Parktájfutás a tájfutó paradicsom
Az elmúlt 1996-os szezonban Park Világtúra névvel fémjelezve új színfolt jelent meg a tájékozódási versenyzés palettáján. Maga az ötlet persze évtizedes, hiszen a 80-as évek végén már több skandináv városi versenyt rendeztek, amelyen a magyar válogatott tagjai is részt vettek. Ennek talán legjelesebb futama a stockholmi skanzenban zajlott.
A cél akkoriban a tájfutás megismertetése, népszerűsítése volt. Ma is ez a vezérmotívum, kiegészülve azzal az óhajjal, hogy sportágunk is képes legyen támogatókat találni. Ehhez a távoli erdei környezetnél könnyebben elérhető helyen kell kitűzni a pályákat, olyan helyen, ahová a felüdülni vágyó sportembereken kívül más érdeklődők is hajlandók eljönni. Nem várhatjuk el, hogy miattunk messzire elutazzanak a sportágat nem ismerők, nekünk kell közeledni a városhoz.
Ebben az esetben is komolyan dolgozni kell azért, hogy megfelelő nézőszám legyen, amely már a szponzorok figyelmét is felkelti. Ebből a szempontból még fontos tényező a média bevonása is.
A tájfutás hagyományait tisztelők számára persze ugyanolyan dilemmát okoz ennek a szituációnak az értékelése, mint amilyen problémákkal más sportágak is szembesülnek. Miközben minden épeszű ember a városból kifelé menekül sportolni, az üzlet azt diktálja, hogy a modern gladiátorok a városban viaskodjanak. Az úszás, kerékpározás, futás mind igazi természeti sportok, de az előadás sokszor bekerül a belvárosba. (Városi futások, kerékpáros kritérium versenyek, magasugrás a főtéren, triatlon.) Az öttusa szép eszméi foszladoznak, ma már egy nap alatt kell teljesíteni az öt számot, és az üzlet, no meg a takarékosság miatt úgy esnek ki jövőre a selejtezőből majd a versenyzők, hogy lóra sem pattantak!
Mi tájfutók pedig, akik közül többségünk az igazi kihívást a kalandos és furfangos tájékozódásban találtuk meg a vadonban, sokszor rendezett parkokban, viszonylag egyszerű pályákon nagyon jó kilométerátlagokkal kívánjuk felhívni a figyelmet sportágunkra. Ezt diktálja a modern kor, és az elüzletiesedett világ! Természetesen a tájfutást én a városban, sőt egy tornateremben is szeretem! Aki loholt már Velence sikátorai, lagunái között, tudja, hogy az rendkívüli élmény. Aki belebolondult Egerben a városi park nyírott sövénylabirintusába, az tudja, hogy új dimenziókban kell gondolkodni! A közönség kedvéért pedig bármi megengedhető, patakon átgázolás, dagonyázás, sziget pont, kötelező kerítésmászás, egyebek... Alapvetően azonban aki helyt akar állni a parkversenyeken, villám lábakra és villám gondolkodásra kell hogy szert tegyen! Az erre való felkészülés része egy normális felkészülési programnak.
A jelenség mögött egy komoly probléma áll, amit napjaink jeles tájfutósztárjai is megfogalmaztak. Történetesen az az ellentmondásos helyzet, hogy míg a parkversenyeken sportágunk hagyományaihoz képest igen magas pénzdíjakat lehet nyerni, addig pl. az idáig (és merem remélni ezután is) leginkább tisztelt klasszikus távú világversenyek eredményeiért, vagy a világkupa teljesítményekért csak a szakértő sporttársak erkölcsi elismerése jár. Magyarul nincs arányban a teljesítmény az igazi értékkel.
Ezt a szituációt még tetézi, hogy a 2000-es Világkupa futamok megrendezésére egy sor olyan helyszínt jelöltek ki, ahol első látásra bizonytalan a versenyek kimenetele. (Ausztrália, Japán, Fehéroroszország, Ukrajna, Spanyolország, Portugália) Természetesen minden helyszínen lehet igazi világklasszis teljesítményekre késztető pályákat kitűzni, lehet extra versenyt rendezni. Pont ez az, ami több norvég élversenyző szerint aggodalmat okozhat, hiszen ha a sportágunk egyik jelenkori nagyhatalmának tartott Svájcban fiaskóval végződött az az ominózus tömegrajtos futam, akkor mire számíthatunk a kevesebb gyakorlattal rendelkező országokban?
