"A fizika és a kémia adataival nem lehet megmagyarázni a világot, az életet, az embert" - idéztem pár napja hallgatóimnak a katedrán Ch.Simons-t, környezetünk, mint rendszer kapcsán, melynek mi is részei vagyunk. Ez a rendszer most változott, - "kedves Gromek" -, mert alrendszerként már nem vagy nem lehetsz része, hisz az indító figyelmeztetés másik fele mindannyiunkra igaz: "...hogy porból vagy és porrá leszel", azaz nem vagy fizikai valóság közöttünk. És mégis, hinnünk kell Simons szavait és Márai: "Halotti beszédét" is hiszem, s talán mindannyian elhisszük most:
"Még élnek ôk, és üzennek halk szellemszárnyakon,
S a lelkünk úgy érzi, hogy rokon."
Tehát itt és most, mint volt sporttárs, mint tanár de mint természettudományi szakember is, tehát mint ember, soraimmal csak a földi porhüvelyedet búcsúztatom, csak a fiz-kém rendszer megváltozását tanusíthatom, de Téged hitem szerint nem veszíthettünk még el: "addig élsz, még emléked él, köztünk van, és hat!" Bár Márai is figyelmeztet:
"Emlékeink elporladnak a szájpadlat alatt."
A szavak elszállnak, az írás megmarad, mondja a hagyomány, de meddig, kérdezhetjük ismét. A környezeten, annak fizikai-kémiai valóságán múlik a papír élettartama, de benne az ember, és a szellemi örökség hosszabb idôre fennmarad, ha az érték, felismerjük, és tovább adjuk. Egy tanárnak ez is kötelessége, mint tette Ilosvai-val s Toldival Arany tanár úr, akit szintén idézek:
"Rémlik mintha látnán termetes növését,"
s a sorokat felcserélve
"...képe úgy lobog fel nékem,
Majd kilenc-tíz emberöltô régiségben."
Igen, "rémlik", az 1960-as nyílt Budapest egyéni bajnokság nappali szakaszán a Bakonyban egy meredély közôpsô szakaszán, és alulról nézvest, mert utánad indultam, még termetesebbnek tüntél, és ma is visszacseng amit mondtál: "Bajusz menj, nem bírom..." s fogtad a fa ágát, és biztattál, mely biztatás a dobogóra vitt. Már tudjuk, nem bírtad tovább csak az azóta eltelt 36 évig. De emlékként, és az emlék "tárgya" hitelesen közöttünk él, sporttörténeti emlék kapcsán, az 1960-as Balaton Kupát is idéznem kell: ugye még élünk és emlékezünk páran az elsô pisztolylövéses éjszakai tömegrajtra Bárány indítóbíró sporttárs jóvoltából. Felkapkodva a körben lerakott, leragasztott borítékos versenyfeladatokat, nekilódultunk a Balaton-felvidéknek, s a kaptatón felfelé egy fiatal "BEAC-os csikó", akit még nem ismert a mezôny, "Te sem kedves Skeci", de késôbb már igen, jó kis középtávfutó tempóval elédrugtatott, (az atlétáktól csábítottam el mitfárernek), s Te rámordultál:
"Mondd, kisapám, nem elég neked az én tempóm?"
Én is, Ô is - aki most ugye nem más, mint az emlékekkel leginkább bíró szeniorok fô patrónusa, Argay Gyuszi - megjegyeztük, megôriztük figyelmeztetésedet: mi itt vagyunk még fizikai valóságban, megyünk még, s igyekszünk bírni a tempót, melyet mégis példamutatóan Te adtál, s nem bírtad tovább.
S most már kijelentô módban, hisszük Ch.Simons további szavait:
"Egyre inkább úgy tűnik, hogy a világmindenség nem valami hatalmas gépezet, sokkal inkább egy nagy gondolat."
S mi is benne vagyunk, gondolattal, emlékekkel, s a "Gondolatban" velünk maradsz.
(Szeredai Sznagyik)
alias Bajusz
Vissza a Tájoló 1996/9 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!