Garai László 75 éves
A legidősebb magyar minősített versenyző

Hosszú évek óta a Tájoló munkatársa. Évekig címezte sok száz előfizető borítékját, majd amikor ezt a munkát a számítógép elhappolta előle, a csekken beérkező előfizetések nyilvántartását vette át. Minden szövetségi napon megtalálható a Kúria utcában, mindenben segít, de azért mindig marad arra is egy kis idő, hogy az elmúlt hétvégi vagy szerdai versenyt megtárgyaljuk, elemezzük a pályákat vagy éppen a rendezést. Mert ő nemcsak a szövetségben található meg rendszeresen, hanem a versenyeken is. Idős kora ellenére évi 30-35 versenyen áll rajthoz és még a III. osztályú minősítést is sikerült megszereznie. Most a budapesti szövetségben beszélgetünk életéről, egészségéről, sportpályafutásáról.

Mikor és hol kezdtél rendszeresen sportolni?
1931-38 között a ceglédi hadiárvák otthonában éltem és tanultam, ahol többféle sportágat volt módom kipróbálni és aktívan űzni. Leginkább tornáztam, atlétizáltam, teniszeztem, télen korcsolyáztam, de belekostóltam az úszás, sakkozás, birkózás és asztalitenisz sportágakba is. Emlékezetes esemény volt számomra az 1936-os olimpiai évben rendezett intézeti házi olimpia, aminek az volt az érdekessége, hogy mindenki minden számban elindult. Én gyenge fizikumú gyerek voltam, erre utalt becenevem is, Cérnának hívtak. A rendszeres és változatos sportolás hatására azonban sokat fejlődtem és erősödtem.
Az iskola elvégzése után a Telefongyárban tanultam szakmát, ahol a levente egyesületbe jelentkeztem szertornázni. Itt értem el először III. osztályú minősítést. 1944-ben azonban bevonultam katonának és hosszú évekig szó sem lehetett sportolásról. 1945-ben hadifogságba kerültem, 41 hónapig voltam távol. Hazatérésem után a Vasasban tornáztam, de hamarosan kiderült, hogy a hadifogság következményeként bizonyos reflexek nem működnek jól, így sportágat váltottam. Atlétizálni kezdtem, többféle számot kipróbáltam: 3000 m-es síkfutás, súlylökés, gerelyhajítás, kalapácsvetés voltak a főbb állomások.

Nagyon sokféle sportágat kipróbáltál, de mikor ismerkedtél meg a tájfutással, vagy ahogy azt az akkori időkben hívták: a tájékozódási sporttal?
A Vasas egyik tornásza, Holicza Róbert a Bp. Gyárépítők Természetjáró szakosztályának volt a vezetője. Ez a szakosztály kimondottan a tájékozódási versenyzésre szakosodott. 1951 őszén Holicza elcsalt az év utolsó versenyére, amely után azt mondta: „kár, hogy ilyen nehéz versenyt fogtál ki.” Mire az én válaszom az volt: mikor lesz a következő? A következő versenyem egy éjjel-nappali sí-tájékozódási verseny volt, azt követte egy barlangi tájékozódási verseny a Mátyás-hegyi barlangban.

Éjjel-nappal, nyáron-télen, erdőben és barlangban! Te aztán rögtön kipróbáltad a tájékozódás összes akkori szakágát. De mikor indultál először egyéni versenyen?
1952-ben a Vértes-hegységben, a rendezők versenyén indultam először egyéni versenyen. A mezőny végén végeztem, de sokat tanultam. 1957-ben a megcsappant Gyárépítők szakosztályának versenyzőit mint szakosztályvezető-helyettes átvittem a Bp. Spartacusba. Itt a már nagy gyakorlattal rendelkező Schönviszky testvérek, Szondy Feri, a Balogh testvérek megfelelő környezetet és lehetőséget nyújtottak a további fejlődéshez. Ettől kezdve rendszeresen versenyeztem a Spartacus színeiben.

Milyen jelentősebb eredményeket értél el?
Országos egyéni bajnokságon négyszer egymás után végeztem a 11. helyen. Az 1958. évi eredményeim alapján 1959-ben a válogatott keretbe jelöltek. 1959 októberében az NDK-beli Schleiz-ben egy nemzetközi versenyen mint magyar válogatott vettem részt. Szondy Ferivel indultunk egy csapatban és az éjszakai szakaszon mindössze 2 percet kaptunk a svéd csapattól, nappal pedig ötödikek lettünk. Mint válogatott, több éven keresztül indultam a Balaton kupákon, többször voltam dobogós.

Miért hagytad abba a versenyzést a 60-as évek közepén?
A tájékozódási versenyzés nagy változáson ment át ebben az időben. Kezdett kialakulni a mai formája, a tájékozódási sportból tájékozódási futás lett. Egyre kevesebb versenyen indultam, mivel lassúnak találtak. Általában csak a bírók versenyén indultam el, de ott sikeresen szerepeltem. 1967-ben megnősültem, átmentem a BEAC-ba, ahol az Eötvös versenyek rendezésében vettem részt.

Úgy hallottam, gyűjtötted a régi versenyek jelvényeit.
Igen, az 50-es években minden versenyre emlékjelvényt adtak ki. Ezt a gyűjteményt - 67 darab jelvényt és érmeket - a Nemzeti Múzeum részére adtam át. A gyűjtemény egy része a Sportmúzeumba került.

Mikor kezdtél újra versenyezni?
1979-ben Monspart Sarolta biztatására 57 éves koromban újra kezdtem az aktív versenyzést és ez a mai napig tart. Ezt a folyamatot csak az 1995-ös agyvérzés szakította félbe, szerencsére csak rövid időre.

Volt-e sportpályafutásodra hatással a húszszoros középtávfutó magyar bajnok testvéred, Garay Sándor?
Nem, hanem inkább fordítva volt, mivel bátyám lett a magyar tájékozódási futó válogatott egyik edzője, így Monspart Sarolta futóedzője is. ő tartotta 34 éven át, egészen a legutóbbi napokig a tájfutók immár legendás reggeli - szinte hajnali - tornatermi edzéseit az ELTE tornatermében. Garai Lászlót 75. születésnapja alkalmából a Budapest Kupán köszöntötte a tájfutók népes tábora. Mi is gratulálunk, jó egészséget és még sok sikeres versenyt kivánunk.

Schell Antal

Vissza a Tájoló 1997/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!