Sok szó esett mostanában a különbözô versenyek pályáiról, a pályakitűzésrôl. Vannak jó pályák, de sajnos szép számmal elôfordulnak olyanok is, ahol az alapvetô pályakitűzési elveket sem tartja be a pályakitűzô. Mi az oka ennek? Talán keveset foglalkozunk ezzel a fontos kérdéssel, vagy az oktatás hiányos, vagy kevés az ezzel foglalkozó szakanyag? Minden bizonnyal több oka van ennek, de egy biztos: a hajdani, évente ismétlôdô pályakitűzô elméleti versenyek több tucat versenybíró és versenyzô fantáziáját mozgatták meg, s e közben sokan megtanultak pályát kitűzni. Ezek a gondolatok motíválták minden bizonnyal Dezsô Lászlót is, amikor pályakitűzô verseny kiírását javasolta, és ezekrôl a kérdésekrôl (is) beszélgetünk most a budapesti szövetségben.
Hogyan kell egy jó pályát kitűzni,
milyen a jó pálya?
A pályakitűzés egy tudatos tevékenység.
Vannak alapelvek, de ezeket értelmezve kell alkalmazni. Az útvonalválasztás
biztosítása legyen a fontos. Ma gyakran elôfordul, hogy
egy versenyen belül is van jó pálya és van rossz
pálya. Ez egy helytelen pályakitűzési gyakorlatból
származik. Néhány pályát "szabályosan"
kitűznek. A többit a meglévô pontokból gazdálkodva
hozzák létre. Ez egy rossz megközelítése
a pályakitűzésnek.
Nagyon fontos az ellenôrzôpontoknál, hogy milyen a ráfutás
iránya. Az a jó, ha a pontokat a különbözô
pályákon futók azonos irányból fogják.
A terep jó részein érdemes több pontot elhelyezni,
így az egyes kategóriák versenyzôi nem azonos
pontokra futnak. Ehhez az kell, hogy legyen elég pont.
Az átmenetek nehézségi foka a terep és a pályakitűzűs
függvényében változik. A nehéz átmenetek
fokozott koncentrációt igényelnek. Általában
egy versenyzô 8-10 percig tud maximálisan koncentrálni.
Utána kis pihenésre van szüksége, majd ismét
a maximumra képes. A pályakitűzô ezért
akkor állítja nehéz feladat elé a versenyzôt,
ha az egymást követô nehéz átmenetek teljesítésének
ideje túl haladja ezt a 8-10 percet. Ezért több jó
átmenet szükséges egymás után, hogy a versenyzô
koncentráló képességét próbára
tegyük. Ha ráadásul ez a pályaszakasz olyan tereprészen
halad pl. lejtô , ami nagyobb futógyorsaságot
tesz lehetôvé, méginkább megnehezítettük
a feladatot, hiszen gyorsabb tempóban könnyebben hibáznak
a versenyzôk. Minez csak néhány gondolat, ezekrôl
az elvekrôl rengeteget lehetne beszélni.
Mit lehetne az oktatás érdekében tenni?
Versenybíró tanfolyamok, továbbképzések
viszonylag ritkán vannak, pályákat viszont naponta
kell kitűzni.
- Megoldás lehetne egy pályakitűzô konferencia
rendezése. Ez évente 3-4 alkalommal egy olyan összejövetelt
jelentene, ahol egy elôadó (pályakitűzô)
elmondaná azokat a pályakitűzési szempontokat,
elveket, amely alapján ô dolgozik. Többféle elmélet
lehet működôképes, el kell mondani hogy az adott
elv miért jó. Lehetne egy-egy konkrét verseny pályáját
elemezni, a mai technika sokféle lehetôséget biztosít.
Mindenki elmonhatná azt, amit fontosnak tart, bárki hozzászólhatna,
véleményt nyilváníthatna az elmondottakról.
Meg kellene teremteni egy ilyen konferencia anyagi lehetôségeit,
ez éveken át folytatódhatna, netalán a résztvevôk
még valamilyen papírt is kaphatnának a részvételrôl.
A végsô cél egy igényes pályakitűzô
kultúra kialakitása lenne. Érdemes lenne elkezdeni.
Hogyan látod, jól futnak a mai magyar tájfutók?
A tájfutás, mint ahogy a nevében is benne van,
egyik alapeleme a futás. Ahhoz, hogy valaki ebben a sportágban
a hazai vagy nemzetközi élvonalba kerüljön, magas
szinten kell atlétizálnia. Egy "futó" sportban
kell az atlétika, e nélkül nem lehet megélni.
Élvonalbeli tájfutóink között korábban
is, most is jó néhányan értek el kimagasló
atlétikai eredményt. Nem kevesen vannak azonban olyanok is,
akik jó tájfutó eredmények mellett sem ismerik
saját atlétikus képességeiket. Pedig egy atlétikai
futószámban elért valamilyen idôeredmény
összehasonlítási alapot jelent és önbizalamat
adhat a további fejlôdéshez.
Véleményed szerint milyen ma a tájfutás
helyzete Magyarországon?
Ma egy működôképes amatôrizmus van Magyarországon,
a probléma az élvonallal és a szövetségi
irányítással van. Az országban, ha számbavesszük
a volt és jelenlegi versenyzôket, versenybírókat,
mintegy 6-8000 szimpatizánsa van a tájfutásnak. Ez
nagyobb potenciált fed le, mint amennyit látunk. Miért
nem jön több ki belôle? Mert nem igényes a sportág,
nincsenek nagy céljai. Néhány évtizeddel ezelôtt
a "hôskorban" a sportág kialakulása, a turistaságból
való kiválás óriási lendületet adott
a sportágnak. Ma ez a tűz hiányzik. Elfogadta a sportág
ezt a mai helyzetet. Nem küzdünk poziciókért, nem
bizonyítjuk az általunk kínált életmód
helyességét, nem tanultunk meg a pénzért ellenszolgáltatást
nyújtani. Igényesebbnek kell lennünk, ki kell termelni
a kapcsolatokat a média felé, módszeresen meg kell
tervezni a sportág oktatási formáit, a lehetôségek
minden színtjén.
Milyen módosításokat tartanál szükségesnek
az irányításban és a fôbb tevékenységekben?
Ma úgy látom megszilárdult az egyesületi
élet, a klubokban produktiv emberek dolgoznak. A szövetségbe
azonban friss erôk kellenének, mert az új emberek érzik
a felelôsséget, és néhány évig
a maximumot nyújtják. Ezt az elvet az alapszabályban
is rögzíteni kellene, amely szerint mindenki egyszer lehetne
újra választható.
Sokat kellene egyszerűsíteni a sportágon. El kellene
érni, hogy aki nyer az adott napon, annak legyen presztizse. Nagy
mértékben le kellene egyszerűsíteni a szabályzatot.
Nem kellene minôsítés, vagy legalább is nem hivatalossá
kellene tenni, a szövetségnek nem kellene ezzel foglalkozni.
Ma a sok pénz a gyengébbekre van költve, mert számtalan
költséges verseny kell ahhoz, hogy a minôsítést
megszerezzék. Így az erôforrásokat nem a legjobbakra
fordítjuk. Pedig adott esetben egy közeli külföldi
verseny, ahol esetleg a mezôny is jobb, inkább szolgálná
a fejlôdést. A korosztályos korlátozások
elfolytják az ambiciót, ezen is változtatni kellene.
Sorolhatnám még tovább...., de már nagyon késô
van, így hát befejezem.
Köszönöm a beszélgetést. (S.A.)