Gratulálok a Tájoló olvasói nevében is. Milyen szempontok alapján lehet valaki mesteredző?
Ez egy adományozható cím, amelyet a Mesteredzői Kollégium ítél oda. Számos kritériumnak kell teljesülnie.
Figyelembe veszik a tanítványok hazai és külföldi eredményeit, a fiatalokkal, illetve kezdőkkel végzett edzői munkát, a végzettséget,
a sport területén szerzett képesítést, a sportszakmai képzésekben való részvételt és a szakmai publikácókat.
Te a válogatottnál először edzőként, majd szövetségi kapitányként eltöltött közel egy
évtized során több kiváló eredményhez járultál hozzá, Oláh Kati a te tanítványodként vált nemzetközi
szintű versenyzővé, tanult meg jól tájékozódni, az OSC-ben több fiatal versenyző a te kezed alatt lett
ifjúsági válogatott, sí és tájfutó szakedző vagy, testnevelő tanár, doktori címet is szereztél, résztveszel
a tájfutás és sí szakedzői oktatásban, több, mint negyven cikked jelent meg.
Eme felsorolásból kiderül, a Kollégium méltán talált már ilyen fiatalon méltónak a mesteredzői címre.
Ez a cím jelzi az általad elért szakmai színvonalat. Érzed a személyes visszajelzésekből, hogy ezt elismerik?
Munkahelyemen, a TF-en sokan gratuláltak, majd pár örömteli nap elteltével minden vissztért az eredeti kerékvágásba.
Úgy érzem, ez a cím inkább a sportág számára szól, a tájfutás eredményeit ismerték el az én mesteredzői címemmel.
A tájfutók között kevesebb visszhangot tapasztaltam. Erre mondják, senki nem lehet próféta a saját hazájában.
Doktori dolgozatod a mozgáskoordinációról szólt. Milyen következtetéseket vontál le?
A tájfutásban a mozgáskoordinációnak igen nagy szerepe van. Akkoriban, amikor ezen dolgoztam, úgy éreztem a
terepfutás jelentősége túlzottan háttérbe szorul az atlétikus felkészülés mellett. Az átalam elvégzett
felmérések azt igazolták, hogy a kiemelkedő tájfutó eredményekhez elengedhetetlen a kitűnő mozgáskoordináció,
amihez terepen kell futni. Ami általában elfogadott, hogy a versenyhez hasonló, vagy azzal azonos körülmények
között kell edzeni, az a tájfutásra is igaz, a legjobb eredményeket azok érhetik el, akik
rendszeresen futnak terepen.
Amikor a mozgáskoordináció fontosságáról beszélünk, talán ki kell emelnünk a fiatalkori beidegződések jelentőségét.
Így van. Fiataloknál még fontosabb, hogy minél többet fussanak terepen, kialakuljon a megfelelő mozgáskoordináció
és ügyesség, megtörténjen a megfelelő beidegződés. A későbbiekben ezt a beidegződést azonban
életben kell tartani, vagy legalább a versenyek előtti hat hétben elő kell hívni.
Hasonló a helyzet a technikai edzésekkel is. A tájékozódási tudás elsősorban tapasztalaton alapul.
Mentális tréninggel ismeretlen feladat megoldására nem lehet felkészülni. Például skandináv versenyen
csak az tud jó eredményt elérni, aki megtanulta, hogyan kell ott tájékozódni.
Az ott megszerzett ismeretet évekkel később is könnyen fel lehet frissíteni,
legalább hasonló terepen szerzett tapasztalat nélkül viszont lehetetlen skandináv terepen jól futni.
A fiatalok elindítása a sportágban ezek szerint nagyon fontos.
Mi a véleményed, megfelelő az utánpótlás edzői háttér a jövő nagy eredményeinek megalapozásához?
Sok képzett tájfutó edzőnk van, nagy részük képes magas színvonalú edzői munkára, de legtöbbjük mégse teszi ezt,
mert a társadalmi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a jelenleginél többet vállaljanak tájfutó edzőként.
Vagyis a szakmai tudás alapvetően megvan, de nagyon kevesen végeznek magas szintű edzői munkát.