Lehet, hogy ők a hagyományos és rangos skandináv versenyek mellett (a tavaszi váltók sorozatára és a nord-bajnokságra gondolok) a VK-futamokat bojkottálva csak a parkversenyekre készülnek majd fel, és azokon vesznek részt? Biztos, hogy nem, de a kulisszák mögött láthatóan zajlik az élet.
Tudni kell, hogy ebben az évben négy Parktájfutó versenyt rendeztek a világ legjobb versenyzőinek a meghívásával. A szervezésre, és a legjobb 15-15 hölgy és fiú költségeinek fedezésére külön szervezet alakult, a svéd anyanyelvű, de finn állampolgár Anders Vestergard vezetésével.
Az első tavaszi futamot a finnországi Vasaban rendezték. Ezen részt vett Oláh Katalin is, de beszámolója szerint a park annyira skandinávos volt, hogy ezúttal nem a futóképességén múlott a siker. A második futam a svédországi Laxo mellett került megrendezésre, majd Oslóban csapott össze az élcsapat. Ezek a demonstratív futamok a skandináv világkupafutamok közötti napokra estek, ezért az utazási költségek szinte elhanyagolhatók voltak, ugyanakkor a helyezettek számára jelentős pénzdíjat ajánlottak fel. Az oslói futamra meghívást kapott Domonyik Gábor is!
A 15- 15 fős szűk élcsapatot a Parkbizottság jelöli ki és hívja meg, de az egyes futamok rendezői, saját hatáskörben néhány fővel kiegészíthetik a futók névsorát! A negyedik, befejező futamot Prágába tervezték, és ennek az utazásnak a tervezési fázisában találkoztunk Peo Bengtsonnal. Vele, aki a híres autóbuszos, majd tengerentúli tájfutóutak szervezője, aki Brazíliába, Hong-kongba, Izraelbe, Portugáliába, sőt Afrika egzotikus országaiba is szervezett már tájfutó utakat!
Úgy a Világkupa, mint a Parktájfutás születésénél meghatározó szerepe volt a sportág talán legnagyobb misszionáriusának. ő volt az, aki annak idején Viniczai Ferit is meghívta Amerikába, a badeni világkupa ezüstje után!
Vele az idei Világkupa sorozat utolsó felvonásában, a svájci és francia futamokon találkoztunk. Mivel a befejező prágai Parkfutás a magyar őszi Szpartacus kupa előtt néhány nappal került sorra, arra kért, hogy szervezzek egy edzést a futóknak.
Ez az edzés nőtte ki magát a margitszigeti versennyé. Egy edzés megszervezése , ráadásul egy parkban ugye semmi gondot nem okozhat. De aztán folyamatosan bővült a kérések sora! Az egybusznyi parktájfutó mellett másik két busz is érkezik a Szpari versenyeire, úgyhogy 120 főre kell budapesti szállást szerezni, lehetőleg egy helyre. Aztán jó lenne, ha kijönne a TV, ha már a világ legjobbjai is itt vannak. Ha ott a TV, akkor a sajtó is kell, mégpedig előre, ott a versenyen és utána is.
Ha ott a sajtó és a TV, mégsem öltözhetnek a bokorban! Ha úgysem a bokorban öltöznek, jó lenne melegvízes zuhanyozás. Ha van melegvízes zuhanyozás, akkor már a budapesti városnézés is indulhat a szigetről. (Ez Molnár Zsanett doktornő jóvoltából extrára sikeredett) Ja, a szigetre behajtási engedély is kell! No meg jó lenne ha a svéd nagyövet is eljönne! Deseő László jóvoltából ez is megvalósult. Máthé István percek alatt készített külön a futásra feliratozott rajtszámokat! Négy lap adott előzetest az MTI-nek leadott hírek alapján, péntek reggel bejátszottak egy rádióriportot, két TV társaság készített felvételeket a helyszínen.
Ebből már látható, hogy itt valóban a jövő évi, hivatalos Park Világ Túra (PVT) főpróbáját tartottuk. Annak a futamnak a próbáját, amelyre reményeink szerint 1997 október 8.-án szerdán kerül sor budapest egyik nagy parkjában. Már most kezdem ennek az eseménynek a hirdetését, hogy ezúton a tájfutók táborában ne legyen olyan, aki információ hijján marad le a nagy eseményről. Egyelőre még nincs végleges megállapodás a PVT sorozat szervezői és a magyar rendezők között. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy bár a PVT szervezők is nagy áldozatokat hoznak, igen komoly összeget (a magyar válogatott felkészülésére és versenyeztetésére 1996-ban elköltött összeg egynegyedét) kérik a helyi rendezők által előteremteni. Véleményem szerint a Szövetség korábbi forrásait nem szabad erre az eseményre felhasználni, ennek a futásnak a teljes költségvetését külön, e célra pántlikázottan kell kezelni.
