Világ Kupa: Várakozások és a valóság

Meglehetősen sok kritika érte a Világkupa augusztusi svájci eseményeit. Az ezzel kapcsolatban felhozott tények egy része valós, más részük téves, de most nem érdemes a részletekbe belemenni. A szervezők (magamat is beleértve) elkövettek néhány hibát, de bizonyos kérdésekben egyszerűen balszerencséjük volt. Az érintett egyesületek és a Svájci Tájfutó Szövetség okulni fog ezekből.
Az bizonyos, hogy a várakozások néhány tekintetben nagyok voltak. A svájci tájfutás fejlett, bár még mindig messze van az északi országokban megszokott színvonaltól. Annak ellenére, hogy a svájci elit időnként szoros versenyben van a világ legjobbjaival, a sportág alapjai Svájcban lényegesen gyengébbek. Kevesebb a klub, kevesebb a versenyző, kisebb a közönség és a média érdeklődése. A versenyek szervezése gyakran kevesbé jó mint az északi országokban.

Speciális svájci tájfutó kultúra

A fentiek mellett Svájc és a svájci tájfutás bizonyos egyedi jellegzetességekkel rendelkezik. Ezek együtt más országokétól eltérő tájfutó kultúrát eredményeztek. Ebben a tekintetben az IOF szabályai és útmutatásai meglehetősen nyitottak, nem kényszerítenek rá egységes rendezési stílust az egyes tagokra, engedvén a helyi szokások érvényesülését. A kérdés csak az, hogy melyek azok az alapvető elvek, amelyekhez mindig alkalmazkodni kell. Soroljunk itt fel néhány jellegzetes svájci specialitást:

• A szállás és ellátás Svájcban igen költséges. A legtöbb helyen nehéz olcsó szállást szerezni.
• Az eredményhirdetés, főleg az ünnepélyes eredményhirdetés, nem bevett szokás. A közönséges helyi vagy nemzeti versenyeken egyáltalán nincs is. Csak bajnokságok és nemzetközi versenyek esetében rendeznek valamilyen egyszerű eredményhirdetést. A zászlókat és himnuszokat sem tartják akkora becsben, mint másutt.
• A célban általában nincsenek bemondók, eredményközlők, csak a legkiemeltebb bajnokságokon vagy nemzetközi versenyeken.
• A svájci tájfutók és rendezők igen konzervatívak. A rendezés stílusa ugyanaz, mint 20 évvel ezelőtt. Az új irányzatok csak lassan terjednek el.
• A nézők mindegyike egyben aktív tájfutó is. Számukra a legvonzóbb az, ha izgalmas küzdelemben vehetnek részt.
• A versenyközponthoz vezető útvonalak általában nincsenek kitáblázva. A nemzeti versenyek és bajnokságok esetében a programot és a rajtidőket előre megküldik az összes versenyzőnek.
• A nagyobb versenyekre érdekes, még nem használt terepet választanak ki, ahová az eljutás, szállítás gyakran nehézséget okoz. Ennek ellenére mindig van elérési lehetőség azok számára is, akik saját kocsival nem rendelkeznek.
• Svájc 60 %-a alpesi terep. A tájfutásra alkalmas kevésbé szintes terepek legnagyobb részét már többször felhasználták versenyzésre. A szűz terepek ezért gyakran meglehetősen szintesek. Ez a svájci tájfutók körében általánosan elfogadott adottság.
• Az igazságos, technikás versenyek és a könnyen elérhető, népszerű terepek közötti egyensúly Svájcban érezhetően az előbbiek javára tolódott el.

IOF ellenőrök

A nemzetközi tájfutóversenyek ellenőrzése nehéz feladat, az ellenőrzőbírótól sokrétű szakértelmet igényel: futásban, térképkészítésben, pályatervezésben, szervezésben, szállításban, elszállásolásban, versenyszabályokban, nyelvekben, hogy csak néhányat említsünk. Elitversenyzők vagy edzők eséllyel indulhanának ezen a téren, de eddig csak kevesen óhajtották pályafutásukat ebben az irányban folytatni. A világbajnokságokat kivéve, az ellenőrzőbírók csak néhány órát töltenek együtt a szervezőkkel a verseny előtti két-három látogatás alkalmával. Ennyi idő alatt meg kell találniuk a szervezés gyenge pontjait, és ezután erre koncentrálni. A tájfutóversenyek szervezése azonban olyan összetett feladat, hogy az ellenőrzés jelenlegi rendszere mellett mindig maradnak hibák és gondok. Profi ellenőrzőbírók vagy modern minőségi rendezési technika alkalmazása ezeken segíthet; ezekről megbeszélések folynak.

Látványosság

A tájfutás örök kérdése a látványosság. Egy labdarúgó mérkőzéshez viszonyítva a tájfutás a nézők többsége számára unalmas. Kevés az esemény, kevés a feszültség. Ezen nehéz változtatni, még a legkorszerűbb elektronikus eszközök alkalmazásával is. Így valószínűnek tűnik, hogy a tájfutás hosszú távon is zárt sport marad.
A 96-os Világkupa-idény rendezői keményen próbálkoztak a közönség és a média meghódításával - mérsékelt sikerrel. Lehet, hogy a Világkupa versenyeit a World Park Tour (Világparktúra) eseményei irányában kell változtatni, de a nézők érdeklődése még ez utóbbi sorozat iránt is változó volt, és az ilyen versenytípus igazságos jellege kérdéses.

Igazságosság

Ez átvezet egy újabb területre, az igazságosság (egyenlő esélyek) és a titkosság kérdéseihez. A jelenlegi szabályok világosak: “A pályák minden esetben szigorúan titkosak. A pályákkal kapcsolatos bármilyen információ (kivéve a rendezők által adott információkat) megszerzésének kísérlete a verseny előtt vagy alatt tilos.” Természetesen ezeken a szabályokon lehet változtatni. Ehhez azonban kiterjedt vitára majd konszenzusra lenne szükség az igazságosság és az elfogadható korlátozások kérdésében.
Manapság apróbb “csalások” még a legmagasabb szinten is előfordulnak, pl. a terepről készült régebbi térképek tanulmányozása a verseny előtt. Nehéz elképzelni, hogy a jövőben az ilyen lehetőségeket ne használnák ki. A kísértés csak egyre nagyobb lesz, ahogy egyre több információ áll majd a rendelkezésre és ahogy a díjak értékének növekedése a győzelmet még vonzóbbá teszi.
A mai világban a látványosság és a pénz egyre fontosabbá válik. Néhány álmodozó szerint a tájfutás is ezt az irányt fogja követni. A valóság azonban más: eddig még senki sem talált rá a sok pénz és a nagy látványosság felé vezető ösvényre.

(Tallózott: JGy)

Vissza a Tájoló 1997/2 tartalomjegyzékhez!

Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!