Idén az elmúlt idôszak talán
minden szempontból egyik legeredményesebbé váló
megyei szövetsége,
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetség vállalta
a Országos Rövidtávú és Váltó
Bajnokság rendezését. Azt hiszem többségünk
bizakodva és kíváncsian várta a tavalyi jól
sikerült nyíregyházi Hosszútávú
Bajnokságot követôen a szabolcsiak újabb rendezvényét.
Mi zalaegerszegiek ugyan jó messzire kellett hogy utazzunk, de reméltük hogy egy jó verseny és esetleg egy szép eredmény kárpótol minket ezért. Éppen a nagy távolság miatt már pénteken kora délután megérkeztünk, és tartottunk egy könnyű átmozgató edzést a kollégium melletti kellemes környezetben lévô tavacska partján.
Egész eddig minden zökkenômentesen alakult, jó szállást kaptunk, kedvesek és segítôkészek voltak a rendezôk, ám szombat reggel már volt egy kis hiba. A kiírásnak megfelelôen negyed nyolckor már vártuk a célba szállító buszt, és tettük ezt több mint egy órán keresztül. Kezdtük eltemetni optimista reményeinket a verseny sikeres megrendezését illetôen, ám mint kiderült a szállításra felkért cég felejtett el buszt küldeni, igaz egy kicsit nagyobb rendezôi odafigyeléssel ez talán elkerülhetô lett volna.
Végül a null-idô fél órás csúsztatása megoldotta a problémát és mindenki nyugodtan készülhetett a selejtezô megpróbáltatásaira. A terep talán nem rejtett túl sok meglepetést, hiszen az alföldi terepektôl már megszoktuk a homokbuckáknak köszönhetô gazdag domborzati formákat, sűrű növényzetet és a nehezen futható mély talajt a homok miatt. A magas fű azonban kicsit megkönnyítette a selejtezôt, hiszen az elsô futók kivételével szinte mindenkinek csupán a jó nyomot kellett kiválasztania, ami persze a verseny vége felé már nem is volt könnyű az egyre több felé ágazó csapás láttán. Néhány kategóriában csak a pályák teljesítése volt a cél az indulók alacsony száma miatt, a népesebb mezônyökben viszont éles küzdelem alakult ki a döntôs helyekért. A pihenô idôben mindenki igénybe vehette az igazán dicséretes zuhanyzási lehetôséget, ami a nagy melegben nagyon jól esett. Ezenkívül még fagylaltozó is nyílt a büfé mellett, szóval nem panaszkodhattunk, a pihenés és felüdülés feltételei adottak voltak.
A délutáni döntô is csúszott negyven percet, így mindenki lazíthatott eleget. A verseny elôtti karantén kicsit felborzolta az utolsó pillanatban rajtba indulók kedélyeit, hiszen távolabb volt, mint ahogy azt tudtuk, aztán kisebb rohanással idôben érkeztünk. A rajt környéke rendkívül csalános volt, ám ez szerencsére nem volt érvényes a pálya egészére. Viszont volt egy-két pont, ami talán a kelleténél jobban el volt dugva. Az F21E kategória elsô pontja például jelentôsen felborította a papírformát. Ott a térkép sem tűnt teljesen korrektnek, ugyanis nem volt kiolvasható az, hogy egy kb. két méter magas tereplépcsô lábánál van a bója elhelyezve, ami egyébként egy, a föld alá beásott kunyhó bejárata is volt. Ezt a pontot még a házikó tetejérôl (ugyanis abból az irányból érkeztünk) sem lehetett látni. Volt akit csak a lendülete pottyantott le onnét, és meglepetésére ott találta magát a pont mellett. A pálya többi részében úgy éreztem élvezetes ritmusban váltogatták egymást a futós és technikás szakaszok. Végül Lubinszki Marika és Viniczai Feri lettek a felnôtt bajnokok, s ezt a címet szerintem teljesen megszolgálták, mert valóban nehéz, bajnoksághoz méltó pályán voltak a leggyorsabbak. A versenyt a rendezôk próbálták kívülrôl is élvezhetôvé tenni, így a kommentátor szinte mindenkit név szerint megnevezett befutása közben, bár talán több segítséget is kaphatott volna, hiszen például Kisdomát elég sokáig várta befutni, mire megtudta, hogy ô talán éppen a repülôn ül Magyarország és Finnország között, nyakában a PWT bronzéremmel. (Szép volt Kisdoma!!!).
A verseny végi visszaszállítás nem volt teljesen zökkenômentes, hiszen a két busznyi emberhez csupán egy busz állt rendelkezésre, ám mielôtt a busz fordult volna egyet, majdnem mindenki talált olyan segítôkész sporttársakat, akik befuvaroztak minket Nyírbátorba. Így idôben meg tudott érkezni minden résztvevô az eredményhirdetésre, ahol gyönyörű kupákkal jutalmazták a dobogósokat.
Másnap reggel szakadó esô zajára ébredtünk. Kicsit rossz volt rágondolni, hogy ilyen idôben kell váltóversenyen résztvenni, hiszen így nem lesz annyira látványos, mint tiszta idôben. A sokat látott edzôk, sportvezetôk sem emlékeztek hasonlóan esôs váltóversenyre. Végül az idôjárás megkegyelmezett a tájfutóknak, így a második futók már napsütésben szaladhattak, a verseny pedig rekkenô hôségben ért véget. A verseny alakulása az elôzô napihoz hasonlóan ismét színvonalas kommentálással volt még élvezhetôbb. Volt is izgulni való bôven, gondoljunk csak arra, mikor Bánki Zoli nagy elônnyel hozta az élen az OSC váltóját az átfutó pontnál, ám az utolsó szakaszon akkorát hibázott, hogy elfutott mellette az élmezôny. Végül a hazaiak nyerték a férfi váltót, míg a nôknél leszorultak a PVSK mögé. S hogy milyenek voltak a pályák? A férfi bajnokváltó egyik legjobbja, Kiss Józsi elmondása szerint amellett, hogy fizikailag kemény feladat elé állította a versenyzôket, technikailag is színvonalasak voltak. Ezt támasztja alá a nôi gyôztes váltó tagjának, Kesztyűs Szilvinek a véleménye is, miszerint több átmenetben is meg volt az olyan útvonalválasztás lehetôsége, ahol merészen hosszú úton futásokkal meg lehetett kerülni a bozótosabb részeket, ami egy alföldi terepen talán szokatlan, de annál jobban dicséri a pályakitűzô munkáját. Ellenben volt egy-két ellenôrzôpont, ami többeket hosszas keresésre kényszerített, holott jó helyen voltak, csak éppen nagyon el voltak rejtve. De fura módon a befutó pont volt az a pont, ami aztán végképp rossz helyen volt. Olyannyira, hogy körön kívülre helyezték el. Még szerencse, hogy senkinek nem okozott ez nagyobb problémát, mivel ez alapján az egész verseny óvható lett volna!
Összességében úgy érzem egy jól rendezett OB-n vagyunk túl, ami azért nem volt teljesen hibátlan, de vegyük észre, hogy ezt is emberek rendezték, és mint tudjuk, csak azok hibáznak, akik dolgoznak. Ezt azért írom, mert kicsit úgy éreztem a helyszínen, néhányan talán a kelleténél többet méltatlankodtak, holott tényleg színvonalas terepen és pályákon versenyezhettünk, és én úgy tapasztaltam a rendezôk lelkesen dolgoztak, és szerintem nem túl sok hibával, de ami volt, az belefért a talán legnehezebben kivitelezhetô OB rendezésébe.