Éjszakai OB - 1996
Mecsek - Fehérkút


Az inyencek már régota fenték fogukat egy mecseki éjszakai OB-ra. Sajnos a korábbi években szinte mindig akadt valami kifogásolható: bozót, csalán, túl egyszerű terep, gyenge térkép. Bár csalán itt-ott most is előfordult, a néhány héttel korábbi vihar pedig sok fát kidöntött, ágat letört, ezzel a futást gyakran még az utakon is nagyon megnehezítve, mégis az elmúlt igen sok év legjobb éjszakai bajnokságát rendezték a pécsiek.
Aki mindenáron kivetnivalót akar találni, annak sikerülhet: az erdő valóban nem csak nehezen futható volt, hanem éjszaka már kimondottan veszélyes is. Nem tudom, a versenyorvos hány sérültet látott el, de sok munkája lehetett. Ez azonban semmiképpen sem a rendezők hibája, ők talán még tiszta erdőben stekkeltek, a viharra nem számíthattak. És az erdő legalább egyenletesen volt nehezen futható, így nem számított az, hogy ki milyen szerencsével választ útvonalat.
Még a verseny alatt felmerült bennem egy másik kifogás: a pálya egyszerűbb, mint egy ilyen finoman tagolt, kisebb-nagyobb töbrökkel meghintett terepen lehetne. Kelemen Janónak, a pályakitűzőnek, érzésem szerint mégis igaza volt: ha az igazán finom részbe betesz sok rövid átmenetet, akkor ezzel nagyon megnöveli a szerencse szerepét, hiszen sokkal könnyebben előfordulhat, hogy valaki meglátja az általa keresett pontról éppen kifutó versenyzőt.
Néhányan túl keménynek itélték a pályákat, ehhez én nem merek hozzászólni. Nagyon megszenvedtem a célbaérésért, de egy bajnokságon a pályákat mégiscsak a győztes időre, a jól felkészült versenyzőknek kell tervezni, nem pedig úgy, hogy a mezőny közepe ne panaszkodjon. (Talán a kupaversenyek rendezői megengedhetik maguknak, hogy egy kis "olcsó népszerűséget" szerezzenek.)
Röviden összefoglalva olyan színvonalú volt a verseny, amilyennek minden bajnokságunknak lennie kellene. Tudom, objektív akadályai is vannak az évről évre egyenletesen magas színvonalnak, hiszen kevés a jó terepünk, megfelelően felkészült rendező sincs mindig elég, de csak el-elálmodozik néha minden versenyző: bár sosem kéne rosszabb versenyen indulnom!

Makra Zsigmond


F21 E (11,4 km, 500 m, 22 e.p.)
  1. Dr. Pavlovics Gábor        PVSK    93:48
  2. Kaszás György        BTC     95:19
  3. Lévai Ferenc        MEAFC   97:34
  4. Novai György        SZVSE   99:00
  5. Viniczai Ferenc    	PVSK    99:09
  6. Tamás Tibor         DTC    101:25

F20 E (8,9 km, 400 m, 15 e.p.)
 1. Vajda Kolos 	SMAFC   79:00
 2. Jécsák Attila       NYVSC   83:07
 3. Farkas Dávid        SZVSE   86:58
 4. Vereszki Tibor      TSE     89:03
 5. Tas Dávid      MOM     91:06
 6. Molnár Zoltán       SZVSE   99:02

F18 E (7 km, 285 m, 13 e.p.)
 1. Molnár Attila       TSE     75:12
 2. Tóth Attila  TSE     77:27
 3. Lajtai Zoltán       PVM     79:17
 4. Mráz János    NYVSC   81:07
 5. Domján Tamás        PVSK    81:53
 6. Vizi Tibor  	OSC     81:59


Vissza a Tájoló 1996/6 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!