A sportolók oldalát vizsgálva, azok, akik dolgoznak, szabadidőből, szabadságból áldoznak a tájfutásra, éppen
annyit, amennyit lehetővé tesz a munkájuk és adott esetben a családjuk. A fiatalok esetében pedig sok az
elszívó erő, sok helyen kell megfelelniük, nem látják értelmét annak, hogy többlet áldozatot hozzanak a sportért,
vagy nem tartják szükségesnek, hogy az igazán jó eredmények érdekében minden másnál előrébb sorolják a tájfutást.
Bízom abban, hogy ahogy javulni fog a gazdasági helyzet, sportágunk helyzete is jobb lesz.
Hiába voltak a tavalyi sikerek, amelyek kiváltották a nemzetközi tájfutóélet elismerését,
ez a csak a jéghegy csúcsa, alatta repedezik az egész. Persze ez a teljes magyar sportra igaz.
Most, az olimpia előtt a sportvezetők számolgatják, hány érem, helyezés várható, de senki nem foglalkozik a
testnevelés helyzetével. A magyar sport nem a jó testkultúránkra épül, hanem néhány elszánt, lelkes,
megszállott munkájára.
Legjobb tanítványod Oláh Kati volt. Állandóan viták kereszttüzében álltatok, mit csináljon,
hogyan kellene edzenie, mindenki bele akart szólni. Szövetségi kapitányként is szembesültél ezzel a problémával. Úgy gondolom, abban, hogy Kati kétszeres világbajnok,
neked elvitathatatlan szerep jutott, mégha ezt egyesek rendszeresen meg is kérdőjelezik.
Edzőként úgy éreztem, mindenki beleszól a munkámba, pedig jól felépített, következetesen megvalósított,
hosszú távra gondolkozó edzésmunkát végeztünk. Ugyanúgy, ahogy az erdőben két pont között több jó útvonal van,
a világbajnoki cím eléréséhez is több jó út vezet. A lényeg az, hogy tudjuk mit csinálunk és miért csináljuk.
Én egy általam jónak tartott úton vezettem Katit.
Amikor Kárai Kázmér lett az edzője, a korábban tapasztaltak miatt nem szóltam bele az edzésmunkájába,
csak szövetségi kapitányként kértem, a kimagasló tájfutó eredmények érdekében több tájfutó edzést iktassanak
a programba, azaz legyen több technikai edzése, gyakrabban terepfutás és hegyen futás. Tavaly már jól együtt
tudtunk dolgozni, meg is volt az eredménye. Idén ismét az atlétika van a középpontban, ezért én háttérben maradok.
Hogyan látod a jövőt? Újabb egy évre vállaltad a szövetségi kapitányi posztot. Tervezel ennél hosszabb időre?
Amikor a felkérésnek eleget téve, erre az évre vállaltam, hogy maradok szövetségi kapitány, úgy gondoltam,
az eddiginél kevesebb időt fordítok erre a feladatra, mert a TF-en több munkám lett.
Azonban továbbra is mindent megteszek, ami elvárható tőlem, így szövetségi kapitányként sem dolgozom kevesebbet,
mint eddig. A tervezésben legalább két évre tekintek előre, a norvégiai világbajnokságig.
Igyekszem megteremteni a lehető legjobb felkészülésnek megfelelő programot. Amit a válogatott nyújt, úgy érzem megfelelő felkészülési program, a versenyzőkön múlik, élnek-e vele. Szeretek tájfutni, szeretem ezt csinálni, vannak többen is, akiknek élvezet edzéseket csinálni, együtt edzeni velük. Ma már nem tartom feladatomnak, hogy minél több edzéslehetőséget biztosítsak, mint gondoltam szövetségi kapitányságom elején, mert nem térül meg a befektetett munka. Sokat kell távol lennem otthonról, aminek természetes módon nem örül a családom. Korábban, amíg élversenyzőként sportoltam, télen síeléssel, nyáron tájfutással voltam sokat távol, azóta a főfoglalkozásom is, a másodállásként végzett szövetségi kapitányi munkám is sok távollétet igényel. A feleségemre gondolva igyekszem elfogadható keretek között tartani a több napos utazások számát.
Köszönöm a beszélgetést: LZ
Vissza a Tájoló 1996/4 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!