Ásotthalom, 1997. június 21.

OB az év legvilágosabb napján, teliholdnál, de azért éjszaka...

Alig tértünk magunkhoz a nyíregyházi sprint- és váltó OB után, máris itt volt a következô bajnokság: a júniusi dömping záróakkordjaként elérkezett az éjszakai megmérettetés ideje is. Ez bizonyos szempontból szerencsés volt, mivel aki háromszor futott a Nyírségben, annak nem jelentett meglepetést a bozót, a mély homok és a térkép furcsaságai.

Két évvel ezelôtt Gárdonyi Marci azt írta az éjszakai OB kapcsán, hogy hátha egyszer eljön "az igazi". A sors úgy hozta, hogy idén több jó mentsége is van rá, miért nem indult, de abból a szempontból nem érte veszteség, hogy ha az igazit várta volna, azt most sem találta volna meg. Pedig amúgy jól megrendezett bajnokság volt, kiváló cél és rajthelyekkel, megfelelô díjazással, szállással, minden pont a helyén volt és a pályák is a terep adottságaihoz képest jók voltak. A rutinosak már tudják, hogy ha "terep adottságaihoz" viszonyítunk egy pályát, akkor ott már valami régen rossz. Az általam eddig csak hírbôl ismert ásotthalmi erdô valóban nem egy tájfutócsemege. Nem éppen rossz, de ha a szintén lapos pirtói, monori vagy ágasegyházai terepekre gondol az ember, akkor már nem annyira kívánatos. A terep amúgy a versenyközpontot nyújtó ásotthalmi erdészeti szakiskola tanterülete, úgyhogy futás közben teljes képet kaphattunk az irtások és az ültetett erdôk minden válfajáról.

A pályák kifejezetten szépen indultak, a felnôtt pálya 5. átmenetében például hajlamos volt az ember megfeledkezni a pályakitűzô (Farkas Dávid) intelmérôl, miszerint "helyenként erôsen bozótos a terep", de rögtön utána megmutatta az erdô, hogy mit tud, ha akar, a pályák vége felé pedig már bizonyosak lehettünk benne, hogy Dávid nem viccelt.

Végül is nagy meglepetések nem születtek, bár az eredményekben helyenként most is megmutatkozott az éjszaka érthetôen megnövekedô bajtársiasság.

Vissza a Tájoló 6. számához