Az említett mókás futóverseny este fél 8-kor rajtol a falu parkjából.
A verseny előtt a szervezők munkája egy négy fős stáb számára kb. egy órányit tesz ki:
az engedélyek beszerzése a rendőrségtől és a földtulajdonosoktól, néhány plakát elhelyezése és a
sajtó értesítése (ez náluk egy óra?! - a fordító). A verseny napján a munka fél 6-kor kezdődik,
és a verseny után, este 9-kor a rendezőgárda már a közeli pub-ban
fogyaszthatja jól megérdemelt vacsoráját. Másnap valaki elküldi a tudósítást a helyi újságnak,
és kiteszi az eredményt a pub ablakába.
Mindössze ennyi munka befektetésével egy sereg embernek, főleg fiataloknak, jó szórakozást
lehet nyújtani. Gyakran felmerül az az óhaj, hogy bárcsak a tájfutóversenyek rendezése is ilyen
egyszerű lenne. Természetesen ez soha nem lesz így, de érdemes néha elgondolkodni azon,
hogy nem lehetne-e itt is egyszerűsíteni a dolgokat. Feltehetjük például a kérdést:
mi az, ami a jó szórakozás és az esélyegyenlőség szempontjából igazán lényeges, és mi az, ami nem.
Van-e közöttük olyan, ami sok munkával jár, de a jó szórakozáshoz és az esélyegyenlőséghez
alig járul hozzá. Egyáltalán: mi a jó sport lényege?
Egyszerű célok
A legnépszerűbb sportok két közös vonással rendelkeznek: a játék célja egyszerű, és könnyű
megállapítani, hogy ki nyert vagy ki van éppen nyerő helyzetben. A fociban például az a cél,
hogy a labdát az ellenfél kapujába juttassuk, és az a nyerő csapat, amelyik ezt többször teszi,
mint ellenfele. A 400 méteres síkfutásban a cél az, hogy elsőként szakítsuk át a szalagot, és a
versenyben végig közvetlenül látható, hogy éppen ki erre a leg-esélyesebb.
Néhány sport kevésbé elégíti ki ezeket a feltételeket. A díjugratás célja ugyan egyszerű
(át kell ugratni az akadályokat), azonban ahhoz, hogy tudjuk, ki vezet, számon kell tartani az
egyes versenyzők által levert akadályokat, és a győztes megállapításához meg kell várni, amíg az
utolsónak indult versenyző is végzett. Más sportágak még előnytelenebbek ebből a szempontból:
a torna, a műúszás vagy a jégtánc eredménye a bírók döntésén alapul, és itt is meg kell várni
az utolsó versenyzőt ahhoz, hogy kiderüljön, ki a győztes.
Az utóbbi időszakban számos sport szabálya változott annak érdekében, hogy a sportot a holtidők,
üresjáratok csökkenése, az események felgyorsulása révén érdekesebbé tegyék.
Ez valóban az első lépés lehet egy sportverseny mint televíziós látványosság feljavítására,
de a fő elv változatlanul az, hogy a sportot egyszerre kell élvezhetőbbé tenni a versenyzők és a
nézők számára.
A tájfutóversenyek célja valóban igen egyszerű: a pontokat a lehető leggyorsabban kell megtalálni.
A győztes megállapítása azonban már nem ennyire könnyű. A játékokban igen sokat jelent, ha lehet tudni,
hogy mi az eredmény a játék folyamán és azután, hogy valamelyik játékos a szereplését befejezte.
Gondoljunk csak arra, ahogy a tájfutócsemeték (de a felnőttek is!) a célkordonból azonnal a
kifüggesztett eredményekhez rohannak.
Az eddigi gondolatmenet alapján eljuthatunk addig a következtetésig, hogy az energiák nagy részét a
sport lényegére kellene összpontosítani, azokra a tényezőkre, amelyek a jó szórakozás és
esélyegyenlőség szempontjából fontosak, és el kellene tekinteni azoktól, amelyek ezt nem segítik elő.
Olyan szabályok, amelyek elterelik a figyelmet a lényegről, a szórakozás, a játék rovására mennek.
Összpontosítsunk a lényegre!
Vizsgáljuk meg ennek fényében a tájfutás néhány tényezőjét. Csökkenthetjük-e a különböző pályák számát,
indíhatunk-e ugyanazon a pályán férfiakat és nőket is, engedhetjük-e, hogy az indulók maguk válasszanak,
melyik pályán óhajtanak versenyezni? Ezzel a rendezők munkát takarítanak meg, a szórakozás, a
játék továbbra is megmarad. (A bajnokságokra és minősítőnek szánt versenyekre ez természetesen nem
vonatkozik.) Az igazsgágosság kedvéért minden pályán nem és kor szerint csoportosíthatók az eredmények
(a számítógép örömmel megteszi ezt számunkra). De itt egy pillanatra meg is állhatunk néhány
kérdés erejéig. Tulajdonképpen miért is olyan igazságos az, hogy a tájfutásban kor szerint csoportosítunk?
Mi abban az igazságos, ha egy 170 cm magas, január 1-én született 12 éves gyerek
történetesen egy 130 cm-es, 364 nappal később, december 31-én született emberkével mérkőzik meg?
Vagy egy 120 kg-os, szívbeteg szenior egy azonos korú, 55 kg-os volt olimpikonnal?
A korcsoportba sorolás a mezőny egyik lehetséges megosztási módja, de nem az egyetlen, és adott
esetben nem okvetlenül a legjobb. De semmiképpen nem olyan igazságos, hogy nélküle a játék
lehetetlenné válnék. Fontos az, hogy minden versenyen ehhez ragaszkodjunk? Amennyiben nem, sok
időt és energiát megtakaríthatunk, ha kisebb versenyeken alkalomadtán nagyobb rugalmasságot
tanusítunk ebben a tekintetben.
A jó szórakozás kedvéért érdemes lenne nagyobb figyelmet szentelni a gyorsabb eredményközlésnek,
és talán több versenyen alkalmazni a tömegrajtot. Az egyik római utcai versenyen ez igen sikeres volt.
A pontmegnevezéseket sem ártana időnként egyszerűsíteni, vagy kisebb versenyeken akár el is hagyni.
A sok kisebb verseny több szórakozást nyujthat, mint kevesebb nagy verseny, és a környezet
kímélése szempontjából is előnyösebb.
A tájfutók természetesen mindenben a tökéleteset szeretik, ez a törekvés a szabálykönyvben is
megmutatkozik. A tökéletes szabályozás azonban elsorvaszthatja a változatosságot és a
kreativitást, végső soron sportágunk jövöjét.
Kevesebb szabályt!
Az IOF kiemelten foglalkozik a nemzetközi elit-versenyekkel. A tagszervezeteket azonban túlnyomórészt nem az elit tájfutók alkotják. Az elit-versenyek szabályai természetesen specifikusak, részletesek és nagy mértékben korlátozóak. Az a benyomás alakulhat ki, hogy ez a korlátozás kissé túlzottan rátelepedett az általános gyakorlatra is. A jó szórakozás és egyenlő esélyek érdekében a hétköznapi, "mezítlábas" versenyek szabályainak számát a minimumra kellene csökkenteni, a lehetőségeket szűkítés helyett inkább bővíteni kellene, és általában, ahol lehet, változatosságot teremteni. Ilyen keretek között a természetes emberi találékonyság további ötletekkel gazdagíthatná és folyamatosan fiatalíthatná a tájfutósportot.
Tallózott: JGy
Vissza a Tájoló 1996/3 tartalomjegyzékhez! Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!