Technikai edzések haladóknak


Az előző számban megjelentek folytatásaként néhány újabb lehetőség magas színvonalú technikai edzésre.

Páros üldözőverseny

Előzetes terepi munkát nem igénylő edzés, a térképeket viszont érdemes előre berajzolni.
Nagyon jól modellezhető a pszichés teher alatti versenyzés, különösen a vadászrajtos és váltó utolsó futó szituáció.
A hasonló futótudású és technikai képzettségű futókból álló pár első tagja egy-két perccel indul előbb társánál egy normál pályán. Az előre berajzolt (egyértelmű) pontokra ő teszi ki a szalagot vagy kis bóját, célszerűen csak feltűzve egy ágra. A másodikként induló futó feladata utolérni és megelőzni párját, begyűjtve a kirakott pontokat. Nála is legyen jelzés a pontokra, hogy megelőzvén társát (amit biztosan nem mindig tudhat, sikerült-e) ki tudja tenni a pontokat.
Több pár is teljesítheti a pályát, mivel a párok maguk mögött "üres" erdőt hagynak (ideális esetben).

"Hulljon a férgese!"

Minden ponton, esetleg csak egyes, előre ismeretlen pontokon, a pontot utolsóként megfogó futó kiesik. Az erős pszichés teher alatti versenyzés, elsősorban a váltóverseny modellezhető így, különösen erősen motivált versenyzőknél.
Szükséges berajzolni a térképeket és kitenni a pontokat, az éppen kieső versenyző pedig le tudja szedni az adott pontot. A pontokra tépőcédulát kell tenni, ahol ki kell esnie valakinek, az előzőnél eggyel kevesebbet. Akinek nem jut már, az kiesik. Nem feltétlenül kell az első ponttól kezdve csökkenteni a tépőcédulák számát, és két egymást követő ponton lehet azonos számú cédula is. Mindez attól függ, hányan végzik közösen az edzést és hány pontból álló pályát tűzünk ki.
Ez az edzés mind fizikailag, mind szellemileg erős terhelés, javaslom az erős tempófutásoknak megfelelő gyakorisággal végezni.

Technikai résztáv / váltogatás

Érdemes szintén gondosan megtervezni. A pályák előzetes berajzolása és a pontok kitétele is szükséges. Végezhető egy pályán folymatosan és egy központból rövid hurkokkal is.
Csak jól felkészült versenyzők végezzék, akik már technikailag nagyon biztosak, illetve fizikailag igen felkészültek. Nem szabad nagyon nehéz terepen végezni és csak fitten, nem kimerülve érdemes, különben sérülésveszélyes.
A folyamatos pálya az átmenetek hosszának variálásával sokféle lehetőséget nyújt: pl. az átmenetek gyors lefutása, a pontokon rövid pihenővel (dzsoggal); hosszabb, egyszerűbb átmenet gyors futással, amit két-három rövid, nagyon technikás átmenet követ, ahol lassan kell futni a technikai nehézség miatt, ezek egymás után többször; három-öt átmenetből álló gyors szakasz, egy átmenet pihenő, ezt többször.
A rövid hurkok hossza célszerűen 500-1500m, amin két-öt pontot érdemes elhelyezni. A technikai edzés céljától függően lehet memóriából és térképpel is végezni. A térképes változatot javaslom a versenyfeladathoz való nagyobb hasonlósága miatt.



Vissza a Tájoló 1996/3 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!