Az első napi rajtba vezető út hosszúra sikerült (3,4 km), de ügyesek voltak a rendezők, mert a kicsik pályáját
ennél rövidebben vissza tudták hozni. A terep nem volt túl technikás, a pályakitűző mégis mindent kihozott belőle.
Voltak könnyebb és nehezebb átmenetek, finomabb tájékozódást igénylő pontok és futószakaszok egyaránt.
A végén - különösen a boka- és térdfájos tájfutók "örömére" - betonon rohanhattunk lefelé, ami az izületeket
igencsak megterhelte. A beérkezés után a szerencsésebbek - köztük mi is - kapásból a szálláson találtuk magunkat,
hiszen ez a cél melletti kultúrházban volt. Kellő takarítás után (a szomszéd házból kért seprűvel) már tiszta
környezetben kezdtük meg a felkészülést a másnapi versenyre (pihentünk és ettünk). Itt aludtak a "törekvéses"
fiúk is, akik önmagukat meghazudtolva meglepően jól viselkedtek és este időben gondoskodtak a villanyoltásról.
(Düdü! Ezt olvasod, ugye?)
A nyugodt éjszaka után a vasárnapi rajtbamenet azonban nem volt egy leányálom. Hosszú volt, mocsaras,
a végén rengeteg szinttel, hóval és esővel fűszerezve. Sokan lekésték, vagy éppen csak elcsípték a rajtot,
és melegítés nélkül, elcsigázva vágtak neki a bozótosnak. Nekünk is ezt kellett tenni, mivel a logikus útvonalat
(a rajtból a szalagozáson visszafelé) nem választhattuk. Ennek ellenére a 9. pontig tetszett a pálya, ott azonban
rá kellett döbbennünk, hogy a következő öt pontot memóriából foghatjuk, hisz ugyanaz volt, mint az előző nap.
Ez szerintünk elrontotta az eleinte jónak tűnő pályát. A befutópontra pedig megint sprintelhettünk a betonon.
Az eredményt sajnos nem mindenki tudta meg, mert a kirakásuk hiányos volt. Talán az időjárás miatt?
Mi azért kiváncsiak lettünk volna rá, hogy hányadik helyen végeztünk. Ettől függetlenül jól éreztük magunkat
és összességében pozitív élményekkel tértünk haza. Reméljük, jövőre ismét találkozunk, talán ennél jobb időben!
Császár Éva és Galambos Katalin
Vissza a Tájoló 1996/4 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!