Az ügy nem reménytelen, hiszen valóban úgy tűnik, erre a célra új források is mozgósíthatók.
Valahol az egész mozgalomnak ez a célja!
Természetesen a Szövetség rendkívüli segítséget nyújtott már a margitszigeti próba során is, a pályafelszerelések, adminisztrációs és szervezési lépések megtételében. Egyébként a PVT rendezők ragaszkodnak a Nemzeti Szövetség garanciájához és közreműködéséhez, ezen túl egy helyi klub közreműködését igénylik. A szigeten az OSC-re építve szerveztünk, de természetesen más klubokból is vállaltak önkéntesek közreműködést.
Tudnillik volt tennivaló bőven. A pálya tervezésére, talán senkinek nem meglepő, a városi és parkfutásokkal legtöbbet foglalkozó Hegedűs Zoltánt kértem meg! A margitszigeti kapcsolatai révén Bürger Miklós Úr a MAC stadion igazgatója jóvoltából megfelelő centrumot találtunk az eseményhez.
Eredeti tervünket jócskán túlteljesítve, Zoltán és a számítógép segítségével már a helyszínen 70 példányban osztottuk szét a végeredményt!
A tájfutóversenyeken szokásos pályafelszerelés előkészítése mellett (Kiss Zoltán) a pontok őrzéséről, és a főút kétszeri biztonságos keresztezéséről is gondoskodni kellett. Köszönöm a sok önkéntes segítségét!
Hegedűs Zoltán, aki a két nappal korábban megrendezett prágai versenyen megfigyelőként lehetett jelen onnan faxolta el a résztvevők adatait, hogy a riporter tudjon mit mondani a rajtolást megelőzően. Ehhez jómagam a válogatott keretből meghívott futókról szóló rövid anyagokkal tettem kiegészítést. A riporteri feladatokat Trón Viktor ékesen oldotta meg, Marosffy Dani segítségével, aki a befutók idejeit és helyezését segített azonnyomban kiszámítani.
Az időmérés Gerzsényi Zsolt, a rajtoltatás Kiss Zoli feladata volt. Ludvig Ágnes a sajtó embereinek segített a terepi megfigyelésben, és fotókat készített az eseményekről. Jómagam előzőleg lefutottam a pályát (11,24), és hosszabbítást javasoltam, így végül a rendelt győztesidők születtek. A bejárásnál észlelt védendő dísznövények miatt kordonozást és feliratot készítettem, az átfutáshoz egyéb veszély tájfutó táblákat rajzoltam, kerítéseket vezettem a térképre a berajzolásnál, és döbbenten észleltem, hogy a befutópont előtti átjáróba egy kiskaput hegesztettek. Megszereztük a kulcsot, polifoammal tekertem be azt a lábszárnyi kilógó csőcsonkot, amelyik a kiskapu elé nyúlt. Kúpokat helyeztünk el Zolival a kifutó és befutósáv elválasztására, amit aztán mindenki átvágott... Intéztem egy banketthelyszínt a svédek kérésére a Gellértben, miközben eszembe jutott a magyar válogatott matracos hálózsákos VK túrája. Taxis voltam a reptérre a Szpari második napján, és szerencsére segítséget kaptam a Tatabányaiaktól és Fehérváriaktól, így a fürdőmesterséget ők vállalták át. Az csak apró közjáték, hogy az előkelő Mercedes cég tétényi telephelyén a svédek buszának elromlott retarderét fordítottam angolról magyarra, mindezt este 8-tól 11-ig. De végül szépen összeállt minden! És régen látott mezőny futott a Vértes hegyoldalaiban!
Hát azt hiszem edzésnek nem volt rossz!
Jövőre nagy felhajtást csinálunk! Nem is olyan rossz ez a parktájfutás. Kell az a címbéli paradicsom, és akkor talán több juthat az igazán nemes gyümölcsökre is!
Sokszor elege van a szervezőknek a tanácsokból! Most viszont még abban a stádiumban vagyunk, hogy minden ötletet, javaslatot és felajánlást elfogadhatunk, amellyel a konkrét eseményt, és közvetve élvonalunkat támogatni tudja a kedves olvasó! Most lehet előre szólni...
És kérem senki ne vegye zokon, ha éppen az ő ötletét véletlenül kigyomlálja majd a rendezőség!
Javaslataitokat, megjegyzéseiteket levélben várjuk, beleegyezésetekkel vagy kérésetekre azok megjelenhetnek az újság hasábjain is.
Sporttársi üdvözlettel,
Dosek Ágoston
Vissza a Tájoló 1997/1 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!