Keleti ízek
Kelet-Eko Kupa


A Nyíregyházi Konzerv SE Tájékozódási Futó Szakosztálya KELET-EKO KUPA néven ezúttal Baktalórántháza város környékén rendezte meg nemzetközi tájékozódási futó versenyét. Ennek a versenynek már a korábbi évekből is jó híre volt (GLOBUSZ Kupák, 11. Szenior OB), így most is nagy volt az érdeklődés.
Praktikus és szerencsés volt a versenyközpont megválasztása a város szélén, a strandon. Itt volt a jelentkezés s az ünnepélyes megnyitóra is itt került sor. A megjelent versenyzőket, kisérőket immár hagyományosan Rimóczi Péter vezetésével zenekar köszöntötte. A zenekar egyébként a nagykállói Kőrösi Csoma Sándor 1. sz. Általános Iskola tanulóiból (itt tájfutó gyerekek is vannak) és a hajduhadházi gyerekekből és felnőttekből tevődött össze.
A reggeli szemerkélő eső után szombat délután már ideális futóidőben rajtolhattak a résztvevők. A magyarok mellett szlovák és ukrán versenyzők is rajthoz álltak. Mindkét napon (1. nap: KELET Kupa, 2. nap: EKO Kupa) 26 kategóriában több mint 450 versenyző küzdhetett a helyezésekért.
A terepre a jellegzetes alföldi erdő, a változatos fedettség és finom domborzat volt a jellemző. A területről BAKTAI-ERDő néven (1996-ban helyesbített) 1:15000 méretarányú térkép került kiadásra, amelyet Gidófalvy Péter, Hrenkó József, Hrenkó László, Zelei Ferenc helyesbítettek. OCAD program segítségével a térképrajzot Pristyák Erika és Zelei Ferenc készítették el. A pályák kialakítása a sűrű nyiladékhálózat ellenére is jól megfelelt a mai korszerű versenykövetelményeknek. A célban férfi, női öltöző és zuhanyozási lehetőség is volt. (Sőt!) Az erős csalán csípések után mindkét napon a célvonaltól pár lépésre levő nagyon népszerű melegvizes fürdőmedencében is "köszönthettük" egymást.
A két versenynap között a versenyzőket a Céltól kb. 2 km-re levő Vay Ádám Gimnázium és Szakképző Intézet Kollégiumában és tornatermében szállásolták el. Előzetes megrendelés alapján a versenybíróság a szálláshelyen vacsorát biztosított. Az "étlapon" ezúttal A menüként babgulyás illetve B menüként rántott szelet szerepelt normál és kisadag kivitelben. Ugyancsak a szálláshelyen került sor este (s ez is hagyományos) arra a fogadásra, amelyen a versenyrendezők, szponzorok és a résztvevő szakosztályok képviselői vettek részt, ezzel is erősítve a sportbarát kapcsolatokat.
Vasárnap délben a verseny zárásaként szép keretet adtak az eredményhirdetésnek, amely valóban ünnepélyes volt, s ezt azzá tette a sok tiszteletdíj is. Először, s már ez is hagyományos (!) újra világbajnokot köszöntöttek: most Domonyik Gábor személyében, aki Bokros István és Bokros Andrea edzőkkel együtt tiszteletdíjat vehetett át a versenyrendezőktől.
A két versenynap összetett eredménye alapján az 1-3. helyezettek érmet és tárgyjutalmat kaptak, s a napi győztesek jutalma egy-egy póló volt. A férfi és női 21E kategóriák első három helyezettje pénzdíjban részesült. Külön díjat kapott a Fabulon SC, amely a legtöbb eredményesen szereplő versenyzőt indította. Az összetett pontversenyben a fődíjat a Nyíregyházi Konzerv SE szerezte meg. Külön pontversenyt írtak ki az utánpótlást nevelő szakosztályok részére, s ebben a Diósgyőri Tájékozódási Futó Club lett az első.
Közvetlenül a verseny befejeztével Csekk Sándortól, a verseny elnökétől érdeklődtem, s kértem meg, hogy lapozza fel "csekk-füzetét" s nevezze meg a verseny segítőit és támogatóit:

