek Skandináviában.
Ma már otthonosan mozgok a kinti terepeken, bár a hibáim
ugyanazok, mint korábban, de hamarabb felismerem ôket, gyorsabban
korrigálok, kevesebbet hibázok és kisebbeket. Ám
ennél is biztosabban kell tájékozódnom.
Itthon többet, profibban kell edzenem. Alkalmat kell keresnem a rendszeres
terepen futásokra, a technikai edzésekre, de a lendületes
úton futásokra is szükségem van. Most már
látom, mire kell készülnöm, milyen edzéseket
kell elvégeznem.
Sok sikert terveidhez, szurkolunk neked október 8-án a városligeti parktájfutó versenyen.
Lantos Zoltán