Tájfutó térképeink katalógusa

4. Halász Miklós haláláig dolgozott tervezett katalógusán. Felhasználta az elôdök eredményeit és a gyűjtôk segítségét. Hosszadalmas levelezést folytatott és létrehozott egy majdnem teljes gyűjteményt. Katalógusában az MTFSz által kiadott színes térképeket kívánta szerepeltetni, de néhány más kiadó térképe és kevés fekete-fehér rérkép is helyet kapott benne.
A katalógus térképvázlatok gyűjteménye. Minden tájfutó térkép által ábrázolt terület egy nagyléptékű (megyei vagy turista) térképen van elhelyezve, feltüntetve a szomszédos lakott helyeket, utakat, vasutakat. A térképvázlat alatt a tájfutó térkép legfontosabb adatait adja meg: a térkép neve, léptéke, alapszíntköze, helyesbítés ideje, táskaszáma, példányszáma, a térképen szereplô esetleges felirat, utalás utánnyomásra.
A térképvázlatokat tájegységek szerint rendezi, azon belül a megjelenés éve szerint, sorszámozva. Az országot 23 tájegységre osztja, de ezek közül a Velencei-hegységrôl akkor még nem jelent meg térkép. Az 1963­1987 közti évekrôl összesen 613 vázlatot tartalmaz, ezen felül további 18 térképrôl tesz említést mint változatról.
A térképvázlatos katalógus elôzménye a Józsa Sándor-féle katalógus volt. Más gyűjtôk mellett Bozán György térképanyaga volt segítségére. Sajnos Halász Miklóst halála megakadályozta katalógusának teljes befejezésében. A pauszlapokra elkészített vázlatok átnézésére, kijavítására már nem volt ideje. 1991-92 -ben Schell Antal és Gárdonyi Zoltán ezt a munkát elvégezte, és a katalógus 22 füzetben a BTFSz kiadásában megjelent, és ma is kapható. Egy 23. füzetben rövid elôszó ismerteti a katalógus történetét. A katalógus címe is ezen a füzeten található: Magyar Tájfutó Térképek katalógusa 1964-1987 (a címet lehetôség szerint nem kívántuk megváltoztatni, jóllehet a katalógus tartalmazza az 1963-ban megjelent elsô térképet is).

5. Zentai László mint az MTFSz térképbizottságának a titkára évente értékelte az újonnan megjelent térképeket és az egyesületi pontversenyhez meghatározta az egyes helyesbítôk által javított rész nagyságát. Munka közben a térképek fontosabb adatait rögzítette Commodore számítógépen. Késôbb a mágneslemezen lévô adathalmazt PC-re áttették. Az összetöredezett, alig kezelhetô szöveget Gárdonyi Zoltán kiigazította és pár példányban kinyomtatta. A katalógus címe: Tájfutó térképek számítógépes katalôgusa 1973-1988.
A katalógus sok és pontos adatot tartalmaz, de nehezen kezelhetô formában. Mindegyik térképhez 65 adat megadására van mód, az adatok # jellel vannak egymástól elválasztva. Mivel nincs minden adatmegadási lehetôség kihasználva, nehéz az adatok gyors kikeresése. A katalógushoz részletes magyarázat is tartozik. A katalógus a térképeket a megjelenési éve szerint sorolja fel, elôször az újonnan megjelenteket nevük szerint ABC-ben, majd 51-es sorszámmal kezdôdôen az utánnyomásokat, és 91-es sorszámmal kezdôdôen a különlegességeket.
A katalógus a térkép nevét, különféle engedély- és táskaszámokat, a térkép földrajzi helyét meghatározó adatokat, léptéket, alapszintközt, a javítás idejét, a helyesbítôk és rajzolók számát, a térképen ábrázolt terület nagyságát (km<), a térképjavítók nevét és az általuk javított rész nagyságát és egyéb adatokat ismertet.
A katalógus az 1973-1988 évekre összesen 451 db térképet tartalmaz. A jelenleg készülô katalógus erôsen támaszkodik erre a munkára.

6. Az MTFSz Térképbizottsága 1991-ben határozta el, hogy létrehozza a Szövetségi Térképtárat, és ezzel együtt egy új, teljesnek szánt tájfutó térképkatalógust. Az elmúlt években a bizottság többször tett közzé felhívást a Tájfutásban és a Tájolóban, kérve a térképbarátok felajánlásait a gyűjtemény számára. A gyűjtemény rendezése közben az eddig kiadott tájfutó térképekrôl készült egy majdnem teljesnek tekinthetô jegyzék. A leendô katalógusban minden térképhez egy féloldalas adatfelvételi lap tartozik. Eddig az 1963 - 1979 közötti térképekrôl készültek el a felvételi lapok, ezek kiegészítése és ellenôrzése most folyik. A térképjegyzék számítógépre vitele mostanában történt meg, majd a térképekhez tartozó adatokkal való kiegészítéssel áll elô a számítógépes katalógus.
A katalógus a térképeket a megjelenésük éve szerint sorolja be, közli a térkép nevét és esetleges egyéb feliratát, tájegységi besorolását (a Halász Miklós-féle katalógussal azonosan), a megjegyzés rovatban utal a nyomási szinekre, a ferde É-ra, változatokra, fázisnyomatokra, stb.; közli a környezô közeli lakott helyeket, a térkép jellemzô pontjainak (szélek, súlypont) az országos koordináta rendszerbeli adatait; a térkép léptéke, alapszintköze, az ábrázolt terület nagysága km<-ben, a térkép minôsítése (tájfutó, park, stb.), papírméret, kiadási idô, utalás az elôzmény térképekre, példányszám, kiadó, nyomda neve; helyesbítés ideje, forgalombakerülés ideje, azonosítási számok, jelek; utalása többi katalógusra (Z: Zentai L-féle kat.; H: Halász M-féle kat.); helyesbítôk és rajzolók neve, esetleges egyéb fontos adatok (OCAD-dal való rajzolás).
Az eddig megjelent több mint 1000 térkép feldolgozása még évekig fog tartani.

7. Internetes térképkatalógus. Az ELTE Térképtudományi Tanszékén Zentai László kezdeményezte 1995-ben a magyar tájfutással kapcsolatos hírek internetre vitelét. 1995-tôl elkezdte munkatársaival az 1993 után kiadott térképek felvitelét is. Most már mintegy 160 db térkép (1993-96) hívható be a

http://lazarus.elte.hu/tajfutas/omaps/mapindex.htm

címen. A térképoldalak közt válogatva könnyen jutunk segítséghez terepkiválasztás, versenyrendezés elôtt.
A fenti címen az internetre felvitt térképekrôl egy táblázat hívható be, ahol a térkép neve, léptéke, alapszintköze, közeli lakott hely, a kiadó, a javítók és rajzolók névsora található. A tájfutó térképeknek egy jellemzô részlete van felvíve.

Vissza a Tájoló 6. számához