A főiskolai válogatott is indult a Honvéd-kupán


Az egyik nap nyári kánikula, a másik nap borongós, párás idő fogadta az idei Honvéd Kupa több mint 400 résztvevőjét. A kétnapos viadalon rajthoz állt a júliusi egyetemi-főiskolai VB-re készülő magyar csapat is, akik a versenyt megelőzően egy héten át a Hotel Veszprém vendégei voltak. Tizenkét versenyző kapott felkészülési lehetőséget, s a napi edzések fáradalmait kiváló körülmények között pihenhették ki a résztvevők - mondta dr. Dosek Ágoston szövetségi kapitány.
Az első napon a Jutas-erdőben kitűzött pályákon futottak a versenyzők, a Cél a Bakony Művek barátságos, jól kiépített, kényelmes sporttelepén volt. A fizikailag könnyű terepen a rajt környéki bozótfoltok jelentették az igazi akadályt, s aki belebonyolódott a kis tisztások, cikk-cakkos rétszélek olvasásába, nem biztos hogy mindenütt egyetértett a helyesbítők felfogásával. Igazából azok jártak jól, akik utakon, erdővágásokon körbefutották az átmeneteket. A felnőtteknél az első nap Gerzsényi Zsolt (DTC) és Kesztyűs Szilvia (PVSK) futotta a legjobb időt.
A verseny második napján a már hagyományos rövidtávú versenyre került sor a Litér melletti dombokon, a tavaly helyesbített Bendola térképen. A Cél a település szélén festői környezetű kis völgyben volt. A hajnali eső megnehezítette a rendezők dolgát, de mire a verseny elkezdődött minden a helyén volt és az eső is elállt. A futók helyenként nyílt, ligetes, kőbányákkal tarkított, máshol erősebben fedett, bozótos tereprészeken futottak. Gyorsan pergett a látványos sprintverseny, sorra futottak el a versenyzők a Cél melletti domboldalban s néhányan a Célt is felhasználták a közeli pontok megfogásakor támadópontként. Egyesek erre rá is fizettek, mert a Cél helye egyes térképeken kissé odébb volt rajzolva és így hamis információt adott.
A pontosan elkezdett és ünnepélyes körülmények között lebonyolított eredményhirdetésen a verseny védnökei és szponzorai adták át a díjakat. A győztesek és helyezettek érmeket, csaknem minden kategóriában polókat és egyéb tiszteletdíjakat vehettek át. A nőknél az összetett versenyt Lubinszki Mária (DTC) nyerte. Az Expertus Kft. által felajánlott számítógépet Viniczai Ferenc (PVSK) vehette át, miután második napi jó szereplésével a Honvéd Kupa győztese lett.

Schell Antal



Vissza a Tájoló 1996/5 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!