Mondom a magamét
Igaz - nem igaz? Az egyszerű ember azzal a panasszal ment az orvoshoz, hogy rosszul lát. Az orvos megvizsgálta, kifaggatta és azt mondta: Barátom, hagyja abba az ivást, mert különben megvakul. Mire a polgár így válaszolt: Doktor úr én már sok mindent láttam a világban, de inni még nem ittam eleget.
Ez a mondás jutott eszembe mintegy három évtizede akkor is, amikor mint fiatal - 40 éves - szenior 8 km-es terep és 300 m-es szint lefutása után a célegyenesben ismerős hang ordította: Te vén marha, úgyis az erdőben fogsz megdögleni! A hang tulajdonosa - igaz csak közgazdász doktor - korábban kitűnő sportoló, már 30 évesen szakított a sporttal, és ma már mázsás súlyával még túrára sem vállalkozik. Azóta több orvosdoktorral - úgyis mint, versenyzőtárs, úgyis mint versenyorvos - hozott össze a sors.
Mikor mint edző felkerestem az akkori sportorvost, kisebb vitába kerekedtem vele. Kértem, hogy alaposan vizsgálja meg a 14-16 éves fiukat és a néhány lányt. Nem kell ezeknek a gyerekeknek vizsgálat - mondta a doktor úr - hisz az erdei, hegyi "sétáknál" jobb orvosság nincs. No de doktor úr - apelláltam én, - itt futunk is. Majd ha elfáradnak, leülnek, előveszik az elemózsiát és jó étvággyal esznek, volt a válasz.
Amilyen téves volt harminc évvel a tájfutás megítélése, sajnos olyan napjainkban is. Hogyan is tudnák az illetékesek, hogy a tájfutás 9 évestől akár 90 évesig is versenyszerűen űzhető, testet - lelket erősítő fizikai és szellemi sport, hisz nem a sportpályákon, termekben, bűzös autóutakon és városi forgatagokban zajlik, hanem néha csak földutakon elérhető autóparkolóktól is, sokszor még jó kilométerre levő cél enged bepillantást a sportág szépségébe. És ekkor még az odáig merészkedő laikus nem láthatja, ami benn a "rengetegben", völgyek, gerincek, metsződések, ligetesek, bozótosok, tiszta bükkösök, sűrű fenyvesek, dagonyák, lápok világában kitűzött pontok között folyik.
Hát csoda, hogy nem egyedül vagyok hazánk fiai közül, aki túl a 70. éven megdöbbenve fogadta a hírt, hogy 65 éven felüliek részére nem lehet aláírni a versenyengedélyt?! Amikor ezt az egyébként háziorvosi rendelésen előzékenyen fogadó sportorvos közölte velem, bizonyára elsápadtam és a pumpa is felment bennem. Ennek ellenére megvizsgált és közölte velem észrevételeit. Mivel világéletemben makacs voltam, mint egy öszvér, vettem a kalapomat és elmentem mint "beteg" a háziorvosomhoz is. Elpanaszoltam ott kifogásolt "sápadtságomat" is, amit két hónappal korábban a bőrgyógyásznő is "észrevett" és vérvizsgálatra küldött. Megnyugodva vittem vissza a negatív leletet. Most végre rájöttem, hogy "sápadtságom" oka - mivel az SZTK-ban én is orvost és asszisztensnőket sápadtnak láttam - a neonvilágítás lehet. Érdekes, háziorvosom egy órával később a normál fénynél már olyannak ítélte meg arcszínemet, mint egy szemérmetes hajadon, sőt kérésemre, ugyan nem a sportkönyvbe, hanem egy vényre aláírásával, pecsétjével igazolta aznapi "betegállapotomat", mely szerint a 140/80 vérnyomást a legtöbb velem koros öregember bizonyára elfogadna. Így azután túl az 500. versenyen, két izomszakadáson, jó párszáz kullancscsípésen és sok ezer élményen, megnyugodva utaztam a hosszútávú veterán bajnokságra, ahol egy újabb meglepetés ért. Egy nagyokos kitalálta, hogy csak 60-as kategóriában rendezik meg a legöregebbek részére, így a 65 és 70 éven felüliek összemérhetik "erejüket" a 10-15 évvel fiatalabbakkal. Így aztán csak futottunk még. De ez is jólesett. A latin közmondás nemcsak ránk, hanem sok illetékesre is vonatkozik: Errare humánum ... etc.
Gáti
Vissza a Tájoló 1997/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!