"A főbb szponzorok közül a házigazda az EKO Kft. volt, amely üdítőkkel, termékeiből összeállított egységcsomagokkal és jelentős anyagi segítséggel járult hozzá a rendezvényhez. Ugyancsak termékükkel segítették a rendezvényt: Konfekcióipari RT Nagykálló, Urbán és Társa Fft. Nyíregyháza, Kisvárdai Hús és Baromfi Nagyker. Kft., Várda Drink, King Kft. Nyíregyháza...
Jelentős anyagi segítséget nyújtott a Nyíregyházi Önkormányzat illetve a Szabolcs Tej Kft., a KEVIZ, a ZEFIRUS Kft., a Nyírbátori Tésztaipari Kft., ...
A finom péksüteményeket, pereceket a Bakta Pék Kft. biztosította. A pólókat az ÉDOSZ készítette, mely felvállalta az Összetett Veterán Bajnokság 1-3. helyezettje részére is a pólók elkészítését. De anyagiakkal segített a Nyírségi ősz Alapítvány is, mivel a "Nyírségi ősz" rendezvénysorozatnak is részesei voltunk. A mentőkocsit a Jósa András Kórház biztosította. A Baktalórántházi Önkormányzat a népszerű melegvizes strandot "adományozta" mindkét napon. A verseny összköltsége a természetbeni támogatásokkal együtt közel 1,5 millió forintot tett ki."
A verseny tapasztalatairól és a jövő terveiről Csekk Sándor a következőket emelte ki:
"Nagyon sajnálom, hogy ilyen nagy anyagi ráfordítás ellenére is csak "ennyien" (451 fő) jöttek el erre a rendezvényre, s ezért is kellett néhány kategóriát összevonni. Ami pedig a jövőt illeti: örülök, hogy korlátozva lesz a jövő évtől a nemzetközi versenynaptárban szereplő versenyek száma, így elképzelhető, hogy nőni fog a versenyek rangja. Egyébként újra megkaptuk a rendezési lehetőséget 1997. szeptember 20-21-re, amely egyben a Veterán Sprint és Váltó Bajnokság is lesz. A jövőre nézve szeretnénk a szomszédos megyék összefogásával több napos (Hungária Kupa szintű) versenyt rendezni."
Összességében elmondhatjuk, hogy a verseny külsőségekben is kiemelt jelentőségű volt, s a verseny lebonyolítása során mindvégig látszott a gondos előkészítés, a stáb hozzáértése és rendkívüli összeszokottsága.

Dr. Sindely Pál


Összetett eredmények:

D-N21E
1. Bokros Andrea        MEA     150,20
2. Oláh Anikó     NYV     155,66
3. Vavrik Andrea        NYV     164,74

H-F21E
1. Alexander Mihailov   NYV     178,47
2. Kiss József   NYV     188,87
3. Domonyik Gábor       MEA     189,83

Győztesek:
Nők:
D-N12C
Zsigmond Száva  DTC     71,90
D-N14B
Plohenko Vika   HER-UK  75,27
D-N16B
Zsebeházy Eszter        FAB      75,40
D-N16C
Tertsch Mónika  FAB     93,03
D-N18B
Irina Voronina  NYV     111,08
D-N21B
Lakó Judit      ESP     137,50
D-N21C
Szabó Andrea    SZV     117,75
D-N35A
Barna Lászlóné  NYV     130,98
D-N55B
Füleki Emőke    DMV     151,03
Férfiak
H-F12C
Szűcs Levente   SPA     49,40
H-F14B
Fellegi György  DTC     104,93
H-F14C
Korbély Balázs  PSE     58,32
H-F16B
Májer István    DTC     116,51
H-F18B
Kottman Dezső   DTC     128,18
H-F20A
Nagy Viktor     NYV     152,90
H-F21A
Wágner István   NYV     173,62
H-F21B
Viraszkó Zoltán NYV     146,16
H-F21C
Kasjanov Ruslan MUN-UK  98,85
H-F35A
Moravszky János NYV     137,72
H-F45B
Shtempler Efin  MID-UK  111,86
H-F55B
Vass Tibor      VHS     118,15
H-F60B
Buncsik János   FAB     82,94
H-F70B
Balla Sándor    MAC     86,18
NYILT
Olasz Andrea    ESP     138,21


Vissza a Tájoló 1996/8 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!