Pályakitűzők figyelmébe!
Nőnek a gyerekeim, öregszenek a tanítványaim. Én magam sem fiatalodva, de töretlen lelkesedéssel igyekszem
meggyőzni őket, hogy nem csak azért megyek ki a terepre minden versenyen, mert szükséges a pályaelemzésekhez.
A győzködésre azért van szükség, mert rajtam is látszik, ha már nem érzem szórakozásnak a versenyzést.
Miért?
Sportágunknak azt meghatározó szabályát, mely szerint mindenki életkorának és felkészültségének megfelelő
pályákon versenyezhet, kevésbé látom érvényesülni a középkorú szenior kategóriákban. Években és tapasztalatokban
gyarapodva - a 45-ös kategória küszöbén - az a fránya pálya ugyanúgy 8 km (ą 1 km) mint 10 évvel ezelőtt
F21B-ben.
Egykori élversenyzőink ma is irigylésre méltó kondicióban, szépen hozzák a szabályzatban megadott győztes időket.
Magam hivatásszerűen foglalkozom a sportággal, - naponta futok, hacsak a gyerekekkel is -, de sokkal többen vannak,
akik csak a hétvégi versenyekre jönnek ki. Lelkesen, de edzés nélkül vagy minimális edzéssel, és egészen
jelentéktelen, - de az életkor emelkedésével szeniorokra egyre jobban jellemző - pocakkal. Aztán kinn a
terepen először küzdenek, aztán szenvednek, sérülnek, elkedvetlenednek a fizikailag túl kemény pályáktól.
Kedves ifjú és tapasztaltabb pályakitűzők!
Arra szeretnénk rámutatni, hogy a szenior katagóriákban már nagyon nagyok a kondicionális különbségek a legjobbak és a mezőny között. Ennek tudatában is szeretnénk sportágunk iránti elkötelezettségünket, tapasztalatunkat, a versenyenkénti elhalálozás vagy túlélés helyett versenyenkénti megújulásként megélni. Szükségünk van rá. Illetve erre van szükségünk. Még az idény elején tartunk, de már több alkalommal szóba került a szenior pályák túlméretezése, így talán nem vagyok egyedül az alábbi véleményemmel:
- Hibás az a gyakorlat, amely az emelkedő szenior kategóriákat a csökkenő utánpótlás kategóriákkal párosítja
F20 = F35 -től visszafelé. A 35 legjobbjai csakugyan felveszik a versenyt a juniorokkal, sőt ..., de többen vannak,
akiknek a junior "A" pályáról nem a tájfutás szépségei jutnak eszébe. További érv, hogy az UP kategóriák
célja a fejlődés, fejlesztés, mi viszont már "levezetünk".
- Nem szabad a pályákat a legjobbakra tervezni! (ők a naptári életkoruknál kondicionálisan 10 évvel is lehetnek
fiatalabbak, és akár 40 fölött is képesek lehetnek az I. osztályú szint megfutására.) ők kevesen vannak és
találhatnak megfelelő terhelésű pályákat az edzettségüknek megfelelő fiatalabb korcsoportokban, ha akarnak.
(Gyakori kifogás: Igen, de a Szabályzat... Nos, a szabályzat sem lehet tökéletes...) Lényegesen jobban érzem
magam pl. ha a győztes fut 45 percet, én 60-at, mint amikor a győztes fut 60-at, én pedig hiba nélkül szenvedek
85-90 -et, és ezzel a mezőny közepén végzek. (A különbségek 5-7 km után hirtelen hatványozódnak.)
- Ma már népesebbek a szenior kategóriák mint régebben. De vajon tiltja-e a szabályzat pl. 35-ben az A-B
kategória megrendezését? (Az F21 rövid, "technikás" mintájára.)
- A "szivatás" ne a markáns, 50 m magas szomszédos kúptetőkre helyezett pontok, hanem a változatos
technikai megoldásokat igénylő pontfogás, és ahol lehet, útvonal választási lehetőségekkel nehezített átmenet legyen.
Summa
Egy kicsivel több figyelmet, és rövidebb távot kérünk a Szenior pályák kialakításában.
Tóth Jenő
Vissza a Tájoló 1996/4 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!