"Ilyennek kell lennie egy OB-nak!"


Az idei versenynaptár tervezete szerint - szakítva a korábbi hagyományokkal - nem egyetlen hétvégén került volna sor a sprint és váltó országos bajnokságra, hanem egymástól két hétre és más-más terepen. Ráadásul köztük, a sprint után és a váltó előtt lett volna az éjszakai is. A hivatalos indoklás szerint nem akadt olyan klub vagy szövetség, amely vállalkozott volna a sprint és váltó OB együttes lebonyolítására.
Hogy végül mégis maradt a megszokott megoldás, azt az amerikaiaknak köszönhetjük. Az ideiglenesen Taszáron állomásozó IFOR erők miatt a Taszári Honvéd kénytelen volt lemondani eredeti elképzeléséről, az 1996. évi váltó OB megrendezéséről. Az MTFSZ decemberi közgyűlésén ezért többen javasolták, hogy a sprint OB-t vállaló tatai Megalódusz SE rendezze meg a váltót is. Nem irigyeltem barátomat, Takács Istvánt, amikor döntésre kényszerült a nagy felelősséggel járó plusz feladatról. Hiszen kellő anyagi és személyi háttérrel bizonyára eredetileg is mindkét OB-ra jelentkeztek volna. Végül is - szerencsére - vállalták.
Az említett országos közgyűlés még egy érdemi döntést hozott a váltó és csapat OB-val kapcsolatban. Hosszas vita és számos ellenérv után úgy döntött, hogy ez évtől mindkét említett OB-t a junior korcsoportnak is kiírják. Az ellenzők azért aggódtak, hogy nem lesz elég induló ebben a korosztályban. A tények nem igazolták eme félelmeket: mind a nőknél, mind a férfiaknál több kategóriában is a junioroknál kevesebb váltó indult... (Ennyire nem ismernék szakembereink az aktuális realitásokat?)
Maga a verseny - melyet a Megalódusz SE a Komárom-Esztergom Megyei Szövetséggel karöltve rendezett - a Vértesben, Pusztavám térségében, tájfutásra ideális terepen folyt. Az oroszlányi, jó minőségű szállás mellett étkezési lehetőség biztosításával nyújtottak plusz szolgáltatást a rendezők, bár ezt nem túl sokan vették igénybe.
A célba kiérkezve többen helyszűke miatt panaszkodtunk, de a terepadottságok miatt nem igen lehetett volna jobb helyet kiválasztani. A selejtező sprintfutamok után szinte semmiféle észrevételt nem hallottam a pályákról. Ennek minden rendező örülne, mert azt jelenti, nincs semmi gond. Befutásukat követően páran dugott bójákról szóltak - az illetékesek szerint ebben a pár nappal korábbi vihar volt a ludas, fákat csavarva ki.
A másnapi váltó OB-n egy rádiós és egy célközeli átfutópont segítségével vált követhetővé a verseny. Jól vizsgázott a térképek elhelyezésének szellemes módja is. A kiegészítő, de cseppet sem mellékes körülményekkel (nívós eredményhirdetés, elegendő ivó- és mosdóvíz, büfé, telepített, higiénikus hordozható illemhelyek, stb.) is elégedettek lehetünk. "Ez végre olyan OB volt, amilyennek lennie kell!" - nyugtázta az idei, nem egészen tökéletes nagy rangsoroló versenyek után dr. Dosek Ágoston szövetségi kapitány.
Az eredmények alább elemezhetők. Ami ezzel kapcsolatban említésre kivánkozik: az év elején a nyíregyházi klubok fuzionálásával létrejött NYVSC ukrán tájfutókkal megerősítve produkált figyelemreméltó szereplése.
Ez azonban már egy másik téma, amiről bizonyára eltérnek a vélemények: érdemes-e magyar gyerekek tájfutóvá nevelésével foglalkozni, ha néhány határon túli - vagy itteni - átigazolással azonnali, komoly eredmény érhető el?

Kovács Attila - Zöld Sportok Clubja


F21:
        1. Viniczai Ferenc      PVS     25,14
        2. Horváth Pál          SMA     25,28
        3. Pavlovics Gábor      PVS     26,25
        4. Erdélyi Gyula        SDS     27,28
        5. Lévai Ferenc         MEA     27,42
        6. Kovács László ifj.   PVS     27,56
        7. Domonyik Gábor       MEA     28,13
        8. Makra Zsigmond       OSC     28,18

F20:
        1. Vajda Kolos          SMA     25,08
        2. Sárecz Lajos         FAB     28,15
        3. Jécsák Attila        NYV     28,52
        4. Molnár Zoltán        SZV     29,34
        5. Tas Dávid            MOM     31,55
        6. Bálinti Kornél       VTC     32,00

F18:
        1. Vajda Balázs         TSE     25,22
        2. Forrai Gábor         HTC     28,23
        3. Cserpák Zsolt        NYV     28,29
        4. Vajda Zsolt          VHS     29,29
        5. Kottman Dezső        DTC     29,55
        6. Domján Tamás         PVS     30,47

F16:
        1. Vizi Tibor           OSC     18,49
        2. Tóth Attila          TSE     21,48
        3. Spiegl Máté          SMA     22,22
        4. Billig Péter         SZD     23,07
        5. Less Áron            ZSC     23,29
        6. Tapaszti Zoltán      TTE     23,53

F14:
        1. Gyulai Tamás         SZD     14,18
        2. Sprok Bence          OSC     17,09
        3. Szabó Zsolt          SZV     19,08
        4. Csillik Dániel       JMD     19,56
        5. Szűcs Levente        SPA     20,01
        6. Kertész István       PVS     20,11

N21:
        1. Oláh Katalin         SZV     22,49
        2. Bokros Andrea        SZT     26,03
        3. Lovasi Katalin       PVS     26,08
        4. Kovács Ildikó        PVS     26,16
        5. Gárdonyi Réka        OSC     27,27
        6. Kovács Bernadett     PVS     28,00
        7. Skerletz Noémi       SMA     29,00
        8. Lux Andrea           SPA     29,20
N20:
        1. Lubinszki Mária      DTC     22,04
        2. Kesztyűs Szilvia     PVS     25,06
        3. Tokaji Mónika        HRF     27,37
        4. Józsa Dorottya       MOM     31,13
        5. Tajti Anikó          JMD     33,16
        6. Nagy Krisztina       BEA     33,21

N18:
        1. Hecz Katalin         MKG     22,25
        2. Kerekes Andrea       BSC     26,34
        3. Sárecz Éva           ZTC     28,15
        4. Ézsiás Katalin       SPA     28,16
        5. Farkas Gabriella     JMD     28,
        6. Varga Julianna       NYV     29,52

N16:
        1. Zsebeházy Eszter     FAB     21,29
        2. Friedrich Orsolya    MOM     23,18
        3. Kóczián Ágnes        JMD     26,19
        4. Benke Noémi          ARA     28,41
        5. Bíró Alma            MOM     29,09
        6. Korbély Barbara      PSE     31,08

N14:
        1. Balogh Katalin       JVS     16,48
        2. Palotás Zsuzsa       PVS     18,07
        3. Zsigmond Száva       DTC     18,07
        4. László Dóra          SZV     18,35
        5. Csányi Adrienn       SZV     19,20
        6. Domján Zsuzsa        PVS     19,21


Vissza a Tájoló 1996/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!