A szenior kategóriák részére kiírt pontverseny végeredményének közreadását terveztem a TÁJOLÓ idei utolsó számába. Tekintettel azonban arra, hogy az ôszi Spartacus Kupa eredményértesítôje még feldolgozásra vár, ez késôbbre marad.
Abból az alkalomból, hogy 35 éve, 1962-ben rendeztek elôször országos bajnokságot a magyar tájfutó hölgyeknek, egy régebbi, 1956-ból származó írást szeretnék bemutatni. Maróti Erika, az egykori Kôbányai Törekvés versenyzôje a Természetjárás című újság hasábjain írta. A Bajnokságunkról címen megírt cikkbôl sok érdekes dolgot tudhatunk meg sportágunk múltjáról:
"Az elmúlt évek folyamán szórványosan bár, de egymás után tűntek fel nôk a természetjáró versenycsapatokban, részvételük azonban az esetek többségében az "együttfutó" szerepére korlátozódott a férfiak mellett. Az önálló nôi versenyzés kifejlesztése érdekében rendezte meg a BTSB 1955-ben az elsô többfordulós csapatbajnokságot. Az elmúlt évi nôi bajnokság, amelyen közel 20 csapat küzdött, bebizonyította, hogy a sportkörökben megvan az érdeklôdés a nôi versenyzés iránt, de megmutatta azt is, hogy nagy a színvonalkülönbség a csapatok között, mert a szakosztályok nagy része még nem rendelkezett önálló nôi versenyzôkkel. A BTSB a tapasztalatok alapján 1956-ban külön I. és II. osztályú bajnokságot rendezett a nôi csapatok részére. (Megj. Ha ma írna ki a BTFSz 4 fôs nôi csapatok részére bajnokságot, vajon elérné-e a csapatok száma a 20-at?) Az I. osztályú bajnokság elsô két fordulója a Pilisben, a harmadik a Börzsönyben zajlott le, mindhárom esetben kétútvonalas nappali verseny formájában... A versenyeken elért részleg-eredmények változatosak voltak, ami azt bizonyítja, hogy a versenyeredményeket a tájékozódási tudás és a fizikai állóképesség mellett még mindíg sokban befolyásolja a diszpozíció és a szerencse... Következô lépés az OTSB-re illetve a megyei TSB-kre háruló feladat lenne a vidéki csapatok nôi versenyzésének megszervezése, valamint nôi egyéni bajnokság megrendezése. Reméljük, hogy erre hamarosan sor kerül, mert a budapesti I. osztályú nôi csapatbajnokság megmutatta, hogy a versenyzôk küzdôképessége, sportszerűsége méltó a versenyzés további támogatására, fejlesztésére".
Nos, az idézett cikk utolsó mondata 1956-ban íródott. Még 5 évet kellett várni, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség, immár az IOF tagjaként döntsön arról, hogy 1962-tôl nôi egyéni országos tájékozódási bajnokságot rendez.
S hogy miért emlékezem a régmúlt idôkre? Ez az eset is bizonyítja, milyen nehezen megy pl. a bajnoki korcsoportok elismerése. Utólag belátható, hogy egykor, amikor a legnépszerűbb sportágban, az atlétikában a nôk leghosszabb távja 800 méter volt, sportágunk vezetôi mereven elzárkóztak az újságban 1956-ban leírt kérés teljesítésétôl. Hasonlóképp magyarázható, hogy milyen nehezen kerültek az ONEB programjára a serdülôk (1978), késôbb már egy új szemléletű idôszakban az újoncok bajnokságának elismerése talán egyszerűbb volt (1991), de az utóbbi években a juniorok váltó ill. csapatbajnokságáért is küzdeni kellett az egyesületeknek. Mi, szeniorok, reménykedünk, hogy a jelenlegi szabályzatban még meglévô, hosszútávú versenyekre vonatkozó részleges tiltás 1998-tól megszűnik.
Argay Gyula