Programtervezet a Magyar Tájfutó Válogatott számára 1998-ra

Távlati cél: a Világbajnokságokon eredményes nôi és férfi váltócsapatok kialakítása, mely csapatokon belül a legjobbak egyénileg is kiemelkedôt alkothatnak. Elsô lépésben egyszámjegyű helyezésekre gondolok, és ez is a körülmények és lehetôségek függvénye. Természetesen alapvetô az érintettek hozzáállása, lelkesedése, áldozatvállalása. Meg akarom keresni azokat, akik fô céljuknak tekintik a kiemelkedô nemzetközi szereplést, és ôket szeretném segíteni fejlôdésükben. Meggyôzôdésem, hogy a magyar tájfutók képességei sem rosszabbak a nemzetközi élvonalbelieknél, a lelkesedésen és az edzésmunkán múlik.

Igen lényegesek a Fôiskolás és Junior VB-k, melyek nemcsak mint nagy világversenyek fontosak ­ az ott elért eredményekkel ­ hanem egyben a fejlôdés állomásai is a felnôtt VB-kre való felkészülés közben. El kell menni minden Világ Kupa futamra azokkal, akik felkészültek rá, mert a legjobb edzésmunka mellett is csak akkor lehetséges ­ pszichikailag is ­ felkészülni a világbajnoki erôsségű mezônyben való szereplésre, ha biztosítani tudjuk a rendszeres összecsapásokat a nemzetközi élmezônnyel az arra érdemeseknek. Az idei tapasztalatok azt mutatják, hogy komoly fizikai, technikai és pszichikai fejlôdésre van szüksége annak, aki a magyar élmezônybôl a nemzetközibe akar kerülni. A nemzetközi versenyeken legtöbbször a hazainál (sokkal) nehezebben futható terepen kell küzdeni, és az élmezôny tempójában igen nehéz a pontos tájékozódás. A nagy versenyek hangulatához is hozzá kell szokni, ami lelkesítô, de nyomasztó is lehet egyben.

Versenyprogram: az hogy hány fö, hány versenyen/edzôtáborban vehet részt, az az anyagi lehetôségeken múlik.

Éves felkészülési terv:

Felnôtt
1997. nov. 24. ­ 1998. márc. 8.: Alapozás 5x3 hetes ciklusokkal
Edzôtáborok: dec. 20-22. Budapest, február 3-8. Gánt ÖNKÖLTSÉGES, NYÍLT!
Ajánlott verseny az alapozás végén: Lipica Open március 7-8. Szlovénia
márc. 9. ­ ápr. 5.: versenyfelkészülés a Hosszútávú OB-ig
ápr. 6. ­ jún. 14.: versenyidôszak
Edzôtábor: május 1-6. Bükk/Cerkno/Ausztria(?) 10-12 fô
Fô versenyek: Ír és Brit Világ Kupa futamok, Postás-Világranglista, Magyar Kupa futamok(?), jún. 15. ­ aug. 16.: Felkészülés a Fôiskolás VB-re. 8(10) fô
Edzôtáborok: jún. 29. ­ júl. 5. Ausztria, júl. 25. ­ aug. 9. svéd-norvég.
Fô versenyek: Fôiskolás VB Trondheim Norvégia aug. 10-16.!, Világ Kupa: O-Ringen Gevle Svédország
aug. 17. ­ okt. 11.: Felkészülés a további Világ Kupa futamokra
Fô versenyek: VK Lengyelország, Szlovákia, Észtország, Finnország, Egyéni OB
okt 12. ­ nov. 1.: Kelet-EKO Világranglista, OCSB,
Junior:
1997. nov. 24. ­ 1998. márc. 8.: Alapozás 5x3 hetes ciklusokkal
Edzôtáborok: dec. 20-22. Budapest, február 3-8. Gánt ÖNKÖLTSÉGES, NYÍLT!
Ajánlott verseny az alapozás végén: Lipica Open márc. 7-8. Szlovénia
márc. 9. ­ ápr. 5.: versenyfelkészülés a Hosszútávú OB-ig
ápr. 6. ­ jún. 14.: Versenyidôszak
Edzôtábor: május 1-6. Bükk 10-12 fô
Fô versenyek: Euromeeting Németország jún. 6-7. Rövidtávú és Váltó OB, (24 órás váltó), Válogatóverseny a Junior VB-re
jún. 15. ­ júl. 19.: Felkészülés a JUNIOR VB-re (júl. 13-18.)
Edzôtábor: jún. 29. ­ júl. 5. 12 fô
júl. 20. ­ nov. 1.: Versenyidôszak
Edzôtábor: aug. 24-29. Itthon. 10-12 fô
Fô versenyek: Jicin aug. 5-9., OEB, OCSB

Keretek névsora:

Felnôtt: (Bokros Andrea), Gárdonyi Réka, Kovács Bernadett, Lubinszky Mária, Lux Andrea, (Oláh Katalin), Dénes Zoltán, Domonyik Gábor, Lévai Ferenc, Viniczai Ferenc

Junior: Biró Alma, Farkas Gabriella, Farkas Zsuzsa, Gyalog Zsuzsa, Hecz Katalin, Zsebeházy Eszter, Cserpák Zsolt, Friedrich Gábor, Vajda Zsolt

Azt szeretném, ha minél többen éreznék úgy, hogy komoly edzésmunkával helyük lehet a válogatottban, és nemzetközi eredményre lesznek képesek. Várom a fiatalokat a felnôtt és a junior keretbe, de csak akkor, ha eredményeikkel kiharcolják azt.

Még a válogatóversenyek elôtt a kerettagság elôfeltétele az elsô két nyílt önköltséges edzôtábor teljesítése (dec. 20-22. Budapest, február 3-8. Gánt). Ezeknek a programját megkapták az érintettek edzôi és megjelenik a TÁJFUTÁS-ban.

Az edzôtáborokra jelentkezés december 4-ig, a szakosztályi edzôk jóváhagyásával.

Hegedűs Zoltán 1088 Budapest Krúdy u. 16-18. T: 1-118 6739 (otthon) T: 1-361 4790 Fax: 1-361 4787 (mh)