Emlékek Gromekről

Amikor az ötvenes évek végén ismét felerôsödött a harmincas évekbôl már ismert természetjárás- vagy futóversenyvita, az önállósodni készülô tájékozódási futók nem is olyan túl nagy családjában szinte mindenki egy becenevet kapott. A Kopogd le a fán című - akkoriban nagy sikerrel játszott film nyomán - így lett a tájfutó fôtitkár: Skerletz Iván, a "Gromek". A hatalmas termete, mackóssága miatt hozzávarrt, találó név egész életében elkisérte. Ahogy Napóleon neve mellé sem biggyesztik oda, hogy "a nagy francia császár", úgy tájfutóberkekben, különösen az idôsebbek között, soha nem szorult magyarázatra, hogy kirôl is van szó.
Egész életét a tájékozódási futás töltötte ki. Volt versenyzô, edzô, szövetségi kapitány, térképhelyesbítô, versenybíró, szervezô, lapszerkesztô, fôtitkár. Röviden: a magyar tájfutósport lassan, de konokul mindig elôrehaladó megtestesítôje volt. Nem az volt a szenzáció, ha megjelent egy versenyen, hanem az volt a meglepô, ha nem volt ott.
Nevek, címek, telefonszámok kavarogtak benne. Minden feladatra megtalálta, rábeszélte a legrátermettebb embert. Mindenkirôl tudta, hogy a tájfutáson kívül mi érdekli, mivel foglalkozik és mivel noszogathatja szeliden arra, hogy - bár sok éve már nem aktív versenyzô - de azért - akkor és ott - tegyen valamit közös kedvencükért, a tájfutásért.
1976 áprilisában Bélapátfalva-Gilitkakápolna térségében rendezték az azévi egyetemi és fôiskolai tájfutóbajnokságot. Amikor a résztvevôk között más sportágak ismert versenyzôit, mint például a kajakvilágbajnok Rátkai Jánost felismertem, Gromek szelíden elmagyarázta: “Tudod, mindenkinek két sportága van. A másik... a tájfutás...!”
Az ötvenes évek óta járta az országot. Minden erdôt, minden tenyérnyi területet ismert. Nála minden lehetséges versenyterepként volt számontartva Tudta, hogy hány térkép és mikor készült róla. Tudta, hogy kivel fogja az új térképet megrajzoltatni és tudta, hogy kik használják majd. Az egész országban ismerték, mindenütt otthonosan mozgott. Egyszer valaki tréfásan megjegyezte róla, ha Magyarország felett bárhol kiugrana egy ejtôernyôvel, a földetérés után néhány perccel biztos, hogy találna ismerôst, aki megtiszteltetésnek venné, hogy ételt, italt, szállást ajánlhat fel neki...
Minden érdekelte, ami a terepekkel, térképekkel kapcsolatos volt. Földvárakat fedezett fel és az ún. “kaptárkövek” legnagyobb hazai kutatója volt. Öreg térképekrôl hajdanvolt határkövek lehetséges helyszíneit silabizálta ki, felkutatta, megtisztogatta, megsímogatta majd lefényképezte ôket. A Holdvilág-árokban ugyanúgy otthon volt, mint a mekényesi erdôben vagy a soproni Károly-magaslaton. Mivel övé volt az egész ország, vért izzadva lehetett egyszer egy telekvásárlásra rábeszélni. Megvette a telket, lerakott a sarkára egy ódon határkövet... aztán három évig feléje sem nézett...
Rétságon még most is legendaként emlegetik Skerletz honvédot. Valamilyen hadgyakorlat kapcsán többtucat katonai járműnek kellett szakadó esôben, sötét éjszaka megadott helyre és idôre érkeznie. A nem éppen kis csapat - valahol a hegyek között - alaposan eltévedt. Skerletz századírnok egy dzsip mélyén bóbiskolt, amikor tanácstalan, tétova hangokra ébredt. Amikor kikászálódott, kiderült, hogy senki sem tudja, pillanatnyilag hol vannak. Szerényen megjegyezte, ha kiküldenének egy dzsipet, és az a második nyiladékon kb. 800-1000 métert elôremenne, akor már a találkozóhelyre vezetô úton lennének.
Kiküldték a dzsipet és - mit tesz isten - a századírnoknak volt igaza...
Tájfutóként nyert három egyéni bajnokságot, hegymászóként feljutott az Elbruszra, megjárta Grönlandot. A Spitzbergákon, középkori bálnavadász feltárásánál segédkezve, túljutott az északi szélesség 81. fokán. Kijavított többtucat négyzetkilométernyi térképet, felfedezett vagy tizenöt addig ismeretlen földvárat. Házikönyvtára csak folyóméterekben mérhetô. Ha belerúgott egy vakondtúrásba, akkor abból nagy valószínűséggel egy avar kerámia vagy egy bronzkori csat került elô. Tudta, hogy hol vannak Dunabogdányban vagy a Dessewffy utcában az 1838-as dunai árvízmagasságot megörökítô márványtáblák és már befejezni készült a Pilis-lexikont.

(harcsa)

Vissza a Tájoló 1996/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!